Ezzel az a célja, hogy a megmutassa a nyilvánosságnak (és a feljebbviteli bíróságnak), távolról sem az ő személyes befolyásával való üzérkedéséről volt szó, hiszen az Angolának történő fegyverszállításról tudtak - Pasqua szerint - a korabeli elnökök (azaz Francois Mitterrand és Jacques Chirac) és miniszterelnökök (azaz Eduard Balladur és Alain Juppé) is. Ezzel az eddig jogi, korrupciós ügy politikai fordulatot vett, amely különösen kínos lehet Franciaországnak.

Hiszen tény, ami tény: a világ negyedik legnagyobb fegyverexportőr országának - az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia után és közvetlenül Izrael előtt - számító Franciaország nem nagyon finnyás abban a tekintetben, kinek szállít fegyvert: ez az üzlet 2008-ban hat és fél milliárd eurós bevételt jelentett az országnak, nem beszélve a politikai befolyásban mérhető haszonról.

Ez a konkrét esetben azt jelenti, hogy noha a francia diplomácia többször ünnepélyes ígéretet tett, hogy az ország nem szállít fegyvert háborúban álló országnak (Angolában polgárháború dúlt), a titkos, vagy "párhuzamos" diplomácia másképp működött: Pasqua ennek lehetett végrehajtója - ami nem zárja ki, hogy egyénileg is jól járt az üzlettel. Franciaország pedig megőrizte angolai, bizonyos olajkutak miatt oly fontos, befolyását.

A labda most a kormány - elsősorban az iratok titkosságát jogilag feloldani hivatott - Hervé Morin védelmi miniszter térfelén van: az ellenzéki képviselők petícióban követelték a titkosság feloldását, melyről egyelőre még nem született döntés. Pasqua szerint ezek az iratok tanulmányozása "megmenthetné őt a börtöntől", kérdés persze, hogy fontosabb-e a kormánynak az ő személyes sorsa, mint Franciaország tekintélye.