A párt vezetői elégedetten nyugtázták, hogy a legfontosabb kérdésekben a párttagok támogatták álláspontjukat. A 11 kérdésben rendezett voksoláson kiderült, a párttagok is véget vetnének a francia politikai rétegre jellemző jelenségnek, azaz a különböző választott funkciók halmozásának. Ezentúl a szocialistáknál választani kell a képviselőknek az országos és a helyi önkormányzat különböző szintjén betöltött mandátumuk között.

Még nagyobb jelentőséggel bír, hogy a párt döntött az olasz mintájú "előválasztás" rendszere mellett is, melynek értelmében a összes "baloldali érzelmű" választópolgár részt vehetne a szocialista párt, majd az egész baloldal közös, 2012-es elnökjelöltjének kiválasztásában. Harmadrészt a párt különböző választási listáin megvalósítják nemcsak a teljes férfi-női egyenlőséget (a "paritást"), hanem megpróbálnak minél több "színes jelöltet" állítani (utóbbi esetben kvótarendszer nélkül).

Végezetül a párttagok elfogadtak a párt működéséről szóló etikai chartát is, amely a rendszerint éles belső, személyeskedő vitáktól hangos pártban igencsak időszerű volt. Eszerint a vezetés garantálja a párt belső működésének a legteljesebb demokratizálását, a belső választások tisztaságát (a tavalyi főtitkárválasztáskor a vesztes Segolene Royal csak erős nyomásra mondott le a bírósághoz fordulásról a sok gyanús esetet látván), cserébe elvár némi lojalitást a párt tagjaitól, főként az egymással marakodó vezetőitől. A párt tagjai az új belső szabályozás értelmében ezúttal közvetlenül megválaszthatták a szocialisták listavezetőit a 2010-ben sorra kerülő regionális választásokra.

Persze a kép ennyire nem makulátlan: már maga a részvételi arány (nagyjából 90 ezren szavaztak, azaz a párttagság 47 százaléka) is maga után von kételyeket, vajon a PS belső pártélete valóban olyan élénk lenne, mint ezt a mostani diadalmas nyilatkozatok sejteni engedik.

A Népszabadság tudósítójának a Párizs 18. kerületi alapszervezetének tagjai szkeptikusak voltak: Aline szerint "a kérdések álcselekvést jelentenek, egy valódi szocialista programra, cselekvési tervre lenne szükség inkább". Jean-Philippe is hasonlóan vélekedik: "oké, megszavazzuk ezeket a kérdéseket, de senki ne higgye, hogy ezzel elintéztünk valamit, a megújulásunk első lépései ezek, a legfontosabb egy valódi baloldali program elkészítése".

Az "előválasztási" rendszer is több kérdést vet fel: a hivatkozott olasz példa eredménye Romano Prodi jelölése lett, aki egy a szélsőbaloldaltól a liberális jobboldalig terjedő koalíció élén képtelen volt kormányozni Itáliát. Másrészt nehezen érthető, miért nem az elnökválasztás első fordulójában legjobban szerepelt baloldali jelölt lesz Sarkozy ellenfele a második fordulóban, miért kellene ehhez baloldali "előválasztás"?

A 2010 tavaszi regionális választások előtt öt hónappal a francia baloldal sokszínűsége ténykérdés: nagyjából egyenlő erőt képvisel a PS (21 százalék), a Zöldek (17 százalék) és a szélsőbaloldal három szervezete (15 százalék), mely kiegészül a centrum nyolc százalékos pártjával.