Hová lett a víz?
"Te olyan országban élsz, ahol a vécét is ivóvízzel öblítik. Innen nézve felmérhetetlenül gazdag és pazarló vagy. Én minden nap négy kilométert gyalogolok, hogy a családomnak vizet hozzak. A folyónál krokodilok lesnek rám, út közben bármikor lelőhetnek, elrabolhatnak, vagy felfalhat egy vadállat. A folyóvíz, amit a kannában cipelek, csak forralás után iható, és még akkor is büdös, kellemetlen ízű. De nagyon nagy kincsnek számít, mert nélküle meghalnánk. Aki beleöntené a vécébe, az egy percig sem maradhatna tovább a faluban: bolondnak néznék, és elzavarnák."
E sorokat egy szomáliai kislány írta ismeretlen belgiumi "kollégáinak" az idei víz világnapján. Nincsenek benne hatásvadász fordulatok, mégis meggyőzően elmagyarázza, mekkora különbségek léteznek ember és ember között a vízhez való hozzáférés terén.
Adatból amúgy nincs hiány: a világ helyzete és a hasonló kiadványok statisztikái folyamatosan romló helyzetről árulkodnak: bár az emberiség egyre többet költ a tiszta vízre, annak áldásait a népesség mind nagyobb hányada - ma már nagyjából az egyharmada - kénytelen nélkülözni.
De hova tűnt a víz a világból? Hiszen a bolygó felszínére hulló csapadék, illetve a felszíni vízkészletek egyensúlya nem tolódhat el tartósan egyik vagy másik irányba, és elvileg a rendszerben "körforgó" vízmennyiség sem változik.
A világban rengeteg víz van, de ennek csak egy kicsiny töredéke alkalmas emberi fogyasztásra. A Föld 1,34 milliárd köbkilométernyi vízkészletéből alig 37 millió köbkilométer (azaz a teljes mennyiség 2,7 százaléka) édesvíz, de ennek is csak a háromnegyede iható. A potenciális ivóvízkincs 90 százaléka a sarki jégbe és a gleccserekbe van zárva, a nagy távolság miatt hozzáférhetetlenül. (Az embernek ugyanis nem "úgy általában", hanem a lakóhelyéhez közeli, elérhető és tiszta állapotban van szüksége vízre. Az alföldi gazdán nem segít az Amazonas vízbősége.) Vagyis a globális vízkincsnek csak egy alig kimutatható töredéke az, ami emberi fogyasztásra szóba jöhet. A használati víz és - a leggazdagabb országokat leszámítva - az ivóvíz is csak helybeli forrásból származhat. Ha ez a helyi forrás bármilyen meteorológiai vagy egyéb okból elapad - amihez bőven elég, ha a nyár néhány éven át aszályosabb a szokásosnál - akkor hirtelen kiderül, hogy a víz pótolhatatlan, az ember pedig kiszolgáltatott.
Az emberi civilizáció fejlődése hidrológiai szempontból víztaszító és csapadékcsökkentő beruházások sorozatát jelenti. A növények kiirtása, az út- és házépítés mérsékli a párologtatást és a felszín vízvisszatartó képességét. A gátak és tározók megfogják ugyan a vizet, de hatalmas mennyiséget párologtatnak el belőle, és a gát alatti területeken pedig csökkentik a vízhozamot. Paradox módon az öntözés is szárazsághoz vezethet, hiszen az elszikesedett talajban nem marad hely a víznek, és nem él meg a nedvességet megfogó növényzet sem - nagy valószínűséggel ebbe bukott bele az ókori Babilónia, és az emberi tanulékonyságba vetett hitet megingatva ezzel küzd pillanatnyilag az egyébként igen fejlett ausztrál mezőgazdaság is.
A vízprobléma méretei hatalmasak. Az ENSZ megbízásából készített 2006-os Víz világjelentés szerint a Földön 1,1 milliárd embernek nem jut elegendő tiszta ivóvíz, a vízhiány pedig 2,6 milliárd embertársunk mindennapjait befolyásolja. Magyarország látszólag a vízben gazdag államok közé tartozik: évente 550 millió köbméter ivóvizet fogyasztunk el. A lakossági átlagfogyasztás 100 liter/fő/nap (ennyit persze senki nem tudna meginni, a nagy részét a vécében, a mosógépben és a fürdőszobában használjuk el). Elvben nettó vízexportőrök vagyunk - a belépő vízfolyások vízszállítása évi 114 köbkilométer, az ország területén elpárolgó víz 52 köbkilométer, a kilépő vízfolyások vízszállítása pedig 120 köbkilométer, -, ám az elmúlt évek csapadékhiánya és a folyók felső szakaszán épült tározók következtében mind a belépő, mind a kilépő vízhozamok csökkenő tendenciát mutatnak. A Kárpát-medencét már a klímaváltozás tudatosulása előtt készült prognózisok is a veszélyeztetett ivóvízkincsű területek közt említették, azóta pedig a helyzet tovább romlott: a helyi klímamodellek az éghajlat további szárazodását, a csapadékmennyiség csökkenését vetítik előre.
Ezzel már el is jutottunk a bevezetőben említett dilemma megoldásához. Ahhoz, hogy a globális vízkrízis súlyosbodjon, egyáltalán nincs szükség arra, hogy a Földre lehulló csapadék összmennyisége csökkenjen, bőven elég, ha az eloszlása megváltozik, és a szárazabb területekre a jelenleginél kevesebb, a vízbő vidékekre (beleértve a tengerek és az óceánok felszínét) a mostaninál több jut belőle. Márpedig éppen ez történik: a klímaváltozás úgy alakítja át az időjárási rendszereket, hogy a csapadék eloszlása nem az egyensúly, hanem a szélsőségek irányába módosul, és emiatt például Európa déli felében, meg Ázsia nagy részén tartós vízhiány lesz. De nem azért, mert a világból kifogy a víz, hanem mert az eloszlása megváltozik.
Az ember ráadásul arról is gondoskodik, hogy még az a víz is használhatatlan legyen, amit a természet előzékenyen a keze ügyébe helyez. Idehaza a talajvíz és a felszínközeli, parti szűréssel nyert ivóvíz a lelőhelyek 60 százalékán szennyezett, csak a többi fogyasztható. Ennél sokkal roszszabb a helyzet a környezetvédelmet "később kezdő" Kínában, ahol az összes felszíni víz háromnegyede tartósan alkalmatlan az emberi fogyasztásra, ami már az ország biztonságát veszélyezteti.
Ha a víz lesz a XXI. század egyik stratégiai természeti kincse (ahogyan a XX. századé az olaj volt), akkor elképzelhető, hogy a víztisztítás és a vízspórolás válik az évszázad üzletévé. Afrikában a víz több ember haláláért felelős, mint a malária, az AIDS és a háborúk együttvéve - egyedül a viszonylag fejlett Nigériában naponta ezren halnak meg emiatt, és a világ összes kórházi kezelésére a nem megfelelő ivóvíz fogyasztása következtében van szükség. A Philips máris megjelent a fejlődő világban az ultrahangos vízfertőtlenítővel, ami a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva napelemről is üzemel. A dán Vestergaard Frandsen cég LifeStraw nevű víztisztító szívószála mindössze 2 dollárba kerül, és 700 liter víz megtisztítására alkalmas. Az amerikai Pur víztisztító por fajlagosan még olcsóbb, és a szennyezett vízből fél óra alatt kiöli az összes ártalmas mikroorganizmust. Hogy a vízhiány réme mára igazi innovációs hajtóerővé vált, azt a Fraunhofer Institut példája is mutatja: az intézet munkatársai olyan eljárást mutattak be, amellyel a levegő páratartalmából lehet ivóvizet nyerni, akár a sivatagban is (a világ egyik legszárazabb csücskének számító Negev-sivatagban éves átlagban 64 százalékos a levegő relatív páratartalma, azaz egy köbméter levegőben 11,5 milliliter víz van, nagyjából 1000 köbméternyi levegőből 1 liter ivóvíz termelhető).
Vagy itt van a vízmentes mosógép ötlete, amely a leeds-i egyetem kutatóitól származik. A gép vízfelhasználása kevesebb, mint egytizede a hagyományos mosógépekének, annak köszönhetően, hogy odabent a mosóvizet több ezer piciny, újrafelhasználható műanyag golyó váltja fel. A golyók nedves közegben kiválasztják és magukba szívják a piszkot a ruhákból. Így a mosógépben csak csekély víz és mosószer kell ahhoz, hogy megnedvesítse a ruhákat, fellazítsa a foltokat, és vízgőzt hozzon létre azért, hogy a műanyag golyócskák dolgozni tudjanak. A mosóprogram végén a golyók egy hálóban összegyűlve a dobban maradnak, és száz alkalommal felhasználhatók.
Tanulságos Izrael példája is: ahogyan Norvégia számára a mélytengeri olaj- és földgázbányászat technológiája a fő innovációs célterület (és mellesleg a szénhidrogének után a második legfontosabb exportcikk), úgy a zsidó államban a hadiipar után a víztakarékos, csepegtető öntözési módszerek kifejlesztésébe folyik a legtöbb állami K+F pénz, és az ország ezen a területen a világ első számú exportőre. A számítógép-vezérlésű mikroöntözéssel nem csak a felhasznált vízmennyiség csökkenthető - akár a tizedére -, hanem a szikesedés is megelőzhető.
És ha már az olajhasonlattal éltünk az előbb, a párhuzam annyiban is érvényes, hogy a víz - ugyanúgy, mint az előző századokban az energiahordozók, és a történelem folyamán bármikor a stratégiailag fontos, de szűken rendelkezésre álló természeti erőforrások - századunkban első számú konfliktusforrásává válik. Egyiptom kilenc országgal osztozik az ország lakosságának 97%-át vízzel ellátó Níluson egy etnikai, gazdasági és vallási feszültségektől szabdalt régióban. Afrikában, Szenegál és Mauritánia között már volt fegyveres összetűzés az ivóvíz miatt, és ugyanez a motívum folyamatosan jelen van az arab-izraeli, az USA és Mexikó közötti, az indiai-bangladesi konfliktusban, vagy éppen a Szlovákia ás Magyarország közötti feszültségekben is. Máris látszanak a jelei, hogy a bőséges vízkészletek ugyanúgy egy ország geopolitikai felértékelődéséhez vezetnek, mint az olaj vagy a földgáz. Törökország például az Izraelnek és az arab olajmonarchiáknak is szállít ivóvizet tankhajókban, ezáltal egyre fontosabb politikai szereplővé válik a térségben.
Jelenleg a Föld hozzáférhető édesvíz-készletének mintegy 60 százalékát használja az ember, a század második felében 90 százalék fölé kerülhetünk. Ennek megfelelően ma még inkább csak lokális fegyveres összecsapások törnek ki a víz miatt, ám az ENSZ arra számít, hogy 50 éven belül akár regionális vagy globális háborúhoz is vezethet a vízhiány. A baljós jövőt idézi Szíria példája, ahol százhatvan falut hagytak el a lakói az elmúlt két évben klímaváltozás nyomán fellépett szárazság miatt. A Nemzetközi Fenntartható Fejlődési Intézet jelentése szerint még egy kismértékű felmelegedés következtében is 30 százalékkal csökkenhet a Törökországon, Szírián és Irakon áthaladó Eufrátesz folyó vízhozama, míg a Holt-tenger víztömege 80 százalékkal apad az évszázad végére. Mindez a térség békéjét is veszélyezteti, felgyorsítva a rivalizálást, és megnehezítve a régóta meglévő ellentétek békés megoldását.
Míg egy palack ásványvíz átlagosan 100 forint körüli áron kapható, addig ugyanennyi vezetékes ivóvízhez 9 fillérért lehet hozzájutni úgy, hogy a csapvíz a vezetéken házhoz jön, és csak hetekkel később kell kifizetni. Az összefüggés fordítva is igaz: az ásványvíz a világon az egyik legnagyobb profittartalmú termék. Erre hívta fel a figyelmet az amerikai számvevőszék minapi jelentése is, gyakorlatilag az átverés kategóriájába sorolva az ásványvízbizniszt. Az USA-ban (és valószínűleg még sok helyütt a világon) a palckozott vizekre vonatkozó iparági szabályozás a közönséges vezetékes ivóvíz szintjét sem éri el, és a szektorra a nagy hatalmú élelmiszer-biztonsági hatóság, az FDA sem lát rá igazán. A vállalatok így szinte tetszőleges marketingeszközözökkel, ellenőrizetlen adatok özönével próbálják a palackosvíz-ivásra nevelni a fogyasztókat, sokszor a nyílt színi hazugságot is vállalva. Amerikában az utóbbi években látványosan megnőtt a vízzel kapcsolatos szennyezési ügyek száma. A palackos vízzel egyébként Magyarországon is sokkal több a fogyasztói és hatósági kifogás, mint mondjuk a tej- vagy a húsfélékkel, ami egy ilyen egyszerűen kezelhető, nehezen romló termék esetében legalábbis feltűnő.
