Pénteki ima egy teheráni mecsetben

REUTERS - Raheb Homavandi

Az iraki és az iráni modell rendkívül hasonló, amennyiben mindkettőben az egyház és az állam egyfajta kapcsolata határozza meg a politikát. A klérus legfelsőbb tagjainak befolyásuk van a politikára, s a mindennapokra, amelyhez hasonlót aligha találunk a Közel-Keleten. Ali Szisztáni nagyajatollah a 2003-as rendszerváltást követően talán a legbefolyásosabb szereplővé lépett elő, akinek szavára minden iraki síita tekintettel van. Iránban pedig a legfőbb vezető, Ali Khamenei nagyajatollah az, aki megkérdőjelezhetetlen mindenhatóként irányítja az iszlám köztársaságot.

A két berendezkedés azonban gyökeresen eltér egymástól. Mindez pedig leginkább abból a törésvonalból ered, amely már évszázadok óta megosztja a síita iszlámot. Nevesül, hogy a vallás mekkora szerepet kapjon a politikában? Khomeini ajatollah, az iszlám köztársaság alapítója szakított a kvietista (szekuláris) nézettel, s aktivista álláspontra helyezkedett. Az "iszlám jogtudós uralmának" elméletében - amely mind a mai napig meghatározza az iráni politikai berendezkedést - amellett érvelt, hogy a közösség irányítására egy vallási vezetőt kell választani, s nem szabad vég nélkül várakozni az eltűnt tizenkettedik imám visszatérésére.

Más a helyzet a szomszédos Irakban, ahol a vezető klerikálisok, mint maga Szisztáni ajatollah is, nem törvényi felhatalmazásoknak köszönhetően bírnak befolyással, hanem a presztízsükből adódóan. Noha a döntéshozatalban valóban nem vesznek részt, de vallási rendeleteik olyanok a hívők számára, mint a szentírás! Az iraki demokratikus kísérletben a klaszszikus elmélet látszik visszaköszönni, miként az egyház igyekszik távol maradni a politikától. A vezető ajatollahok csak a távolból hallatják a hangjukat, azokat a mollákat pedig, akik politizálásra adták a fejüket, nem tekintik a klérus tagjainak.

Ahogyan egy pap fogalmazott, a különbség az iraki és iráni modell között lényegében az, hogy milyen szerepet tölt be az egyház a "kormányzati építkezésen": "Az iráni iszlám köztársaság rendszerében az egyház, mint egyfajta művezető tevékenykedik, aki minden egyes építési feladatért felelősséget vállal. Ezzel szemben a kvietista iraki modellben a klérus csak távolban lévő tulajdonosként, vagy, ha úgy tetszik, csak csendestársként van jelen."

De vajon melyik modell a jobb, melyik a sikeresebb? Az iráni elnökválasztást követően kibontakozott zavargásokat és tiltakozásokat figyelve Irakban sokan úgy vélik, hogy időtállóbb és hatékonyabb választ adtak a történelmi kérdésre. Mert mint mondják: "Ha meg kívánod szerezni az emberek szimpátiáját, meg kell hagynod nekik a világias ügyek intézését!" S szó mi szó, ebben van valami. Főleg, ha azt nézzük, hogy míg Irán kétségkívül iszlám köztársaság, a lakosság jelentős - talán többségi - része mégis szekuláris érzelmű és gondolkodású, addig Irakban a kormányzat kétségkívül nem vallásos, az embereknek viszont nagyobb hányada gyakorolja aktívan a vallását!

Egykoron az iráni forradalmárok kívánták eszméjüket exportálni a szomszédos Irakba, sikertelenül. Ironikus módon most könnyen meglehet, hogy az iraki "demokraták" fogják befolyás alá vonni a sz0mszédos Perzsiát. Az iraki demokrácia sikerével megerősödő klaszszikus kvietista iskola, mely a politika és vallás szétválasztását vallja, könnyen támogatókra találhat (ismét) az iráni egyházi fejekben is. Az elnökválasztási mizériának köszönhetően ugyanis jelentősen erodálódott Khamenei pozíciója, s sokan úgy érzik, hogy hosszú távon a rendszer legitimációja is veszélybe kerülhet. Mint mondják: "lejáratódott a rendszer!"

A vallási központok közötti versenyben megeshet, hogy a korábbiakkal ellentétben, ezúttal Kum fog Nedzsefre figyelni, s nem fordítva!

Kapcsolódó cikkek: Irán a YouTube-on | Amerika újra népszerűbb Oroszországnál | Keserű csalódást ígér Washington | Irán könnyűvizes reaktort és öt évre üzemanyagot kapna | Hármas csúcs