150 ember menekülhetett volna meg, ha megtörik az orvosi titoktartást

Nyilvánosságra hozták vasárnap a 2015 március 24-én lezuhant Germanwings repülőgép tragédiájának vizsgálati jegyzőkönyvét. A francia dokumentum a pilóták szigorúbb pszichiátriai vizsgálatát és a pilótafülkék biztonságának kérdését is megfontolásra javasolja.

A Párizsban vasárnap nyilvánosságra hozott jelentés megerősítette, hogy a másodpilóta, a súlyos lelki problémákkal küszködő és emiatt több terápián átesett Andreas Lubitz szándékosan vezette a gépet a hegynek.

A légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) újragondolásra ajánlja a pilóták orvosainak esetében a titoktartás kérdését - foglalja össze a francia nyelvű tanulmány fontosabb pontjait a BBC. Mint kiderült, Andreas Lubitznak már hetekkel korábban javasolta az orvosa, hogy keressen fel egy pszichiátriai intézményt, a munkáltatóját azonban nem értesítették erről.

A Germanwings német diszkont légitársaság 9525 számú járata 150 emberrel a fedélzetén ütközött a Francia Alpok egy csúcsának 2015. március 24-én, amikor Barcelonából Düsseldorfba tartott. A vizsgálatot végzők szerint a pilóta szándékosan vezette a gépet a hegynek. A férfi állítólag súlyos depresszióban szenvedett, az orvosai azonban nem hozhatták nyilvánosságra a kezelése részleteit.

A jelentés szerint az orvosi titoktartást egyensúlyba kell hozni azzal, hogy ezek az emberek mekkora kockázatot jelentenek a közbiztonságra, ehhez pedig "világosabb szabályozás" szükséges. Bírálta azt a gyakorlatot is, hogy a pilóták maguk nyilatkoznak az egészségi állapotukról, így alkalmuk van bármilyen betegségüket eltitkolni.

A vizsgálat vezetője, Arnaud Desjardin ismertette, hogy Lubitz 2014. decemberétől produkált olyan tüneteket, amik "egy esetleges pszichotikus epizódra utalhattak", a Germanwings azonban erről nem értesült.

A jelentés szorgalmazza a szigorúbb orvosi ellenőrzés bevezetését a pilóták részére. Rendszeres vizsgálatokat javasol, hogy ellenőrizzék az esetlegesen felmerülő "pszichológiai vagy pszichiátriai problémákat".

A vizsgálatban szereplő javaslatok másik iránya a pilótafülkék biztonságát érintő kérdések. Ezeket is átgondolásra javasolja a francia vizsgálóbizottság. Lubitz épp egy, a 2001. szeptember 11-i események miatt bevezetett biztonsági intézkedést kihasználva tudta magára zárni a pilótafülkét. A gépeltérítések megakadályozására ugyanis ezek a terrortámadás óta csak belülről nyithatóak.

Néhány társaságnál kötelező, hogy ketten tartózkodjanak a pilótafülkében, azonban ez légitársaságfüggő. A Germanwings esetében Lubitz azt használta ki, hogy a társa kiment, magára zárta az ajtót és az irányítótoronyból érkező kérések, valamint a kollégájának dörömbölése ellenére nekivezette a gépet a hegyoldalnak.

"Nem lehet olyan zárrendszert tervezni, amely a pilótafülkén kívülről és belülről érkező fenyegetések ellen egyaránt véd" - foglalta össze a problémát Desjardin.

Mind a Germanwings, mind anyavállalata, a Lufthansa korábban azt állította, hogy a 27 éves pilóta minden teszten megfelelt és alkalmas volt a repülésre. A Lufthansának ugyanakkor tudomása volt arról, hogy Lubitz súlyos depresszióban szenvedett 2009-ben, amikor a pilóta engedélyét szerezte.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.