Pándi Pál Kritikája és a Kritika Pándija
Többféle megközelítésből lehet fölidézni a Kritika Pándi Pál szerkesztésében megjelent évfolyamait. Legitim módszer lenne a sajtó- és irodalomtörténeti, de nem kevésbé hasznos a művelődéspolitika-történeti, hiszen a Kritika alakító módon beleszólt a 70—80-as évek kulturális életébe is. Lenne mit megírnom a személyes emlékezés műfajában, s megkísérelhetnék akár egy szakszerű Pándi-portrét fölrajzolni a szerkesztőről is. Mégis inkább keverni vagyok kénytelen ezeket a megközelítéseket, annál is inkább, mivel nem akarom eljátszani a kívülálló szerepét: az egyetemről az Irodalomtudományi Intézetbe kerülvén a „régi” Kritikában 1970–1971-ben három írásom jelent meg; az „újban”, 1972 és 1989 között pedig, ha jól számolom, harmincegy. Erősen „érdekelt” voltam tehát a folyóiratban (ha nem tartoztam is a belső munkatársak közé), pályakezdő éveimben sokat köszönhettem e műhelynek; Pándi Pálnak pedig nemcsak tanítványa, hanem egykoron rajongója is voltam, ami azért összefért „egyenlőtlen helyzetű”, de általa korrekten kezelt olykori vitáinkkal.