Máthé András

2006-ban végeztél Kaposváron, színész szakon. Milyen volt ott színészhallgatónak lenni?

Kivételezett helyzetben voltunk, mert hogy a miénk volt az első színészosztály. Nagyon-nagyon szerettek minket a tanáraink, hímes tojásként bántak velünk, viszont nagyon sokat követeltek tőlünk. Előzőleg Franciaországban jártam egy évig egyetemre, ott lényegesen silányabb, trehányabb volt az oktatás, mint Kaposváron. Nem sokat aludtunk a három főiskolai év alatt. A korábbi baráti, szerelmi kapcsolatok mind megszűntek, felszámolódtak. Gyakorlatilag tömlöcben éltünk, de nagyon termékeny és boldog volt a három év.

Kik voltak az osztálytársaid?

Horváth Illés, Pál András, Losonczi Kati (ők most a Magyar Színházban játszanak), Fridrik Noémi, Vékes Csaba (aki a KoMa Társulat egyik vezetője), aztán Valcz Péter és Sárközi-Nagy Ilona, aki nemrég elment szülni, de előtte Kaposváron dolgozott, s a Szputnyikban és az Örkény Színházban is játszott. Szerencsés osztály volt a miénk, mindenki odafigyelt ránk. S nemcsak a tanáraink, hanem a szakma, a színházak, az igazgatók és a rendezők is figyelgettek ránk. Tizennyolcunkat vettek fel, és mind a tizennyolcan el is végeztük a színész szakot. Egy-két kivétellel mindenki elszerződött valahova.

Milyen impulzusok értek Kaposváron? Kik voltak rád hatással?

Elsősorban teljesen új szemléletet kaptam. Mohácsról származó gyerek vagyok, a szülővárosom elég távol esik a művészeti központoktól. Másfajta életfelfogást és habitust kaptam, ha úgy tetszik, másik szemüveget tettek rám. A nizzai színészeti tanulmányaimon kívül tulajdonképpen fogalmam se volt addig a színházról. Az első két-három hétben megfordult velem a világ, kinyílt egy új kapu. Az osztálytársaim nagy része már dolgozott színháznál, én viszont még nem. Előzőleg sok mindennel foglalkoztam: voltam benzinkutas, kertész, tolmács, sofőr.

Kemény iskola volt?

Igen, határozottan.

Emberileg is, szakmailag is?

Így van, ez egész pontos megfogalmazás.

Mennyire volt szigorú osztályfőnök Babarczy László?

Babarczyval minden évben volt egy trimeszterünk, és minden évben volt három hónap, amikor csak vele dolgoztunk. Elég gyakran ránk nézett. Igazából apafigura volt.

Gondolom, a körmötökre is nézett.

De mindig csak szeretve, és mindig mellettünk állt. Nem nagyon jutottunk ki a három év alatt a színház és a főiskola falai közül. Megtiltottak mindenféle külső munkát. Aki már játszott és voltak szerepei, nem engedték ki. Akit forgatni vagy játszani hívtak, szintén nem engedték ki. Azt mondták, három évig burokban leszünk, és nem hagyják, hogy ezt bármi is befolyásolja. Elvileg este hétig tartott a színészmesterség óra, de volt, amikor tízkor vagy éjjel kettőkor mentünk haza. A színész- vagy a művésztanár szintén. Kelemen József, Znamenák István, Mohácsi János és Balikó Tamás tanítottak bennünket, elképzelhetetlen volt, hogy abbahagyjunk velük bármilyen munkát. S ha elment a művésztanár mondjuk éjjel tizenegykor, akkor felosztottuk a termünket két részre, kértünk egy nagy függönyt középre és elkezdtünk próbálni. Gyakorlatilag hajnalig próbáltunk. Előfordult, hogy bent aludtunk a tanteremben, mert reggel nyolckor akrobatika kezdődött, lovaglás vagy vívás. Keményen voltunk fogva, de nem panaszkodtunk soha. Utólag látom csak, hogy milyen kemény volt. Hirtelen belecsöppentünk valamibe, és mindenki boldog volt, hogy részese lehet a vállalkozásnak. Eszünkbe nem jutott bármit is megkérdőjelezni. Ha ezt kérik tőlünk, akkor ezt kell csinálni, gondoltuk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy felfedeztük a várost és környékét. Három utca nevét tudtuk, ahol közlekedtünk, a lakásunk, a színház és a főiskola között. De mindenképpen nagyon szép időszak volt.

Hogyan lettél színész? És hogy kerül egy Mohácson végzett gimnazista a francia állam ösztöndíjasaként a nizzai egyetemre?

Két tannyelvű gimnáziumba jártam Mohácson. Franciául érettségiztem és megtudtam, hogy a budapesti Francia Intézetnek vannak ösztöndíjai. Az ember egyszerűen bekopog, jó napot kívánok, szeretnék Franciaországban tanulni. És akkor a francia állam ad ösztöndíjat. Negyedéves felvételi procedúra volt, föl kellett járni Pestre meghallgatásokra, dolgozatokat kellett leadni, orvosi vizsgálatokat végeztetni, mintha csak űrhajósnak készültem volna. Két helyet jelöltem meg, ahova menni szeretnék: a Sorbonne-t és a nizzai egyetemet.

Az egy művészképző egyetem?

Az egy hatalmas egyetem, ahol művészeti, bölcsész és jogi kar is van.

Mennyi időt töltöttél ott?

Egy évre szólt az ösztöndíjam, egy évig voltam Nizzában.

Mi volt a döntő ok, hogy végül is a színészpályát választottad?

Nehezen találtam a helyem. Volt egy művészeti társaság Baranyában, ahol jól éreztem magam, dzsesszt hallgattunk, verseket olvastunk és írtunk. Valahogy mindig jobban éreztem magam idősebb emberek között, akik ilyesmivel foglalkoznak, festenek, zenélnek, írnak, mint a focipályán. Kipróbáltam magam pincérként és sok minden másban, közben egyfolytában szórakoztatni szerettem volna. Kisgyerekkoromban bohóc akartam lenni. Később rájöttem, hogy sokkal többről szól a színház és a művészet, mint a szórakoztatásról: tanításról, gondolkodtatásról.

Elvégezted a kaposvári főiskolát, és leszerződtél Nyíregyházára. Miért éppen oda?

Több színházból is megkerestek. Ebben is kivételes volt a helyzetünk, minket több helyre is hívtak, mikor végeztünk. A főpróbahéten még remegve zokogtunk a kimerültségtől és a kétségbeeséstől: ennyi volt, vége, befejeztük, mindenki megy haza. Ám ahogy megvolt a vizsgaelőadásunk, rögtön jöttek a telefonok és jöttek az igazgatók is. Mint kiderült, Babarczy megtiltotta az ajánlatadásokat addig, amíg nem volt meg az államvizsgánk. Nagyon szimpatikus volt Tasnádi Csaba ajánlata, aki lejött Kaposvárra azért, hogy párunkkal személyesen beszéljen. Először meghívott párunkat, menjünk át Nyíregyházára, amikor van egy szabad hétvégénk, ad nekünk színészlakást, kajajegyet. Nézzünk előadásokat, nézzük meg a várost, a büfét, s a színészházat, ami fontos helyszín egy színész életében. Miután mindent láttunk, utána tett ajánlatot. Elmondta azt is, hogy nem tud szerepet ajánlani, s nem tudja, hogy mit fogunk játszani, azt viszont garantálja, hogy sokat fogunk játszani. Arra gondoltam, hogy nem nagyon szeretnék főszereppel kezdeni, hiszen fogalmam sincs semmiről, hanem nagyon sokat szeretnék dolgozni. Abból tanul az ember, ha sokat dolgozik, főleg ha pályakezdő. Megkérdeztem tőle azt is, ha netán az ember partizánakciókba kezdene szabad óráiban, lehetne-e csinálni valamit a padlásszínházban, a kamarában vagy a művészstúdióban. Azt mondta, ha olyan produkció születik, amit vállalni lehet, szívesen műsorra is tűzi. Ha kell hozzá kellék, jelmez, csak szóljunk, nagyon szívesen ad bármit. Hamar be is igazolódott, hogy igazat mondott, hiszen már az első évben csináltunk egy József Attila-előadást a költészet napjára.

Amit írtál, szerkesztettél, rendeztél és a zenéjét is te szerezted.

Akkor még pökhendi módon azt hittem, egyszerre megy minden. Két évig volt műsoron az előadás, szerették nagyon, de többet nem mertem elkövetni olyat, hogy rendezek valamit és játszom is benne.

A kaposvári osztályból ki került még akkor Nyíregyházára?

Fellinger Domonkos, Losonczi Kata, Fridrik Noémi és én.

Jó néhány előadást láttam, amiben játszottál. Sok fontos szereped volt. Neked mi bizonyult igazán fontosnak vagy maradandónak?

Majdhogynem mindegyik. Az első évben nem játszottam nagy szerepeket, csak mellék- és epizódszerepeket, amiket nagyon-nagyon szerettem. Mindegyik hozzásegített ahhoz, hogy később nagy szerepeket kaphassak. Imádtam például A kétfejű fenevadat, amiben több szerepet is játszottam. Négy és fél órás előadás volt, Koltai M. Gábor rendezte, nem tudtam megunni, ma is játszanám. A következő év a Peer Gynttel kezdődött, és akkor hirtelen szakadt minden a nyakamba. Összehoztunk egy színészzenekart és Fazekas István megkért, hogy csináljam meg a Peer Gynt zenéjét. Nem is értettem, hogyan jutott az eszébe, hiszen nem vagyok zeneszerző. Ezzel egyidejűleg Tasnádi Csaba megkért, hogy játsszam el Simon Péter szerepét a Valahol Európában című musicalben. Amitől iszonyatosan megijedtem, hiszen ez volt az első nagy énekes szerepem.

Gyönyörű előadás volt.

Szerettem én is, csak megijedtem attól, hogy fogom eljátszani huszonöt évesen Simon Pétert. Tasnádi meg azt mondta, egyfajta lelki öregséget akar látni a szerepben, játsszam csak a saját koromat. Ez volt az első mérföldkő, segédrendező is lehettem a darabban. Hirtelen jött minden, nagyon élveztem, mikor Csaba elutazott pár hétre, s átadta nekem a nagyszínpadot. Csodálatos volt, egy éve voltam a pályán.

Könnyen befogadott a társulat?

Könnyen és hamar befogadtak. Úgy mentünk oda, hogy majd mi négyen megváltjuk a világot. Nem a társulattól függetlenül, hanem velük együtt. Minél több új ingert, impulzust igyekeztünk befogadni.

Egyik legmaradandóbb emlékem Nyíregyházáról a Kasimir és Karoline előadása, amelyben Szemes Franz szerepét játszottad. Úgy gondolom, alkatodhoz, színészi habitusodhoz is remekül passzolt a szerep, amit nagyon szépen felépítettél. Sajnos nem írtam róla, de ettől még a figura képe és emléke elevenen megmaradt.

Nagyon szépen köszönöm. Mindig rá kell jönnöm, hogy nagyon fiatal vagyok még a szakmában. Mindig azt veszem észre, hogy azokat a szerepeket, amiket a legjobban dicsérnek, vagy amik a legjobban sikerültek, eleinte nem tudom, hogyan kell eljátszani. Az ember megmássza a maga kis hegyeit, mindent kipróbál, és ha sehogy nem működik a dolog, megpróbál a fenekére jutni. Nézzük meg akkor Mejerholdot, a biomechanikát. Előbb legyen meg az, hogyan mozgok, hogyan beszélek. Ha az se sikerül, az ember teljesen összeomlik, a padlóra kerül. S akkor egyszer csak megszületik valami. Nagyon élveztem játszani Szemes Franzot. Szép bókot kaptam a POSZT-on, nemcsak a kollégáidtól, hanem valaki megkérdezte Sediánszky Nóri dramaturgot, hogy ki volt az az ukrán kamionos a darabban, és hogy vettétek rá, hogy játsszon. Azt hitte ugyanis a néző, hogy nem színészt, hanem egy ukrán maffiózót vagy kamionost lát a színpadon.

Klasszikusokban is játszottál, például a Karamazov testvérekben, vagy a Lear királyban. Gondolom Edgar szerepe is fontos állomás volt.

Hosszú távú a pálya, és ha vannak fontos szerepek, amelyek öt-tíz évente megesnek a színésszel, akkor azért már érdemes csinálni a többit. Szerencsés vagyok, nekem minden évben volt legalább egy-két ilyen szerepem. A Cabaret-t is nagyon szerettem.

Amiben te voltál a konferanszié.

Ladányi Andrea rendezte az előadást. Amikor megláttam a szereposztást, nagyon megijedtem, hiszen az ember emlékeiben a konferanszié egy Paudits Béla alkatú színész szerepe. Nem tudom, láttad-e a Közelebb!-et? Patrick Marber négyszereplős darabja, Fazekas István, Kuthy Patrícia, Horváth Margit és én játszottunk benne. Az is, akárcsak az Edgár vagy a konferanszié szerepe, kifejezetten az alkatommal ellentétes volt. Érdekes tud ám lenni, amikor egy hatalmas, nagy hangú férfi kicsi, szürke, szemüveges, halk, motyorászó emberré válhat.

Folyamatosan rendezel is. Futó kaland ez vagy belső késztetés, ambíció? Megfordult-e a fejedben, hogy rendezői szakot is végezz?

Abszolút megfordult. Olyannyira, hogy amikor elvégeztem Kaposváron a színész szakot, bementem Babarczyhoz, aki a következő évben indított rendezőosztályt Pesten. Mondtam, hogy szeretnék rendező szakra jelentkezni. Megkérdeztem, tud-e javasolni valamit, hogyan készüljek a felvételire, és egyáltalán, lát-e ebben fantáziát. Majdhogynem üvöltve zavart ki az irodájából, azzal, hogy ez egy baromság, te már mindent tudsz, amit meg lehet az iskolapadban tanulni. Tessék kimenni és csinálni, mondta.

Mármint a rendezést vagy a színészetet?

A pályát. Mi összművészetet tanultunk, egymást rendeztük a főiskolán, ugyanúgy, ahogy a rendezőhallgatók is egymást rendezik. Minket nem rendeztek, kivéve az államvizsgánkat.

Azt pedig Mohácsi János rendezte.

Akivel nagyon szerettük egymást. Ez a mai napig így van, ha összefutunk valahol, biztos, hogy összeölelkezünk. Akkor azt gondoltam, rendben, tanuljuk ki először a színészszakmát. Nyilván nem lehet egy-két év alatt kitanulni, a jó pap is holtig tanul. Az az igazság, hogy nagyon élvezem a játékot. És van két osztályom a nagykállói drámatagozatos gimnáziumban, őket is rendezem, abból is sokat lehet tanulni. Tavaly három rendezésre is fölkértek, A lélek hosszát s a Déryné-hadműveletet a színház megrendelésére, a Vidám kísérteteket a szabadtérre készítettem. Ha az ember már csinálja, ha már rendez, akkor nagyon furcsa ám öt évre visszaülni az iskolapadba.

Hogyan tovább? Milyen perspektíváid vannak?

Szeretném szélesíteni a látókörömet. Öt év alatt mindenkivel dolgoztam már Nyíregyházán, nem is keveset. Szívesen dolgozom új emberekkel, ugyanakkor nagyon ragaszkodó is vagyok. Nagyon szeretem a nyíregyházi kollégákat, hiszen ők segítettek a szárnyaimat bontogatni. Nagyon jó volt, hogy meghívott a Fédra Fitnessbe játszani Tasnádi István. Jó iskola a volt krétakörösökkel játszani, Csákányival, Schererrel, Bánkiékkal. Szeretnék másféle gondolkodású emberekkel is dolgozni, s előrelátóan tervezni, bár nem tudom, mennyire lehet ezen a pályán előrelátóan tervezni.

Szereted megtervezni a pályádat vagy inkább az ösztönösen döntesz?

Inkább az ösztöneimre hagyatkozom. Az utolsó főiskolai évünkben többen szépen eltervezték, hogy merre induljanak, próbálták megismertetni magukat. Én kicsit idealistább vagyok: hiszek abban, ha az ember sokat, jól és alázattal dolgozik, azt észre kell, hogy vegyék.

A vidéki színészlét, mondják, nagy iskola, hiszen sok műfajban kipróbálhatod magad, s a szerepek sorában építheted a pályád. Mi lenne most neked hasznosabb: nagy, fajsúlyos szerepeket játszani, vagy sokféle műfajban kipróbálni magad?

Nyíregyházán minden adott volt, a musicaltől a vígjátékon át a tragédiáig, a klasszikusokig. Voltak nagy, fajsúlyos szerepeim is. Általában évi öt-hat bemutatóm volt, 130-150 előadás, ami meglehetősen sok. Szeretném folytatni a rendezést is, ha lesz rá lehetőségem. Nyitott vagyok sok mindenre.

Milyen életformát él egy vidéken játszó fiatal színész?

Az utcák nevét, akárcsak Kaposváron, nem sikerült maradéktalanul megtanulni… Pár éve elkezdtem nyitni, találkozgatni, civil barátokat keresni, nehogy punnyadt büfészínésszé váljak. Tél közepén és nyáron mindig igyekszem külföldre utazni. Muszáj néha kitörni. Az utazás hatalmas erőt ad. Pár éve az újévet nem Magyarországon köszöntöm. Visszajárok Párizsba.

Boldog ember.

Kiszámoltam, a tavalyi párizsi szilveszterem fapados járattal majdnem ugyanannyiba került, mintha lementem volna Mohácsra a szüleimhez.

Film, szinkron, zene?

A zene picit visszaszorult, mert pár éve a Tizenkét dühös ember egyik előadásán egy díszletelem levágta az egyik ujjam végét. Nagyon vérzett, megállt az előadás, muszáj volt szünetet tartani. Kimentem, s láttam, hiányzik az ujjam vége. Visszaszaladtam, megtaláltam az ajtófélfában. Mondtam is Verecki Ritának, a tervezőnek, hogy nagyon penge a díszleted. Visszavarrták, megtapadt, de másfél évig nem tudtam hangszert venni a kezembe. Sok dalom összegyűlt, szeretnék csinálni belőlük egy lemezt.

Honlapodon – www.olttamas.com – sokféle vers, szöveg olvasható, zene hallható. Több darabot is írtál.

Nagyon szeretek írni. Három saját darabomat rendeztem meg eddig: A lélek hosszát, az Ülni, állni, halnit, s a Déryné hadműveletet. Ha darabot írok, rögtön látom, mit, hogyan, milyen hangerővel kell majd mondani. Tulajdonképpen fejben rendezek, s csak leírom a szöveget. Négy előadásom szerepelt a POSZT-off programban, A lélek hossza megnyerte a Kaleidoszkóp nemzetközi versszínházi fesztivált. Nemcsak a közönségtől, hanem a szakmától is kaptam pozitív visszajelzéseket. A biztatás mindig erőt ad, bár Babarczy Lászlónak meggyőződése volt, hogy nem szabad engem dicsérni, mert könnyen „elszállok”. Talán igaza is volt. Biztosan hajlamos vagyok retorikai túlzásokra, s alkatomból adódóan rá szoktam tenni néhány lapáttal a harsányságomra is. Van egy sajátságos stílusom, ami könnyen félreérthető. Sokan viszont épp ezért szeretnek. Abban viszont alighanem igaza volt Babarczynak, hogy a főiskolán olyan ostorozást kellett kapnom, mint amit kaptam. Megtanultam, hogy ne szálljak el soha. Nagyon jó bölcső volt a főiskola. Nyíregyháza meg jó fészek. Ha ki is repülök, biztos, hogy vissza szeretnék oda térni, gyakran.

A film, a szinkron eddig elkerült?

Nyíregyháza messze van Pesttől.

Két és fél órányi autóút.

Ez igaz. Szívesen kipróbálnám a szinkront, de egyelőre nincs rá időm, lekötnek az előadások, a próbák, a tanítás. A Fédra Fitnesst is csak vasárnap tudtuk játszani miattam. Utolsó éves főiskolásként szerepeltem a Zsidónegyed című filmben. Az első gázsimból nem étterembe mentem, ahogy elterveztem, hanem vettem egy nagyon szép kalapot. Mai napig megvan. Végzősként játszottam a Kincses sziget című francia–német–magyar kalandfilmben. Akkor még hívtak castingra, szerepre, de egy idő után már elérhetetlen lettem. Forgattunk a barátaimmal egy rövidfilmet Kaposváron, ami különdíjat nyert a rövidfilmszemlén, vetítgették művészmozikban.

Reklámfilmet bevállalnál?

Nehéz kérdés. Azt szokták mondani, nézd meg, X. és Y. is játszik reklámfilmekben. Erre azt szoktam válaszolni, persze, de önmagát játssza.

A szűk szakmán kívül nyilván nehezebb most ismertté válni. Sok fiatal színész mégis törekszik rá, hiszen azzal nőnek a lehetőségei.

Nyilván így van. Öt éve vagyok a pályán, s egyenlőre másodlagos nekem, hogy mennyire vagyok népszerű a közönség körében. Bizonyos „sztárokkal” nem is nagyon szeretnék együtt szerepelni. Idealista módon hiszek abban, ha valaki megpróbálja kihozni magából a maximumot, előbb-utóbb megismerik.

Az új évadban Debrecenbe szerződtél. Mit vársz Debrecentől, milyen feladatok várnak rád?

Ezen a pályán muszáj kockáztatni, ha az ember fejlődni akar. A Scapin, a szemfényvesztő előadásában, Silviu Purcarete rendezésében Carle szerepét játszom. S a Mária című musicalben (zene: Gymes) vár rám egy szerep.