I. Bevezetőül: vizsgálódásunk tárgya: a kert magyarázata

Jelen írás célja kettős: egyrészt bemutatni két, egymástól, mind korszakban, mind stílusban független írást, s feltételezni közöttük a logikai, tudományos, esztétikai, eszmetörténeti kapcsolatot. Másrészt magyarázatot kíván nyújtani a fent említett kapcsolat okára, történeti-társadalmi kontextusára. Választott tanulmányaim Németh László: Töredékek a reformból esszéje, illetve Lányi András: Miért fenntarthatatlan, ami fenntartható? tanulmánya. Hipotézisem szerint – annak ellenére, hogy a két tanulmány keletkezése között közel 60 év különbség van – jelentős motívumbeli azonosságok, sajátosságok fedezhetők fel, melyek a lokalitáson alapuló gazdasági és társadalmi reformot szorgalmazzák Magyarország számára. Ezen lokális modelleket nevezem a kert metaforájának, utalva egyrészt Németh és Lányi hasonlataira, másrészt a modell lokális, autarkiás aspektusára. Jelen esszének nem célja fogalomtörténeti áttekintést adni témánk tudományos diskurzusából. Célom e két konkrét, általam lokális modelleknek nevezett elmélet elemzése; olyanoké, melyeket az elmúlt száz év társadalom- és eszmetörténet termelt ki magából, s melyek szerzői nem is ismerték, nem is használták a lokalitásglobalitás fogalompárját. Lokális modellen olyan megfogalmazott politikai programot értek, melynek központjában a már fent említett meghatározásokban is megfigyelhetően a helyi értékekre, adottságokra, erőforrásokra támaszkodó, a bezárkózásra hajlamos, önigazgatást előnyben részesítő, s a globális rendszertől távolságot tartó, önállóságot kereső, azt kritikusan vizsgáló eszmeiség áll. Így összességében jelen esszé célja kettős: egyrészt átfogó képet kíván nyújtani a magyar lokalizációs diskurzusról úgy, hogy két teljesen különböző történelmi kor szellemi termékét hívja segítségül és keres közöttük eszmetörténeti összefüggést, áthallást, illetve adott esetben különbséget. Másrészt magyarázó szándékkal is fellép; s a magyar lokalitásról szóló eszmetörténeti hagyományokat globális, európai társadalomtörténeti narrációba helyezi, hogy magyarázatot találjon a dolgozat első felében taglaltakra. Ehhez a dolgozatom végén tárgyalt, Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról elméletét hívom segítségül.

A lokalizáció modelljének két világháború közti hagyománya: Németh László és a Kert-Magyarország

Németh Kert-Magyarország koncepcióját A minőség forradalma című tanulmánykötetében publikálta az 1940-es évek elején. A nép írókra és az aktuális korszellemre jellemző politikai harmadikutasság Trianon visszatérő traumája mellett egyéb külpolitikai okokra, a szovjet és náci-fasiszta ideológia Közép-Európára fele törekvő hatalmi expanziójára, valamint a kapitalizmus első nagy válságtünetére, a nagy gazdasági világválság okozta megrendülésére kínált egyfajta politikai, gazdasági és ideológiai válaszlehetőséget. Meglátásom szerint a némethi kert szimbólumrendszer a mai napig meghatározó motívuma a magyar eszmetörténet kritikai áramlatának, s számos követője dolgozik explicite1 vagy implicite az író fogalomkészletével. A modell magán viseli a harmadikutas, alternatív közgazdasági kiútkeresés és modellalkotás, a közteseurópaiság2, és a globális kapitalista világgazdasággal szembeni lokalitás, a nemzeti sajátosságokra súlyozó alternatívakeresés egymásba simuló motívumait. A szerző esztétizáló reformszellemiségének bemutatását Töredékek a Reformból című 1935-ös esszéje alapján kívánom bemutatni.

Kert-Magyarország felépítése

A Kert-Magyarország felépítéséhez legitimitást nyújtó feszültséghalmazt Németh a kisbirtokos parasztság sanyarú életformájánál, egzisztenciális perspektívátlanságánál ragadja meg. Ellenzi a radikális földosztás intézményét, mondván, az nem megoldja, hanem konzerválja a magyar nyomort. Németh szerint a telepesnek nem a birtoklás, hanem a termelés kell, hogy a célja legyen. Ehhez a – földéhes, röghöz kötött – magyartól teljesen idegen attitűdhöz véleménye szerint, egy olyan új osztály konstruálására van szükség, mely számára a legfontosabb tőke nem a föld, hanem a tudás. Ehhez elengedhetetlen a mezőgazdasági ismeretek fejlesztése. Németh a nagybirtokrendszert, nem rossz történelmi hozadékként, hanem az új gazdasági rendszer alapstruktúrájaként képzeli el. Ahogy Németh írja, „új osztály létesül így, befelé csupa önálló vállalkozás, a birtok kifelé egyetlen gazdasági test.” 3 Az író a rendszer konkrét felépítésére is kitér; a katonaságot hívná segítségül a hálózat kiépítéséhez, akik szolgálatuk alatt megtanítanák a vidék népességét az új modellben való gondolkozásra. A „Katona” – Németh koncepciója szerint – egyfajta mezőgazdasági nevelő lenne, aki közmunkásként tanítaná és formálná a parasztok szemléletét. Németh víziója szerint a későbbiekben, a már kialakuló jobb közállapotok az értelmiségieket is a telepekre vonzanának, melyek így a maguk teljessé tett társadalmi vertikumával lokális, helyi, zárt (?) egységeket alkotnának a nemzet gazdasági testén belül.

A kert mint a lokális autarkiás egység metaforája

Németh a kert, a kertészkedés, a majorság fogalompárjait tulajdonképpen metaforaként használja: az autarkia, az önellátás fogalmára. Ahogy fogalmaz, „minél nagyobb egy ország gazdasági sejtjének az autarkiája, annál kisebb a piaci összeomlásokveszélye és lehetősége.” 4 Németh egyfajta autarkiás gyűrű koncepciót vázol fel, melynek lényege a zárt, elkülönülő telepek fogyasztó és értékesítési szövetkezetekbe tömörülése, a lokális csere intézményének lehetőségének felélesztése. Ezek a tájszövetkezetek, melyek a telepek autarkiás gyűrűi felett rendeződnek össze, specializálódnának valamely áru termelésére. Mindegyik tájszövetkezet más-más profillal bírna, az ország belső szükségleteit figyelembe véve, s mindez az önellátásos termékek belső cseréjét eredményezné. 5 Németh szerint ez a típusú telepítés, ha okosan csinálják, nem lehet elszigetelt reform, hisz ezek a lokális működési mechanizmusok készek beindítani egy globálisan működő gazdasági formát is. Az író koncepciójába a kereskedelem reformját is célként tűzi ki. Véleménye szerint a hagyományos értelemben vett kereskedelem megszűnik és helyébe egyfajta árucsere lépne, ahol a szövetkezeti tagok közvetlenül érintkeznek egymással, s ahol a közvetítő nem a pénz, hanem az áru lenne. Így gyakorlatilag megszűnik a kereskedő hagyományos szerepköre is, mely az árut csak eladja és megveszi, de annak előállításában nem vesz részt. Ennek feltétele, hogy a telepesek megszerezzék a városi piacokat, illetve, hogy a külkereskedelem állami monopóliummá váljon. Németh a külkereskedelem mellett a nagyipart is központosítaná és az állam központi döntésére bízná, hogy mely iparágak működését támogatja. A bürokrácia szétszélesztése Kert-Magyarország utolsó, de egyik legfontosabb pontja. A városi bürokrácia szélnek eresztése, azaz létszámának leépítése a mandarinállam 6 leépítése mögött a foglalkozások horizontális egyenlőségének elve húzódik. Ez az elv húzódik meg Németh bürokráciaellenes felfogásában, mellyel gyakorlatilag a modern polgári állam paradigmájának állít alternatívát. Németh szerint Magyarország gazdasági kiemelkedési lehetősége nem a hagyományos nyugati fejlődési modellben rejlik, hanem egy új, a nyugat-európai és amerikai civilizációtól független utat kell járnunk a gazdaságpolitika területén is. Ahogy 1935-ös Életcél című tanulmányában írja: „A keresztesháborúk területe a Kelet volt, a reneszánsz Európa, a kapitalizmusé: az anyagban szunnyadó kontinens, Amerika a gőz, benzin, elektromosság világa. A mi területünk: az új, az embermilliókat felszívó világ: a Kert, a minőség-földművelés. A föld milliókat küldött fel a városokba, de ma még több milliót hajlandó kertjeibe visszavenni.” 7 Németh ezzel a gondolatmenetével nemcsak az autarkián alapuló, a nyugati civilizációs modelltől különböző, egy kárpát-medencei alternatív modell mellett tesz hitet, hanem egyfajta urbánus-népi, városellenes narrációba is helyezi mondanivalóját, mely gondolat visszatérő motívumként jelenik meg az általam elnevezett, későbbi magyar lokalitás-kert diskurzusban.

Kisebbségi sors – Kert-Magyarország: kényszer, adottság, lehetőség

„A világpolitika nyilvános cselszövénynyé alakult […], s ebben a nagy világpolitikai társasjátékban elhagyottabb versenyző a magyarnál alig van”8 – sommáz Németh. Kert-Magyarország koncepciójának relevanciáját épp ez a herderi gyökerű gondolat biztosítja, miszerint a magyar egyedül van Európa szláv-latin-germán tengerében, amelyben az elsüllyedés veszélye fenyegeti. Németh szerint Magyarországon a sor, hogy minőséget mutasson Európa számára, s ezt ő, a klasszika-filológia elkötelezett híve és művelője, a magyarság görögös karakterjegyeiben véli felfedezni, melyre számos esszéjében utal korábban a szerző. Németh szerint a Kert paradigmája van születőben Európában, s ezzel a magyarságnak egyedülálló lehetősége van saját válságából való kilábalására. A kertmodell megvalósításának feltétele pedig a vállalkozók hadserege, mely fogalom a szabad egyéniség és a közösségkényszer, azaz a lokális szinteken az egyéni és közösségi érdekek eddig nem ismert kiegyezési formája. A vállalkozók hadseregének némethi terminus technikusa a modell talán legszemléletesebb metaforája: ahogyan ő fogalmaz, „a mindenkit tisztviselőruhába bújtató marxizmus s a magántulajdon anarchiája közt: a vállalkozók hadserege egészségesebb forma, s a minőség szocializmusa a fasizmusnál jóval mélyebbre nyúló, átalakuló rend.”9 Az író a revíziós politikát is Kert-Magyarország gondolatain fűzné tovább: véleménye szerint a magyarságot eszmévé kell tenni. Németh szerint a Magyar Reform akkor tud győzni, ha a minőség szocializmusa megbuktatja a minket körülvevő országok, jelenlegi paradigmáit, s ez a köztes régió10 a minőség forradalma után a minőség szocializmusa alatt egyesül, s együtt tudja kivédeni a harapófogó keleti és nyugati szárának szorítását, majd kezd expanzióba, hogy paradigmáját kiterjeszsze egész Európára és uralkodó régióvá váljon a kontinens felett.

III. A fenntartható modell mint a XXI. század Kert-Magyarországa?

Németh László Kert-Magyarország modelljének elemzése kapcsán jogosan vetődik fel a kérdés, miszerint a XXI. századi magyar eszmetörténet tartogat-e számunkra hasonló gondolatmenetet, eszmeiséget, megközelítési módot, mint a némethi lokalitás: a Kerten alapuló, azaz egy belülről szerveződő és önmagát eltartó, a globális rendszertől önmagát elzáró gazdasági és szociális entitás koncepciója. Feltételezésem szerint a XX. század végétől a némethi alternatív modellkeresési kísérlet a vidékfejlesztés, vidékleírás terén bizonyos értelemben összekapcsolódott a környezetvédelemmel, az úgynevezett zöld, kritikai gondolkodással és a globális civilizációs paradigma megkérdőjelezésével, majd kapott új filozófiai keretet az ökológiai gondolkodás és a fenntarthatóság gondolatköre által. Lányi András 2010-ben megjelent Miért fenntarthatatlan, ami fenntartható? című tanulmánya 11 az Őrség apófalvas térségében végzett terepmunkára támaszkodik, melyben a fenntartható vidékfejlesztés lehetőségeit vizsgálja a nyugat-dunántúli aprófalvas vidéken. Egyik hipotézisem, hogy a két világháború közötti eszmetörténeti hagyományok (gondolva itt elsősorban Németh László előző fejezetben tárgyalt munkásságára, a Kert-Magyarország koncepciójára) – teljesen más kontextusban ugyan, de – megtalálhatóak a lokalitásról szóló XXI. századi diskurzusban. Hogy ennek mi lehet az oka, arról bővebben ezen dolgozat utolsó fejezetében fogok majd szólni. Jelen alfejezet célja, hogy a fent említett munkán keresztül bemutassam, elemezzem a kortárs, általam kertirányzatnak, azaz a lokális alapokon nyugvó, alternatív modelljének nevezett magyar eszmevilág fogalomkészletét, látásmódját.

Filozófiai és etikai keretek – a fenntarthatóság

Lányi a fenntartható fejlődés fogalmát alapvetően jogfilozófiai, etikai mezőben helyezi el. Véleménye szerint a fenntartható fejlődésnek azt az elvet kell szolgálnia, hogy a jövő nemzedékeit ugyanolyan formában megillethessék mindazon az értékek, amik elődjeiket megillették. Lányi az emberiség közös örökségéről beszél, ami alatt a földi élővilág sokszínűségének, változatosságának és változékonyságának megőrzését, valamint a nemzedékekről nemzedékekre hagyományozódó, folyamatosan gyarapodó tudást, tapasztalati anyagot érti.12 Ez a fogalmi és gondolati háttér lehetővé teszi számunkra, hogy az 1930-as évek közepi némethi eszmevilághoz kapcsolhassunk egy XXI. századi szerzőt és mondandóját. És e szerint tudjuk a fenntartható vidékfejlesztést a lokalitás gazdasági, politikai és társadalmi-kulturális szinten megragadható és elemezhető, a XX. és a XXI. században egyaránt megfogalmazódó gondolatiságaként értelmezni, amely nem marad meg a puszta eszmeiség szintjén, hanem, amely megvalósítható politikai stratégiát is kínál. Azaz: a globális gazdasági hálózatoktól lehető legfüggetlenebb helyi forrásokra épülő gazdaságpolitikát, a részvételi és közvetlen demokrácián alapuló helyi hatalomgyakorlást, illetve a helyi hagyományokon, sajátosságokon nyugvó, teljes struktúrájában élő civil társadalom kiépítését.

Az alábbiakban Lányi András őrségi esettanulmánya alapján szeretném bemutatni a kortárs, lokalitást szorgalmazó vidékleírás főbb karakterjegyeit, valamint azokat a helyi szinten meglévő gazdasági alternatívakereséseket, melyeket teoretikusan ez az irányzat is zászlajára tűz.

Meg nem értett, feldolgozásra váró múlt – fenntarthatatlan jelen

Mondandója kifejtésekor Lányi András – csak úgy, mint a két világháború között működő népi írók, teoretikusok –nagy hangsúlyt fektet a történelmi örökség számba vételére. Lányi, hasonlóan a fentiekhez, összefüggést mutat a vidéki Magyarország hiányos társadalmi struktúrája és viharos történelmi múltja között: a kettő együttese egyfajta köztes ütközőzóna létbe: a magyarság kiszolgáltatott történelmiségének kontextusába teszi helyezhetővé az elemzett jelenséget. Lányi lefejezett vidéki társadalmi struktúráról beszél, és időben körülbelül ott veszi fel a vonalat, ahol Németh László letette, azaz a második világháborúnál.13 A csonka vidéki társadalom kialakulása – véleménye szerint – két epizódban zajlott: az első epizód a nyilas hatalomátvételhez, majd a szovjet megszálláshoz kötethető, amikor is a mecénás arisztokrácia kényszerű emigrációjára, illetve a helyi kereskedelmi, kisiparos életet meghatározó zsidóság deportálására került sor. A második epizód – Lányi szerint – az 1949-es kommunista hatalomátvétel, amikor is ténylegesen sor került a birtokos parasztság kitelepítésére, földjeik elvételére, illetve az erőszakos iparosítás következtében az agrárproletariátusnak a falusi környezetéből a korszerűbbnek mondott, városi környezetbe való kiszakítására, betagolásába. A szerző szerint a társadalmi struktúrába való, ilyen fajta erőszakos beavatkozás a mai napig érezteti hatását a falusi társadalmak csonkaságában és „akadályozza a városi civilizáció áldásainak, a városi szolgáltatásoknak az elterjedését falun”. Az arisztokrácia külföldre emigrálása a helyi kezdeményezések felkarolásának hiányában jelenik meg, míg a zsidóság fájdalmas hiánya a helyi kereskedelmi láncok szétverésével a globális, centralizált kereskedelemre való kizárólagos utaltságban köszön vissza: mindezek együttese rendkívül hátrányos helyzetbe hozza a helyi termelői, gazdasági érdekeket, s akadályozza a fenntartható gazdálkodás feltételének kialakulását. A vidék számára a birtokos parasztság internálása a gazdálkodási szakértelem elvesztését jelenti, míg az agrárproletariátus városba áramlása a falvak demográfiai mutatóiban, elöregedésében jelentkezik.14 Az Őrségben és az egész magyar társadalomban a viharos történelmi múlt egy rendkívültorz, csonka társadalomszerkezetet hoz létre, mely nem képes megtermelni egy jól működő társadalom működéséhez szükséges erőforrásokat.15 Lányi a társadalmi struktúra csonkulása mellett a gazdálkodási és munkavállalási feltételek radikális átalakulásában és szűkülésében látja a múlt kísértésének és a jelen kilátástalanságának legfőbb meghatározottságát. A gazdálkodás napjainkban tapasztalt jellemző ellehetetlenülésének első okaként az erőszakos kolhozosítást jelöli meg annak máig érezhető hatásaival, a birtokos parasztság szakértelmének eltűnésével. Ahogy fogalmaz, „a falusi társadalom lefejezése, majd parancsuralmi módszerekkel szervezett téeszekben végzett kényszermunka megfosztotta a társadalmat az önszerveződés és az önálló gazdálkodás képességétől”.16 Lányi András szerint a vidék és az Őrség történetében a privatizáció és kárpótlás folyamata ugyanolyan traumatikus esemény, mint a téeszesítés. A kárpótlás rendszere, amellett, hogy a korrupció melegágyaként a földbirtokok egyenlőtlen és igazságtalan szétosztásához, valamint a mezőgazdasági foglalkoztatás radikális csökkenéséhez segített hozzá, hozzájárult a XX. századi „falusi bizalmatlanság” elmélyüléséhez, amely generációkra előre megbélyegezte a faluközösség állapotát.17 Lányi mindvégig nagy hangsúlyt fektet a történelmi kontextus, a XX. századi magyar sors bemutatására, s így utal vissza a némethi esszéista, stiláris hagyományokhoz, melynek tartalmi, esztétikai lényegét véleményem szerint egyik interjúalanyának megnyilatkozása adja vissza a leghűebben, mondván: „Batthyány elvette a nemességünket, a császár a vallásunkat, a kolhoz a földünket, jószágunkat.” 18

Egy fenntarthatóbb vidék felé: modell és alternatíva

Tanulmányában Lányi külön fejezetet szentel19 azon őrségi kezdeményezések bemutatására, melyek szerinte útmutatóak lehetnek a fenntartható vidék programjának bemutatására. Míg ő a fent említett kezdeményezések jelenlegi működési nehézségeire hívja fel a figyelmet a fennálló gazdasági, jogi szabályozásokkal szemben, addig én egy ilyen kezdeményezésen keresztül szeretném bemutatni a fenntartható modell gyakorlati megvalósulásának elemeit, kereteit és legfontosabb motívumait. Választott példám – véleményem szerint – mind szellemiségében, mind szimbolikájában remekül illusztrálja a fenntartható vidék modelljét. Az őrségi Tündérkert20 egy bebíró budapesti művész, egy göcseji erdész és egy nagyvárosi egzisztenciával rendelkező polgármester összefogásával valósult meg az egyik őrségi aprófalu határában. A szóban forgó budapesti művész felfigyelt annak a göcseji erdésznek a gyűjteményére, mely a helyben őshonos gyümölcsfák páratlanul gazdag, mintegy 500 változatot magában foglaló gyűjteményével rendelkezik. Ahogy a göcseji erdész mondja, célja, „hogy itt, nagyon kicsiben, létrehozzam hagyatékunkat”. A történet lényege, hogy az egykor virágzó, rendkívül sokszínű őrségi gyümölcsfafajtákat, melyeket szinte kivétel nélkül kivágtak ez elmúlt években, megőrizzék az utókor számára. A mára már terhessé vált sokféleségnek azonban nagyon is gyakorlati haszna volt: más és más fajta termett az év különböző szakában, ráadásul a különböző eljárásokkal (aszalás, nyersen fogyasztás, befőzés) lehetett őket hasznosítani a fogyasztás számára21.

Az őrségi Tündérkert az egyik iskolapéldája a fenntartható vidék modelljének. A termelés maximálisan a helyi természeti és környezeti adottságokat, értékeket veszi figyelembe, melyekhez a helyi, több évszázados tudás és tapasztalat társul. A termelés és betakarítás a helyi munkaerőn és munkakultúrán alapul, s a helyben nagy hagyománnyal bíró termelési hagyományok (pálinkafőzés, lekvárkészítés) segítségével profitálhatna velük a helyben lakó közösség. A Tündérkert elképzelése, mely mind tartalmi, mind metaforikus elemében sok szempontból összevethető a némethi Kert-Magyarország koncepcióval, a fenntartható vidék modelljének összes fogalomkészletét felvonultatja: a tájkímélő gazdálkodás összekapcsolását a közösségépítő tevékenységekkel, a lokális adottságokból történő előnyfaragást, az élelmiszer-önrendelkezés helyreállítását, valamint a helyi munkaerő és munkakultúra kihasználását.22 A munkaerő és a munkakultúra kapcsán Lányi fontosnak tartja kiemelni, hogy ez a modell kizárólag akkor működőképes, ha a mezőgazdasági munka társadalmi megbecsülést kap, és ha a mezőgazdaság nem csupán egy piacorientált, haszonelvű gazdasági ágazatként működik, hanem egyfajta életforma, életstratégia-választás, mely az adott lokális egység civilizációs hagyományait hivatott továbbvinni, fejleszteni és ápolni. 23 A fenntartható vidék modelljének létjogosultságát és versenyképességét a szerző – Némethez hasonlóan – globális küzdőtérbe helyezi el. Lányi szerint a földrészek közötti gazdasági kiegyenlítődés a jövőben mérsékelő hatást fog gyakorolni a világkereskedelemre, így nem lesz értelme annak az interkontinentális élelmiszer-forgalomnak, amelynek jelenleg a magyar mezőgazdaág az egyik nagy vesztese. Véleménye szerint, „a földrészek és az országok, ha tehetik, visszatérnek az ökológiai fenntarthatóság szempontjából már ma is szorgalmazott élelmiszer-önellátáshoz, és felfedezik ennek előnyeit: ellenőrizhető forrásból jobb minőségi élelemhez jutnak ismét. Ebben a helyzetben a magyar mezőgazdaság visszaszerezheti hazai piacát, és termékei keresettek lehetnek más európai országokban is.”24

Összegzés

A fejezet elején taglalt hipotézisem az volt, hogy egy, a két világháború közötti eszmetörténeti hagyomány teljesen más kontextusban ugyan, de megtalálható, felfedezhető a XXI. századi, lokalitásról szóló diskurzusban. Lányi András: Miért fenntarthatatlan, ami fenntartható? című tanulmányának elemzése hipotézisem igazolja. Számos olyan motívum, tartalmi, esztétikai elem fedezhető fel Lányi András munkájában, amik a némethi gondolatmenethez csatlakoztathatóak. Az erős történelmi, esztétikai, stiláris párhuzamok mellett a lokális gazdasági berendezkedés, a világgazdasági trendek kritikus vizsgálata, az alternatív, véleményformálóktól eltérő kritikai gondolatvilág, a mezőgazdasági alternatívakeresés és az abban rejlő geopolitikai potenciál mind-mind olyan vándormotívum, mely meglátásom szerint relevánssá teszi a két szerző összevetése. Emellett a történelmi sorszerűség (Némethnél Trianon és a II. világháború előestéje, míg Lányinál a náci, illetve szovjet megszállás társadalomtörténeti elemzése, valamint a hazai rendszerváltás húsz évének kritikus vizsgálata, illetve az erős globalizációkritika), a Kert metafora és szimbólumrendszer (Németh autarkiás gyűrűn alapuló kertjei,valamint Lányi Tündérkert-példája) összességében azt bizonyítják, hogy a magyar eszmetörténet egy meghatározó áramlatára találtam rá. Célom és végkövetkeztetésem természetesen nem egyenlőségjelet tenni a két szerző közé, hisz társadalmi, politikai környezetük, munkáságuk számos ponton különbözik, hanem egy olyan eszmetörténeti hagyatékot feltételezni, amely valószínűleg, még a jövőben is számos tudományos produktumot tartogat a lokalitásról és a globalizációról szóló diskurzus számára Magyarországon.

IV. A kertkoncepciók miértjei válaszkeresések Szűcs Jenőtől

Jelen fejezet célja a fent említett eszmetörténeti hagyaték útjába eredni és egyfajta globális történeti magyarázatot találni a magyar gondolkodástörténet lokális kertképeire, képzeteire. Túl a kert esztétikai, biblikus asszociációin (amellyel Tóbiás Áron a némethi párhuzamot magyarázza), illetve a magyar történelem boldog, stabil megélhetést nyújtó kert hagyományain (utalva itt Lányi András tanulmányára és a Kádárkorszak háztáji, a család és a rejtett piac számára jól termő, gyümölcsöző kertjeire), a kert mint a lokalitás egységét megtestesítő hagyomány hipotézisem szerint globálisabb, mélyebb okokban gyökerezik. A magyarországi kerthagyományok magyarázatához Szűcs Jenő esszéjét kívánom segítségül hívni.25 Szűcs Vázlat Európa három történelmi régiójáról című esszéjében arra tesz kísérletet, hogy az európai társadalomfejlődés bemutatásán keresztül magyarázatot találjon a magyar társadalomfejlődés egyes sajátos elemeire, jelenségeire. Mondandója vázának a régióelméletet választja, három történelmi régióra osztva az európai kontinenst: Nyugat-Európára, azaz „Europa Occidens”-re, Közép-Kelet-Európára, azaz „Köztes-Európára”, illetve Kelet-Európára, s ezen egységek civilizációs fejlődésútját veszi nagyító alá.

A történelmi utak szétválásnak gyökere, a torz történeti, társadalmi produktumok létrejötte

Jelen fejezet célja nem Szűcs Jenő esszéjének kimerítő ismertetése, sokkal inkább olyan gondolatmenetek rekonstruálása, mely a dolgozat eddigi részében vázolt problémakörökre válaszként szolgálhat. Szűcs szerint az kora középkori európai társadalomfejlődés során létrejött, fentebb már említett, három európai régió alapvetően különböző utat választott és járt be, melynek okai a Római Birodalom szétválása, illetve bukása és az ezt követő társadalmi rendek, illetve rendszerek stabilitásában, illetve instabilitásában gyökerezik. A Nyugat alulról újraszerveződő struktúrájának alapköve a hűbériség intézményrendszerének létrejötte, mely a spontán módon alulról szerveződő, lokális egységek szervezőerejeként szolgált. A hűbériség jelentősége abban állt, hogy képes volt kialakítani a magánjogi függési rendszer intézményét úgy, hogy közben minden társadalmi elemet a rendszerbe tudott integrálni. Ez a szerződésen alapuló államberendezkedés vonultatta fel később az egyik legfontosabb európai értéket, az emberi méltóság motívumát a hűbéres és hűbérura között létrejövő kézfogás és csók ceremonialitásában. Eközben Európa keleti felén a fejedelmek és a nemesek és alattvalóik között továbbra sem jön létre a korporatív egység és továbbra sem adottak a feltételek a városi polgárság kialakulásához.26 A méltóság és a szerződés fogalma továbbra is ismeretlen érték volt a keleti ember számára: a nyugati szerződést és tiszteletet kelet felé haladva fokozatosan az alázkodás és az alá-fölé rendeltség váltja föl. Míg Nyugaton a hűbéres hűbérurát kézfogással üdvözölte, addig keleti kollégája a földre leborulva rituális ruhacsókolgatással hódolt neki. (Ezek a különbségek a mai napig tetten érhetők a nyugati és keleti egyház liturgikus különbségeiben is.)27 E közé a két fejlődési modell közé szorult be „Köztes-Európa régiója”, melynek nyugati orientációja gyakorlatilag mindvégig megkérdőjelezhetetlen volt, viszont földrajzi elhelyezkedése miatt már akkor is annak periférikus területévé értékelődött. Megkésett államfejlődése csak kapkodó integrációt eredményezhetett, ahol nem volt idő és tér az alulról jövő kezdeményezésekre. A külső, felülről jövő integrációs kényszerek legszebb példázata a középkelet-európai reformuralkodók sora.28 Így történhetett meg, hogy Közép-Kelet-Európában, ebben a köztes régióban olyan torz, amorf történelmi, társadalmi produktumok jöttek létre, melyek teljesen idegenek voltak a keleti és nyugati végeken egyaránt. Ilyen torz elemek a hűbériség és rendiség egymásra torlódása, a csonka rendi országgyűlések, melyeknek megléte a keleti modellhez képest eredmény, a polgárság jelen nem léte miatt nyugathoz képest viszont jelentős elmaradás.29

A magyar társadalomtörténet is bővelkedik az amorf példák termelésében. A magyar familiaritás, a hűbériség eme torz eredményének mentalitástörténeti hagyományai napjainkig meghatározzák a köztes-európaiságot a közigazgatástól a vállalkozói és üzleti szférán át a családközi kapcsolatokig. Ahogy Szűcs fogalmaz, „a magyar familiáris ugyan nem borult ura lábaihoz, mint keleti kollégája, de nem is játszotta el az alárendeltségen belül is megőrzött emberi méltóságának azt a szimbólumjátékát, amit nyugati kollégája; valahol középütt maradt.”30 A középkori magyar torz társadalomfejlődés másik szemléletes példája a magyar urbanizáció, azon belül is a mezőváros mint a fogalmi konstruálás kényszerű produktuma, ahol sokkal inkább „paraszti szabadságok” érvényesülnek a polgári szabadságok helyett.31 Ezek a társadalomtörténeti jellegzetességek, mint metaforák mutatnak rá a szűcsi Köztes-Európa régiófogalom létjogosultságára és relevanciájára, egy olyan területre, amely igazából a defenzív térbeli szorítás következtében egyik irányban sem tud nyújtózkodni és tartozni, s egy olyan modellre, amely az európai utak kereszteződésében kényszerű lavírozni.

Az újkor hajnala, a köztes lét konzerválása

Szűcs Jenő régióelméletének másik vezérfonalát a nagy földrajzi felfedezések koránál, azaz az újkor hajnalán veszi fel, melynek eredménye képen tovább szilárdult és stabilizálódott a két szélső régió képlete, mely tovább növelte a köztes régió defenzív létét, kikényszerítve újabb lavírozási és modellalkotási kísérleteket. Magyarországra nézve a tények rendkívül hasonló tanulsággal bírnak, mint a középkor időszakában: a magyar újkori társadalomfejlődés újra ki tudta termelni azokat a különleges, egyedülálló, torz történeti termékeket, melyeket kitermelt a középkor derekán. S hogy mik ezek a furcsa történeti termékek? Elég csak a magyar „dicsőséges” hoszszú 17. századra gondolnunk, amikor Bocskai, Thököly és Rákóczi egyszerre tudott harcolni a modern politikai nemzet tanaiért és a középkori rendiség fenntartásáért, 32 vagy éppen említhetjük a Szent Korona-eszme máig élő hatását, mely a magyar corpus politicum szimbólumaként tetszelgett, „amíg nyugaton a társadalmi szerződésből népszuverenitás lett, keleten pedig semmi érdemleges nem hántolódott ki az autokrácia totalitásából.”33 A magyar állam – és nemzetfelfogás paradoxonját kiválóan szemlélteti Eckhart Sándor, aki szerint „a magyar politikai társadalom 1789–90-ben és az után az országgyűlésen egyik kezében Montesquieu-t és Rousseau-t, másik kezében pedig a Tripartitumot tartja.”34 A magyar társadalomfejlődés sajátos esete a kalapos király, II. József uralkodása is, „akinek uralkodása ellen a Bastille lerombolásának évében már nemesi ’nemzeti’ lázadás érlelődött a jobbágyokat ’felülről’ felszabadító” király ellen.35

De végső soron ennek a történelmi pályának a 20. századi tragikus produktuma Trianon,36 mely bizonyítja, hogy Magyarország sosem tudott integratív politikai nemzetté válni, és ennek a pályának terméke az a sajátos magyar nemzetkarakterológia,37 mely gyakorlatilag ebből a félkompromisszumos létből nőtt ki és tud mai napig meghatározó lenni, elég csak a magyar rezignáltság, belenyugvás, melankólia emlegetésére gondolnunk.

Szűcs Jenő magyarázó, megértő esszét írt. Struktúrákat, régiókat, fejlődési pályákat konstruál, mely rendszerben szemléletesen ábrázolja a magyar pálya haladását, irányait, csomópontjait, lehetőségeit. Szemléletesen ábrázolja azokat a sajátságos történelmi termékeket, melyet ez a köztes-európai defenzív lét realizált, és tett valóban bizonyos értelemben „hungarikummá”. Ezeken a „hungarikumokon” keresztül érthetjük meg azt a magyar zsákutca létet, mely időről időre produkál, produkált és bizonyára fog produkálni olyan modelleket, eszméket, irányzatokat, mely mind lokális, mind régiószinten jelen vannak, voltak és lesznek, s melyek olykor fejcsóválást, olykor dühöt, szánalmat, vagy mosolyt csalnak nyugati és keleti szomszédjaink, teoretikusaink szájára.

V. Konklúzió: a kertek létjogosultsága a magyar eszmetörténetben

Szűcs torz, amorf társadalomtörténeti termékekről beszél, melyek a defenzív, beszorított régiós lét következményei. A Kert-Magyarország modelljei a nyugati modernizációs értelemből, látószögből tekintve irracionális, sokszor értelmezhetetlen modellek. De vajon komolyan vehetőek-e a nyugati modernizációs modellek egy köztes, a nyugati és keleti civilizációs modellek között vergődő régió számára? Megadja-e a lehetőséget, feltételt-e a periférikus, beszorított földrajzi, társadalmi lét, hogy a klasszikus modernizációs útra lépjenek Köztes-Európa országai? Elvárhatóak-e, hogy e régió értelmisége a nyugatihoz hasonló tartalmú eszmetörténeti hagyatékot halmozzon fel? Véleményem szerint a tanulmány elején megfogalmazott kérdések megválaszolódnak, a válaszok pedig illusztratív példákban rajzolódnak ki Szűcs Jenő tanulmányában. A magyar társadalomtörténet hibrid hagyatékai (a familiaritástól elkezdve a mezővárosokon és a magyar felvilágosult abszolutizmuson át Trianonig és a Szent Korona eszméig) azt bizonyítják, hogy az alternatív szellemtörténet releváns, és történelmünk óta jelen van gondolkodásunkban. Így a magyar kertekről szóló lokalizációs modellek nem mások, mint egy beszorított köztes régió releváns kiútkereső modelljei lokális értelemben és értelmezhetetlen, irreleváns modellek a globális küzdőtéren.

IRODALOM

Németh László: Töredékek a reformból (1935) In.: Németh László: A minőség forradalma – Kisebbségben I. 645–667. o., Püski Kiadó, 1992, Budapest.

Lányi András: Miért fenntarthatatlan, ami fenntartható? (2010) In.: Lányi András és Farkas Gabriella (szerk.): Miért fenntarthatatlan, ami fenntartható? L’Harmattan, 2010, Budapest.

Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról. Magvető Kiadó, 1983, Budapest.

Somogyi Imre: Kert Magyarország felé? Hét Krajcár Kiadó, 1997, Budapest.

Tóbiás Áron: Édenkert-teremtő álmok. Ökotáj, 27–28. szám, 2001 http://www.okotaj.hu/szamok/27-28/auton2.html

JEGYZET

1 Somogyi Imre, író, szobrász, népnevelő volt. Gyakran használt mellékneve: „Kert-Magyarország apostola”. Legismertebb műve Kert-Magyarország felé? könyve öt kiadást is megélt. Somogyi Imre: Kert-Magyarország felé? Hét Krajcár Kiadó, Budapest, 1997.

2 Utalás Szűcs Jenő Vázlat Európa három történeti régiójáról esszéjére.

3 Németh László: Töredék a reformból – A gazdaság reformja, 648. o., In: Németh László: A minőség forradalma – Kisebbségben I., Püski Kiadó, Budapest, 1992

4 i. m. 650. o.

5 i. m. 650–651. o.

6 i. m. 654. o.

7 Tóbiás Áron: Édenkert-teremtő álmok. Ökotáj, 27–28. szám, 2001 http://www.okotaj.hu/szamok/27-28/auton2.html

8 Németh László: Töredék a reformból – Kisebbségi sors, 657. o. In: Németh László: A minőség forradalma – Kisebbségben I., Püski Kiadó, Budapest, 1992.

9 Németh László: Töredék a reformból – Kisebbségi sors, 660. o., In: Németh László: A minőség forradalma – Kisebbségben I., Püski Kiadó, Budapest, 1992.

10 Utalás Szűcs Jenő Vázlat Európa három történeti régiójáról esszéjére.

11 Lányi András és Farkas Gabriella (szerk.): Miért fenntarthatatlan, ami fenntartható? L’Harmattan, 2010, Budapest.

12 i. m. 14. o.

13 i. m. 17. o.

14 i. m. 17–19. o.

15 Lányi András szerint a mai magyar falusi társadalmat alapvetően három csoport határozza meg: az eljáró dolgozók, ingázók; a kizárólag az állami szociálpolitikára utalt otthonmaradók, illetve a városról betelepült gyüttmentek, melyek társadalmi hátterük és helyzetük miatt képtelenek a falusi közösségek újjáépítésére.

16 i. m.18. o.

17 i. m. 27–28. o.

18 i. m. 37. o.

19 i. m. 37. o.

20 i. m. 36. o., utalás Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájára.

21 i. m. 36. o.

22 i. m.16. o.

23 i. m. 27. o., l’Harmattan, Budapest, 2010.

24 i. m. 31. o.

25 Szűcs Jenő: Vázlat Európa három történeti régiójáról, Magvető Kiadó, 1983, Budapest.

26 i. m. 59. o.

27 i. m. 63. o.

28 i. m. 59–61. o.

29 i. m. 63–64. o.

30 i. m. 63. o.

31 i. m. 64. o.

32 i. m. 111. o.

33 i. m. 113. o.

34 i. m. 113. o.

35 i. m. 114. o.

36 i. m. 116. o.

37 i. m. 116–117. o.