Zeck Juli és Danyi Judit

A Bagó Bertalan rendezte kecskeméti előadás is emblémaként s keretként hurcolja magával és hallgattatja. Karcos, recsegő lemezen szólal meg, szinte szájbarágja, amit gondolunk róla ünnepi alkalmakkor, ami avíttasságot jelent a színpadon. Hozzá hadvész ülte képpel rohannak be a 19. századi romantikával ábrázolt 13. századbeli magyar és idegen származású urak és úrnők. Teljes káosz, az áttekinthetetlen zárás, az V. felvonás szólal meg rövidítve, hazatér a király, felesége holtan, helyettese nem országjáráson, hanem otthon, rohangálnak, jelentenek, foglyul ejtenek, nincs felelős, nincs büntetés, újabb áldozat, újabb árva, újabb szomorú férj kavarog. Marcona, fonatos férfifejek, riadt nők, szépkiejtéses szavalás, pózolás: érintésnyi irónia a régóta öblögetett közhelyekkel, azzá vedlett szcenikával.

Ki, mit, mikor, hogyan, miért? Ezeket a kérdéseket nem tudta soha kimerítően megválaszolni a Katona József-féle, elképesztően kalandos sorsú kézirat, és nem biztos, hogy minden előadás képes volt, vagy egyáltalán képesnek kell lennie erre. Attól óriási mű, mert nem engedi, hogy kiapadjanak a kérdések.

Bagó Bertalan vendégként a kecskeméti Katona József Színház művészeivel nagyon erős jelzéssel teszi fel a kérdéseket, és mutatja teljes eklektikus káoszát a drámai káosznak. Innen szép felfejteni visszafelé a drámát, innen érdekes visszafelé haladni a történetben. Hatalmas idő- és stílusváltással kezdik mesélni a békétlenek és az asszonykirály történetét. Díszlet-jelmez különös hangsúllyal játssza el az időbeli ároktemetést. Vereckei Rita kellemes, finom, húszas évekbeli (talán angol regényekbeli) eleganciába öltözteti Endre udvarát, és négy kockára osztja a stúdiószínpad kockáját fehér lamellákkal, vászon fényvédő csíkokkal, melyek között nemcsak hallgatózni lehet, hanem átsurranni, hirtelen átlépni, vagy, mikor a felső szinten vannak, szinte a semmibe aláhullva kilépni. Fent karszék az uralkodásra, ágy a házasságtörésre, lenn pince az összeesküvésre, dézsa a mentegetőzésre. Négy kiemelt tér a királynégyilkosság, az erőszaktevés, az öngyilkosság, a felségárulás és nemzetféltés összekavarodó színhelye. E kiemelt helyeken kimetszve zajlanak a felforrósodott jelenetek a magánbűnök és közerkölcsök témaköréből. Bagó nagyon színészbarát rendező. Ez a fő pillére az előadásnak. A másik a természetes, egyszerű kortársi nyelv, melyen teljesen értelemhűen, csak éppen a mai nyelvállapotra hangszerelve szólal meg a szöveg. Szabó Borbála, az „átíró” bátor és jó munkát végzett. A Szemenyei János által formált laza, lézengő Biberach úgy beszél a metroszexuálisra vett „perverz” Ottóval, mintha buliban ármánykodna, kerítene, egy jobbféle médiapartin vagy ValóVilág-stábértekezlet után. „Figyelj, öreg…” Igen, ilyenek ezek a fiúk. Ilyenek is. Mindkét színész állandóan a jelenre reflektálva, ugyanakkor tágasabb távlatban is láttatja az ügyeskedő alattvaló és a felfuvalkodott, de teszetosza magasabb osztálybeli menetrendszerű konfliktusát. Hálás szerep így mindkettejüké, melyet maximálisan kihasznál Orth Péter és lubickol benne Szemenyei. Ugyanígy, ezzel a sokat elmondó díszlettel-jelmezzel és játékstílussal kemény, pergő, feszes előadás születik. Nem aktualizál direkt, napi publicisztikai élességgel: így előadásról előadásra is változhatnak a „találati arányok”.

Külön betét az előadásban a békétlenek (rendezői) jobb alsó sarki kockájában összeesküvő csoportja. Hangsúlyossá válik, hogy Mikhál és Simon nem magyarok, hiába búsongnak együtt Peturékkal. Mikhál Szokolai Péter megfogalmazásában szorongó tétova, akinek a magyar sem megy egy kis fura nyelvi beütés nélkül, testvére pedig konkrétan farkastorkú. Elég durva ötlet egy testi hibát humor forrásává megtenni, de ebben a kommunikációs térben mindenkinek van valami nehéz közlendője, így Farkas Ádám beszédzavara sem csak öncélú paródiaelem. Egyébként meg Petur bánék modellálják a befolyásolhatóság szociálpszichológiai természetét. Ingnak, mindig az éppen beszélőnek adnak igazat, vagy legszívesebben elszelelnének, de leginkább isznak. Az egyik legkiválóbb alakítás Körtvélyessy Zsolt Petúrja. Néhány Echo tévés sztár-megmondó is magára ismerhetne, ahogyan a „mi tudjuk ám rólatok a tutit” állandóan elharapott, mély levegővel benyelt gyanakvását, önleleplező manipulativitását mutatja meg. Jelszavakat dobogtat, trükkösen használja a hergelő szavakat: asszony az uralkodó, sok az idegen stb.

Fazekas Géza és Kiss Jenő
Ebbe a pergő, figurákra koncentráló előadásmódban helyén van Melinda kicsit partigirlös indítása, Ottóval való flörtje. Zeck Juli hitelesen naiv fiatalasszony, de a megőrülés már bonyolultabb képlet: fehér ingében, a mosdódézsából kikelve már nehezebb a dolga. Gertrud itt csinos, fess üzletasszony. Nyugodt, magabiztos, semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy az övéinek kedvez. Szinte az bosszantja fel igazán, hogy Bánk a korára és festett arcára céloz. Halála is modern thrillerkép, csak lecsúszó, véres karjai látszanak a szalagfüggöny résein áttörve. Danyi Judit kicsit felfelé húzott beszédével is jellemezi ezt a kivételes szerepébe beletanuló, hiú asszonyt. Kiss Jenő az, aki leginkább elüt az előadás elején összevont sietős végjáték ígérte Tiborctól és valamennyi eddig látott Tiborctól. Kisember, de nem csenni induló, tragikus nincstelen. Ha most ez a módi, hogy lopni kell, akkor ezzel ügyeskedünk, mondja a gumicsizmás, overallos szaki. Döbbenten nézi Bánkot, a kettős játék így is létrejön, de egész más fénybe kerül a túlélő kisember furcsállkodó igyekvése.

Bánk bán Fazakas Géza. Vele bensőséges, őszinte, érző hang szólal meg színpadon: már ezért megérte kis térben játszatni a drámát. Itt tényleg megszólal egy igaz, jólelkű, tartásos, naiv ember. Minden megszólalása élmény: csak ebből a tartásból lehet begőzölni, s engedni a konok erkölcsiségből. A bán (báán, báán – szavalja sok á-val Beiberach) kicsinyesen és ostobán féltékeny és vagdalkozó: ő sem egy virtigli államférfi. Nem „deheroizáló”, kinevettető Bagó Bertalan rendezésében a dráma: mai problémahalmaz egy régi izgalmas szövegből felfejtve. Ezért nem szabad úgy bánni vele, ahogy a keretes játék a végén is megmutatja a sémát, az időnként előbukkanó zene kíséretében: deszkákkal asztalosok beszögelik a dobozt, a múlt feledésébe tolva vissza a dialógusra mindig kész Bánk bánt.