A problémakör áttekintése nyomán - mintegy vitaindító céllal - egy olyan összetett intézkedéscsomag fő lépéseit próbálom meg felvázolni, amelyek megvalósulása esélyt teremthetne a kialakult demográfiai és munkaerő-piaci csapdahelyzetből való kitörésre. Ugyanakkor rá kívánok világítani arra, hogy a szükséges kiegészítő intézkedések költsége felemésztené a gyed rövidítéséből származó költségvetési megtakarításokat, sőt, rövid távon a sürgős intézményfejlesztés akár többletterhet is jelenthet az államháztartásnak.

A gazdasági válság miatt elkerülhetetlenné vált költségvetési megszorítási csomag részeként sor kerül majd a gyermekgondozási díj (gyed) rendszerének jelentős szigorítására, mind a pénzbeli juttatások folyósítási idejének rövidítésével, mind a jogosultsági feltételek szigorításával. Az anyasági juttatások rendszere nemzetközi összehasonlításban Magyarországon kiugróan nagyvonalúnak tekinthető, különösen a juttatások időtartama. A rendszer szigorítása mellett kardoskodók részben költségvetési, részben munkaerő-piaci érveket sorakoztatnak fel, míg ellenzői leginkább a várható születésszám további csökkenésével riogatnak.

Közelebbről vizsgálva azonban jóval összetettebbnek tűnik a kérdés: ha a kormányzat nem akarja, hogy a túljelentkezések miatt katasztrófaállapot alakuljon ki a gyermekellátási intézményrendszerben, akkor a jelenleginél lényegesen többet kell költenie a bölcsődék és az óvodák fenntartására és fejlesztésére, így rövid távon nem lehet jelentős megtakarításokkal kalkulálni. A támogatási idő rövidítése mellett szóló munkaerő-piaci érvek igen erősnek tűnnek, azonban önmagában a juttatások csökkentése kevés lehet a kisgyermeket nevelő nők tömeges munkába állításához. Erősen megkérdőjelezhetőek ugyanakkor a demográfiai ellenérvek is, hiszen Magyarországon a rendkívül hosszú gyermekneveléssel tölthető idő ellenére is nagyon alacsony (1,3 körüli) a termékenységi ráta. Ráadásul azzal sem büszkélkedhetünk, hogy az otthon melegében töltött évek hosszú távon hoznának kiugró eredményt, azaz kevesebb lenne a szétesett család vagy a problémás fiatalok aránya, mint azokban az országokban, ahol a nők jóval hamarabb visszatérnek a munkahelyükre. Mindez amellett szól, hogy valóban újragondolásra szorul a családtámogatási rendszer. Ám a válságkezelés sürgősségi beavatkozását az átmenet időszakában olyan komplex intézkedéscsomagnak kellene kiegészítenie, amelynek eredményeként lényegesen javulna a bölcsődei és óvodai ellátáshoz való hozzáférés, érdemlegesen javulnának a kisgyermekes anyák munkavállalásának feltételei és amely ösztönözné a családon belüli szerepmegosztás kiegyensúlyozottabbá válását.

A rév és a vám: a gyed rövidítésének a közkiadásokra gyakorolt hatása

Noha a gyed rendszerének szigorítására a válságkezelési intézkedéscsomag részeként kerül sor, ám a lépés elsődleges célja vélelmezhetően (remélhetőleg) nem a takarékoskodás, hiszen a közkiadások szempontjából csak a gyedjogosultsághoz szükséges biztosítási idő meghosszabbítása jelent egyértelmű pozitívumot. (Az eddigi bejelentések alapján úgy értelmezhetjük, hogy a gyes folyósítási idejének hosszában nem történik változás, azonban a gyed rövidülése miatt a gyes ideje is "előrecsúszik" egy évvel, azaz hároméves kor helyett a gyermek második életévének végén jár le.) A gyed folyósítási idejének rövidítésének az államkasszára gyakorolt hatása korántsem egyértelmű. Jelenleg a gyed maximális mértéke maximum évi 1,2 millió forint, 2008-ban a gyed átlagos értéke azonban ennél kevesebb, körülbelül évi 950 ezer forint volt, nagyjából ennyi a fejenként megtakarítható összeg. (Ezt az értéket elvileg csökkentené a gyedből vont nyugdíjjárulék, azonban mivel az érintett kisgyerekes korosztály döntő része magán-nyugdíjpénztári tag, a gyakorlatban valószínűleg eddig is csupán az őket is érintő 1,5%-os nyugdíjjárulék áramlott vissza a tb-n keresztül az államkasszába, 8% a pénztártag egyéni számlájára került.) A bevételi oldalt növeli, ha az anyának valóban sikerül ismét munkába állnia, és így - egy várhatóan átlagosan viszonylag alacsony bér után - személyijövedelem-adót (szja) és a korábbinál valamivel több társadalombiztosítási (tb)-járulékot kezd fizetni. (Ebből a nyugdíjrendszerbe fizetett többletjárulék csak rövid távon jelent nyereséget az államháztartás szintjén, hiszen többlet-nyugdíjjogosultság is keletkezik vele szemben.) Emellett némileg megnőnek a fogyasztáshoz kapcsolódó adóbefizetései is. A hosszú távú nyereségek között kell még azt is figyelembe venni, hogy az a nő, akinek sikerül a gyermekszülés után ismét munkát vállalnia, kisebb eséllyel lesz később munkanélküli, majd rokkantnyugdíjas, kevésbé szorul majd rá különböző segélyekre.

Ezzel szemben áll azonban a bölcsődei ellátás költsége, ami évente gyermekenként több mint 1 millió forint. Ezt tetézik azonban a beruházási költségek: a már meglévő intézményrendszer EU-normáknak megfelelő szintre történő fejlesztése is folyamatosan jelentős kiadást igényelne az önkormányzatoktól, a gyed rövidítésével várhatóan megugró kereslet kielégítése pedig komoly addicionális beruházási igényt indukál. A hatályos előírásoknak megfelelő, szigorú biztonsági, higiéniás és minőségi előírások miatt a bölcsőde- és óvodaépítés ugyanis drága mulatság. Az egyik budapesti kerületben például az utóbbi években felújítással újranyitottak korábban is bölcsődeként funkcionáló épületeket: csak a felújítási költség férőhelyenként átlagosan 700 ezer forintra rúgott. A nemzeti fejlesztési tervre benyújtott pályázatok alapján teljesen új intézmény létrehozásakor egy férőhely költsége 3-4 millió forintra becsülhető.

Ez máris átvezet egy közismert, de a reformpárti közgazdászok és a döntéshozók által egyaránt elnagyoltan kezelt problémához: a bölcsődei és óvodai férőhelyek ordító hiányához. A meglévő intézményrendszer már jelenleg, a 3 éves korig tartó gyes mellett sem képes az igények kielégítésére. Az önkormányzati fenntartású bölcsődék jelenleg országosan 25 ezer férőhelyen 32 ezer gyermeket látnak el, azaz a kihasználtság felette van a jogszabályokban maximálisan meghatározott 120%-os szintnek, és emellett folyamatos a sok ezer fős várólista. Magánintézményt a hazai bérviszonyok mellett csak egy szűk réteg tud megfizetni. Ráadásul éppen magas költsége miatt magánbölcsőde szinte csak a legmódosabb környékeken üzemel, még Budapesten is csak alig félezer férőhellyel kínálnak privát ellátást. Márpedig a gyed folyósítási idejének csökkenése esetén több tízezerrel megnőhet a jelentkezők száma, hiszen egy-egy évjáratban körülbelül 100 ezer gyermek van.

Köztudott, hogy a szegényebb önkormányzatok egyáltalán nem tartanak fenn bölcsődét - és ez nemcsak a kistelepülésekre igaz, hiszen pl. Salgótarjánban sincsen bölcsőde. Eközben épp a legszegényebb vidékeken kellene leginkább segíteni az anyák munkába állását, és ugyanitt lenne kiemelten fontos szerepe a korai fejlesztésnek és szocializációnak is. De gyakran a gazdagabb településeken sem jobb a helyzet, a Budapestről kiáramló középosztálybelieket új lakóparkokkal csalogató - és a területek értékesítéséből komoly bevételeket realizáló - peremkerületek és Pest megyei települések is rendre "megfeledkeztek" a bölcsőde- és óvodafejlesztésekről.

A hatályos jogszabályok egyébként döbbenetesen nagyvonalúan kezelik a bölcsődei ellátás kérdését. Csak a 10 ezer főnél nagyobb lélekszámú önkormányzatok esetében kötelező bölcsőde fenntartása - ezen a küszöbértéken túl azonban a jogszabály semmiféle egyéb arányszámot nem ír elő, azaz egy minibölcsőde üzemeltetésével is kipipálható a feladat. Jelenleg mindössze a települések 7 százaléka, mintegy 230 település üzemeltet bölcsődét, azaz a vidéken élő családok nagy részének egyáltalán nincs hozzáférése a nappali ellátáshoz. Ezen a helyzeten némileg javít csak az utóbbi években bevezetett családi napközik rendszere, hiszen az eddig létrejött, mintegy 200 intézményben csak 1300 gyerek számára van hely, ráadásul ezek a napközik nem tudnak a bölcsődékkel, óvodákkal azonos szakmai színvonalat biztosítani - ugyanakkor költségvetési támogatásuk is jóval kevesebb, évi 250 ezer forint. Tűzoltásként részben megoldást jelenthet az egységes óvoda-bölcsődék kialakítása, erre tavaly óta van mód. Ezek azonban csak a 2 évnél idősebb gyerekeket fogadhatják be, azaz a gyed 1 éves korig tartó rövidítésével keletkező "rést" nem tudják lezárni.

Az óvodák esetében országos szinten ugyan elegendőnek tűnik a férőhely (jelenleg körülbelül 350 ezer férőhely működik 92% körüli kihasználtságon), azonban ezek területi eloszlása nem felel meg az igényeknek. Így a nagyvárosokban, divatos zöld környékeken, illetve a legszegényebb településeken szintén gondot jelent a hozzáférés, sok helyen már most a törvényi 25 fő felett, akár 30 gyerekkel is működnek csoportok. A maximális kihasználás érdekében egyre több a vegyes életkorú csoport, ami lassan valóban gyerekmegőrzővé degradálja ezen intézményeket. 2010-től egyébként kötelező lesz óvodába felvenni minden harmadik életévét betöltött, körzetes, a felvételt kérő gyermeket. Borítékolható, hogy a szabály életbe lépését el fogják halasztani, hiszen az intézményrendszer erre a többletigényre sincs felkészítve.

Mindebből egyértelműen látszik, hogy a bölcsőde- és az óvodahálózat 1-2 éven belül semmiképpen sem lesz alkalmas a gyed rövidítése miatt megugró férőhelykereslet kielégítésére, hiszen egy új intézmény létrehozása legalább két év. Felmerül a kérdés, hogy vajon készült-e megalapozott igényfelmérés? Már egy egyszerű becslés alapján is kimondható ugyanis, hogy hatalmas beruházást igényelne a megfelelő kapacitás létrehozása: Ha azt feltételezzük, hogy a juttatások idejének rövidítése miatt az anyák harmada-fele az eddiginél egy évvel korábban adná bölcsődébe gyermekét, az körülbelül 30-50 ezer többletférőhely igényt jelentene. A korábbi NFT-pályázatok alapján férőhelyenként 3-4 millió forintos beruházási költséggel kalkulálva ez 90-200 milliárd forinttal terhelné az államkasszát, amit ráadásul két éven belül kellene kigazdálkodni. (Ne feledjük, a gyed egy évvel történő rövidítése kapcsán megtakarított mintegy 60 milliárd forint jelentős hányadát elviheti a többletférőhelyek fenntartási költsége, azaz ebből csak limitált forrás jut a férőhelybővítésre.) A kiadást talán lehet mérsékelni, ha a kereslet egy részét a családi napközik elégítik ki, illetve ha integrálttá alakított intézményekben az üres óvodai férőhelyeken hoznak létre bölcsődés helyeket. Ezen túl az államkassza üzemeltetői legfeljebb abban reménykedhetnek, hogy a családok egy része, részben a bölcsődétől való szélsőséges averziója miatt, továbbra is valahogy megoldja majd családon belül a kisgyermek ellátását.

Az intézményrendszer fejlesztésére már az elmúlt években is elhangzottak kormányzati ígéretek, azonban a gyakorlatban nem történt lényeges javulás. Ez nem csoda, hiszen a finanszírozási rendszer abszolút ellenösztönzőként hat. Az intézmények fent említett fejlesztési és beruházási költségeit és az üzemeltetés körülbelül felét, azaz férőhelyenként több mint évi félmillió forintot ugyanis az önkormányzatoknak kell kifizetniük. Így aztán érthető, hogy akár szegény, akár jobb helyzetű az önkormányzat, amennyire lehet, próbál kibújni szolgáltatási kötelezettségei alól. A fenntartás akkora terhet jelent, hogy a szegényebb önkormányzatok még annak ellenére sem pályázzák meg a nemzeti fejlesztési tervben (NFT) e célra kiírt kereteket, hogy a beruházási költségeknek akár a 90-95%-t is elnyerhetik.

A válságkezelő kormány bejelentése szerint elindul egy bölcsőde- és óvodafejlesztési program, ennek nagysága és a finanszírozás részletei azonban egyelőre nem ismertek. De ha a korábbi megoldásokat követve a kormány csak a fejlesztésre biztosít többletforrásokat, ám a fenntartásra nem, úgy nem várható gyors ütemű intézményfejlesztés. Valódi előrelépésre akkor lenne esély, ha a költségvetés a fenntartáshoz is a jelenleginél nagyobb arányban járulna hozzá, vagy ha a lakosaik által fizetett szja-ból részesülnének nagyobb arányban az önkormányzatok.

Parkolópályán (vagy: diplomával a homokozóban)

A költségvetési szemponttal szemben, a gyed folyósítási idejének rövidítése mellett szóló valóban erős érv a magyar nők riasztó munkaerő-piaci helyzete. Mint ismeretes, a fejlett országok közül Magyarországon az egyik legalacsonyabb a nők aktivitási rátája, és a gyermekvállalást követően jelentősen megugrik a hasonló munkakörben foglalkoztatott nők és férfiak jövedelme közötti különbség is. Nemzetgazdasági szinten tekintve is rettenetes pazarlás, hogy főiskolát, egyetemet közpénzen végzett, értékes szakmai tapasztalattal rendelkező nők tömegei üldögélnek éveken át napi több órát a homokozó szélén. A munkaerőpiacról éveket távol töltő, alacsonyabb végzettségű nők esetében pedig nagy annak a veszélye, hogy a gyes lejártát követően az anya munkanélkülivé válik, ahonnan a kiutat végül gyakran a rokkantnyugdíjazás jelenti.

A gyermekenként három, otthon tölthető év csak látszólag szolgálja az anyák munkaerő-piaci védettségét, a gyakorlatban inkább a nők munkaerőpiacról való kiszorulását eredményezi. Maga a védettség is inkább csak papíron érvényesül, közismert, hogy rengeteg kismamát a gyes lejártát követő 1-2 hónapon belül utcára tesznek. Kicsit leegyszerűsítve, a nők 20 és 40 éves koruk között folyamatosan negatív előítéletekkel szembesülnek a munkakeresés során: ha még nincs gyermekük, akkor azért, mert "úgyis otthon marad majd hat évre", ha már van gyermekük, akkor azért mert "folyton hiányzik majd, amikor a gyerek beteg". Az a gondolat persze fel sem merül egy potenciális munkaadóban, hogy időnként esetleg majd az apa marad otthon a beteg gyerekekkel... (Mire pedig a gyerekek egy kicsit felcseperednek, negyvenen felül, mint tudjuk, már az életkor válik negatív tényezővé). Ez az előítélet ráadásul azokat a fiatal nőket is sújtja a munkahely keresés során, akik nem akarnak majd gyermekenként három évet otthon tölteni, akár mert anyagi okokból nem tudnak, akár mert szakmájuk iránti elhivatottságuk miatt nem akarnak hosszan otthon maradni, akár mert nincsenek még olyan élethelyzetben, hogy gyermeket vállalhatnának, akár mert, horribile dictu, nem is terveznek gyermeket szülni.

Az előítéleteken túllépve, a munkaadók aggályainak egy része ugyanakkor sajnos megalapozottnak tekinthető: 3-6 otthon töltött év valóban nagyon komoly szakmai lemaradást jelent. Manapság nemcsak a diplomás munkakörökben változik gyorsan az igényelt szaktudás, elavulnak a számítástechnikai ismeretek, megváltoznak a munkafolyamatok, leépülnek az ügyfélkapcsolatok is stb. Hiába kemény munka a kisgyermekek nevelése és a háztartásvezetés is, teljesen másfajta készségeket és napi ritmust igényel, mint a munkahelyek többsége, így a visszatérés valóban nehéz.

A nőket persze nemcsak az állami juttatások tartják távol a munkától, hiszen azok csak a GDP-hez mért arányukban tekinthetőek nagyvonalúnak, a család megélhetését nemigen biztosítják. A munkába való visszatérést nagymértékben akadályozza, hogy Magyarországon alig létezik részidős munkahely, rugalmas munkaidő vagy távmunka. Márpedig, ha az anyának főállásban kell elhelyezkednie (ahol általában némi túlórát is elvárnak), akkor a kisgyermekes évek szép élmény helyett könnyen stresszes túlélési-szervezési gyakorlattá válnak. A gyermekekkel való "minőségi" foglalkozásra szinte nem marad idő: akár napi több órát is elvesz a munka mellett a napi ingázás, különösen ha a gyerekeket is szállítgatni kell. A háztartási munkát és a gyerekek körüli többi teendőt is szinte teljesen az anyák végzik el, még akkor is, ha az anya magasan képzett és kvalifikált munkakört lát el, mivel a magyar családok többségében a klasszikus szerepeknek megfelelően történik a munkamegosztás. Ahol nincs hadra fogható nagyszülő, vagy elegendő pénz alkalmazottra, ott a gyakorlatban súlyos gondot jelent, hogy a dolgozó anya hogyan érjen oda minden nap időben a gyermekéért, hiszen a bölcsődék és az óvodák csak papíron vannak hosszan nyitva, a gyakorlatban a legtöbb helyről 4 óra után már "kinézik" a gyerekeket. A feladat ráadásul később, az iskolás évek alatt sem válik egyszerűbbé, hiszen akkor például az évi több mint 3 hónap szünet alatti felügyelet megoldása jelent komoly problémát. Mivel pedig a nyugdíjkorhatár egyre jobban kitolódik, sok családban a nagyszülők is csak keveset tudnak segíteni, már ha egyáltalán elérhető közelségben élnek. Ezek a fajta életszervezési problémák valószínűleg nemcsak a munkától, hanem már a második, harmadik gyermek vállalásától is sokakat visszatartanak, megágyazva ezzel a demográfiai problémáknak.

Miközben az utóbbi években született néhány, az anyák részmunkaidős foglalkoztatását ösztönző kedvezmény, ez kevésnek tűnik a munkaadók előítéleteinek áttöréséhez. A részmunkaidős állás továbbra is ritka kincsnek számít. Pedig egy kisgyermekes nő részmunkaidős foglalkoztatása a tb-járulék-kedvezményeken túl is megérheti: a gyermekeihez hazasiető anya munkamorálja felülmúlhatja az átlagot, és éppen a részmunkaidő lehetősége miatt esetleg sokkal lojálisabb munkaerővé válik, mint a mobilisabb, kedvezőbb ajánlatért könnyedén váltó gyermektelen kollégák. Egy állás két részidős alkalmazott közötti megosztása, amely nyugat-európai országokban már egyre elterjedtebb gyakorlat, nálunk is számos különböző munkakörben biztosíthatná a munkamenet zökkenőmentes folytatását is.

Se gyerek, se munka

Az alacsony foglalkoztatottsági adatokat böngészve azt hihetné a tájékozatlan idegen, hogy a magyar nők azért tűntek el a munkaerőpiacról, mert sorban szülik gyönyörű gyermekeiket. A demográfiai adatsorokat vizsgálók viszont épp a fordítottját gondolhatják: Magyarországon biztos azért születik kevés gyerek, mert a nők - kényszerből vagy elhivatottságból - inkább a munkahelyet választják. A két adat egymás mellé téve azonban már igencsak zavaró: nem dolgoznak és nem is szülnek gyereket? Akkor vajon hová tűntek a nők? És mit csinálnak? Hát... valószínűleg elköltöztek Franciaországba vagy Észak-Európába, hiszen manapság Európában lassan már csak ott születnek gyermekek - és furcsa módon közben ott dolgoznak is a nők! Paradoxon. Vagy mégse?

Komolyra fordítva: az utóbbi években egyre több szakember, élükön az előző miniszterelnök feléségével, próbálta elmagyarázni, bebizonyítani, hogy a modern nők akkor szülnek (egynél több) gyermeket, ha a gyermekek vállalása nem jelent fekete-fehér választást: vagy baba, homokozó és papifőzés, vagy megélhetést biztosító, esetleg szakmai kihívást is jelentő munka. Ehhez pedig bölcsőde és óvoda kell, rész- vagy rugalmas munkaidő (rugalmas hozzáállású főnökkel) és a gyermekek nevelésében és a háztartásban sokkal nagyobb szerepet vállaló édesapa. Nem ártana emellett egy modernebb gondolkodású társadalom sem, ahol nem köveznék meg a gyermeküket önként bölcsődébe adó "karrierista boszorkányokat", sőt, felismernék, hogy egy 2-3 éves gyereknek akár jót is tehet a kortárs közösség! Különösen, mivel a mai gyerekek többsége nem nyüzsgő nagycsaládban, hanem az anyukával kettesben egy kis lakásba zárva tölti élete első 3 évét. Ahol azonban még mindig a 3K világot ("Kinder, Küche, Kirche") prédikálják a társadalom szószólói - azaz az asszony helye a gyerek mellett, a konyhában és a templomban van - ott bizony alig-alig születnek gyermekek. Így van ez nemcsak Magyarországon, hanem a sok szempontból hasonlóan konzervatív Ausztriában, Németországban és Olaszországban is. Nem hallják azonban az érveket a hosszú gyedet, gyest és esetleg a családi adózást a gyermekszülés elsőszámú és legfőbb ösztönzőjének tekintő civil szervezetek és politikusok sem.

Kiút a csapdahelyzetből: a gyed rövidítése mellé szükséges kiegészítő intézkedések

Bármilyen fájdalmas is, lassan el kell fogadni, hogy nem lehet egy-két gyermek mellett hoszszú évekig otthon ülni, legalábbis nem közpénzen. Ugyanakkor a döntéshozóknak is fel kell ismerniük, hogy önálló intézkedésként a juttatások idejének rövidítése sem a gyermekszámban, sem a foglalkoztatottságban nem fog kiugró növekedést eredményezni, sőt, kiegészítő lépések nélkül valóban a kisgyermekes családok helyzetének romlásához, a gyermekszegénység további növekedéséhez vezethet.

A válságkezelő program részeként a bölcsődei hálózat fejlesztésére vonatkozó ígéret egyelőre az általánosság szintjén maradt, nem lehet tudni, hogy az ehhez kapcsolt források elegendőek lesznek-e majd akár több tízezer férőhely gyors létrehozásához, vagy csak mutatóban épül majd néhány új intézmény. Ez lenne az egyik legsürgetőbb lépés, emellett azonban egy komplex csomag részeként még számos intézkedésre és kapcsolódó ösztönzők bevezetésére is szükség van, ha érdemi előrelépést akarunk elérni az anyák foglalkoztatottsága és a születésszám növelése terén egyaránt. A javasolt intézkedéscsomagnak legalább az alábbi fő elemeket magába kellene foglalnia:

1. A bölcsődei és óvodai hálózat fejlesztéséhez kapcsolódó intézkedések

Férőhelybővítés: Az új férőhelyek létrehozásra fordítható beruházási keretek lényeges növelése, elsősorban az NFT-n belüli forrásátcsoportosítással, a források felhasználásának felgyorsításával. Az önkormányzatok beruházási önrészét minimális szinten indokolt tartani, hiszen a férőhelyek számának növekedése miatt tartósan nőnek majd folyó kiadásaik. Törekedni kell az egy férőhelyre jutó beruházási költségek csökkentésére, mindenekelőtt a közbeszerzési folyamat szigorúbb ellenőrzésével. A magas fejlesztési és fenntartási költségek nyomán felmerülhet az is, hogy nem kellene-e az építési és üzemeltetési előírásokat felülvizsgálni, hátha kiszűrhetőek indokolatlan többletköltségeket okozó, túl szigorú előírások.

Férőhelyfenntartás fokozott támogatása: Az intézmények fenntartáshoz a központi költségvetésből nyújtott források nagyságának és arányának növelése: ennek fő forrása a gyed idejének rövidítéséből származó megtakarítás. A férőhelyek fenntartáshoz nyújtott központi támogatás arányát a jelenlegi kb. 50%-ról legalább a hátrányos helyzetű településeken lényegesen meg kellene emelni, mivel a legszegényebb önkormányzatok nem képesek az önrész kigazdálkodására.

Ellátási kötelezettségek szabályozása: Szigorítani kell a bölcsődei ellátási kötelezettségre vonatkozó szabályt. A jelenlegi igen laza szabály (10 ezer fő lakos felett kell bölcsődét üzemeltetni) helyett minimális lefedettségi rátát kellene meghatározni, amelyet az összlakosság helyett a három év alatti gyermekek számához kellene viszonyítani. Ennek meghatározásakor érdemes figyelembe venni, hogy még azokban a legjobban lefedett budapesti kerületekben is akár 50%-t meghaladó a túljelentkezés, ahol körülbelül 6-7 kisgyermekre jut egy-egy férőhely. A fejlesztésekre rendelkezésre álló átmeneti időt követően a minimális szolgáltatási kötelezettség be nem tartását szankcionálni kell, az így befolyó bírságokat a gyermekintézmények fejlesztésére kell visszacsatornázni.

Családi napközik növekvő támogatása: A hozzáférés és a minőség javításának érdekében növelni kellene a családi napközik támogatását. A többlettámogatást kifejezetten két célra kellene fordítani: egyrészt arra, hogy a gyermekek ingyenesen kaphassanak elhelyezést (ma a családi napközikben általában havi 20-30 ezer forintos szülői hozzájárulásra van szükség); másrészt a megnövekedett bérköltségre többletforrást kaphatna az az intézmény, amely szakképzett bölcsődei gondozót vagy óvónőt is alkalmaz. (Jelenleg csak egy negyvenórás gyorstalpalóképzésen kell részt vennie az intézmény üzemeltetőjének.)

Ingatlan- és intézményfejlesztés: Jogszabállyal kellene biztosítani, hogy a jelentősebb csoportos ingatlanfejlesztések csak abban az esetben kaphassanak építési engedélyt, ha ezekhez megfelelő arányú intézményfejlesztés is kapcsolódik. Az önkormányzatok a költségeket részben átterhelhetnék a beruházókra a projektek elindítása előtt megkötött településfejlesztési megállapodások révén.

Szakemberképzés: Az intézményfejlesztésekkel párhuzamosan jelentős létszámban kell képezni bölcsődei gondozókat és óvodapedagógusokat. Ennek egyik hatékony módja lehet a közoktatásból az utóbbi években leépített pedagógusok átképzése, ami relatíve olcsó és gyors lehet. Remélhető, hogy a pedagógusok egy jelentős része szívesebben foglalkozik majd kisgyermekekkel, mint hogy teljesen más területen helyezkedjen el.

2. A kisgyermeket nevelő nők, illetve szülők foglalkoztathatóságát javító intézkedések

Rugalmasabb foglalkoztatási struktúrák: Az elmúlt évek során bevezetésre került járulékfizetési kedvezmények mellé további lépések szükségesek e téren. Megfontolandó lenne a közszféra valamennyi szintjén részmunkaidős kvóták bevezetése. Egy kötelező minimálisan előírt aránnyal szemben azonban rugalmasabb konstrukciók javasolhatóak: például ha egy intézményben, illetve azon belül bizonyos típusú vagy szintű munkakörökben a részmunkaidős foglalkoztatás nem ér el egy minimális szintet, úgy a kisgyermekes munkavállaló szülő kérésére kötelező lehetne a részmunkaidős foglalkoztatást biztosítani. Hangsúlyozandó ez esetben a különböző szintű végzettséget igénylő munkakörök szétválasztása annak érdekében, hogy a gyakorlatban a részmunkaidő ne csak az alacsonyabb szintű munkakörökben váljon elérhetővé. Külön szabálylyal kellene biztosítani a kapun kívülről jelentkezők számára is a részidős állás lehetőségét. A magánszféra esetében evidensen jogilag aggályos lenne ilyen jellegű kötelező szabályok bevezetése. Ugyanakkor amennyiben egyfajta pozitív diszkrimináció eredményeként a közszférában jobban elterjedne a részmunkaidő, az húzó hatással lehetne a magánszférára is, hiszen példát ad arra, hogy jó munkaszervezés esetén a rugalmas foglalkoztatás sem okoz fennakadást a napi ügymenetben. Emellett a részmunkaidő lehetővé tételével a közszférába lehetne vonzani olyan magasan kvalifikált munkaerőt is, amely máskülönben nem lépne be az állami szektorba.

Intézmények rugalmasabb nyitva tartása: A gyermekintézmények nyitva tartásának jobban kellene alkalmazkodnia a szülők munkarendjéhez. Ebből a legnagyobb gond a bölcsődék és óvodák korai zárása, papíron ugyanis most is hosszan tartanak nyitva. A szülőket azonban a legtöbb helyen "megnevelték", hogy legkésőbb 4 - fél 5 körül vigyék el gyermekeiket, így szabályozói eszközzel viszonylag nehéz ezen a kialakult gyakorlaton módosítani. Vannak azonban kisebb módosítások, amelyek nem is jelentenének többletkiadást, például ha az óvónők továbbképzését szolgáló úgynevezett nevelés nélküli munkanapokat olyan napokon kellene megtartani, amikor iskolai szünet is van, ez a többgyermekeseknek jelentene könnyebbséget. Megfontolandó emellett a nyári iskolai szünet rövidítése, amivel egyúttal csökkenthető lehetne a gyermekek sokat emlegetett túlterheltsége, ha a jelenlegi óraszámot kellene az éven belül jobban széthúzni.

Apai szerepek: Sarkalatos kérdés, hogy az apák milyen mértékben vesznek részt a gyermekek és a háztartás ellátásában. A szóba jövő ösztönzők általában a családi kapcsolatok, az apa-gyermekkapcsolat erősítése szempontjából is pozitívan hathatnának. Egy sokak által javasolt megoldás az lenne, ha a gyed egy bizonyos többletidejét csak az apa vehetné igénybe, illetve ha a gyermek betegsége miatt a táppénzen otthon tölthető idő is hosszabb lehetne, ha azt a két szülő megosztva venné igénybe (ilyen jellegű szabály egyébként hároméves kor felett van is, de három év alatt nincsen). Elképzelhető lenne a gyed és a gyes felezése is, azaz hogy párhuzamosan mindkét szülő részállásban dolgozna és mellette a gyed-ellátást is felezné. Természetesen a részmunkaidős kvóták igénylését is meg kellene nyitni a kisgyermekes apák előtt is. Ezek az ösztönzők indirekt módon más, a munkaerőpiacon hátrányban lévő csoportok esélyeit is javíthatnák, hiszen talán némileg csökkentenék a fiatal férfi munkaerő iránti nagyon erős preferenciát. - Az esélyegyenlőség szem előtt tartásával, eltérő szabályokat kellene alkalmazni a gyermeküket egyedül nevelő szülők esetébe, akik különösen nagy nehézségekkel néznek szembe. A problémakör, amely százezreket érint, a jelen cikken túlmutatva, külön célzott vizsgálatot érdemelne meg.

Segítő családtagok részvételének támogatása: A nagyszülőknek a gyermeknevelésben való részvételi lehetőségének bővítése is javíthatná az anyák (szülők) helyzetét. Ennek azonban ellene hat a demográfiai folyamatok miatt elkerülhetetlenül emelkedő nyugdíjkorhatár. Sok esetben azonban jobb megoldás lehetne, ha a pályafutása elején járó anya helyett a nagyszülő maradna részben távol a munkától. Jelenleg a nagyszülő gyeden nem, csak gyesen maradhat otthon az unokával, emellett azonban részidős munkát sem vállalhat. Megfontolandó tehát annak lehetővé tétele, hogy a még aktív nagyszülő a gyedet vagy a táppénzt is igénybe vehesse a szülő helyett. Amennyiben még nem nyugdíjas, úgy a nagyszülő is vállalhasson részidős munkát a gyes mellett, ha a gyermeket nem íratják bölcsődébe.

Amennyiben a gyed rövidítése ilyen kiegészítő intézkedésekkel összekapcsolva lépne életbe, úgy nemcsak az anyák munkaerő-piaci reintegrációja válhatna könnyebbé, hanem éppen ezért talán több nő vállalkozna második, harmadik, vagy akár még több gyermek szülésére is.

Ahhoz azonban, hogy a gyermeket vállaló nők jobb eséllyel térhessenek vissza a munkába, nemcsak az apák és a munkaadók szemléletének megváltozására van szükség. Maguknak az anyáknak, csakúgy mint tágabb környezetüknek is el kellene végre fogadnia azt, hogy bölcsőde nemcsak egy gyermekmegőrző, amely káros a gyermek fejlődésére és ahova csak kényszer okán adják be gyermeküket. És persze fel kellene tudni vállalni azt is, hogy nem minden nő akarja "feláldozni" magát a család oltárán, sutba dobva kemény munkával szerzett szaktudását.

A cél: a nők egy része szabadon választhatna gyermekeket és munkát, illetve szabadon választhatnák az otthon maradást azok is, akik számára ez nem áldozat, hanem életcél. Ahhoz sajnos nem elég gazdag az ország, hogy gyerekszámra és anyagi helyzetre való tekintet nélkül mindenkinek minden juttatásból bőkezűen jusson. Sok gyermek nevelése azonban teremt akkora értéket a társadalom számára, hogy azt célzottan, a rászorultságot szem előtt tartva többletforrásokkal, külön engedményekkel segítse. A felelős döntéshozók feladata lesz, hogy a rövid távú szükséghelyzet diktálta huszárvágáson túl a társadalmi helyzetet alaposan felmérve alakítsanak ki összetett, de működőképes megoldásokat. Ezek kialakításához kellene végre széles körben ideológiáktól mentes, tartalmi szakmai vitát folytatni a kérdéskörről.

A szerző közgazdász, két gyermek édesanyja