Csörög a telefon, a kijelzőn a név rögtön vészjelzést vált ki  a fejemben, támad a telefonos energiavámpírom. A lépcsőházban az ember lábujjhegyen jár, szintén veszélyes övezet, az energiavámpír füle pompás, dumája hosszas. Az energiavámpírokat mindenki ismeri, támadásuk minimum 20 perc, de akár egy óra hosszú is lehet, és az ember úgy érzi utána, bedarálták, megették, lefutott egy maratonit, miközben újra kellett érettségiznie egy hatfős bizottság előtt. Fél óra az energiavámpírral legalább egy órás pihést követel utána. (Budai Hella)

Azt hiszem, ezzel a tragikus menekültáradattal egyszerűen nem tud a többség mit kezdeni; sem érzelmileg, se intézményesen, se logisztikailag nincs kellőképpen felkészülve rá se Magyarország, se Európa, se a kormányok, intézmények, se az egyszerű polgárok. Se én...