A 15. helyen kiemelt francia Marion Bartoli nyerte a wimbledoni tenisztorna szombati női egyes döntőjét, miután 1 óra 21 perc alatt 6:1, 6:4-re legyőzte a 23.-ként rangsorolt német Sabine Lisickit.

Könnyen lehet, hogy a norvég, az angol vagy a német klinikák helyett a jövőben Dél-Amerika lesz a kirajzó magyar rezidensek fő csapásiránya: ha Argentínában a többi szakember is annyira érti az orvoslást, mint Juan Martin del Potro gyógyító személyzete, akkor ott valóban magas színvonalú az egészségügyi ellátás.

Marion Bartoli nemhiába tapasztalt wimbledoni szereplő (2007-ben már vívott a tenisz Mekkájában egy – vesztes – aranymeccset Venus Williams ellen), mostani elődöntős mérkőzését a brit kívánalmaknak megfelelően koreografálta.

Nem igazán jó előjel, ha a wimbledoni edzőpályák körül tébláboló néző azt látja, hogy David Ferrer szerda kora délelőtt kisétál a gyepre, üt néhányat, aztán fejét ingatva összecsomagolja felszerelését, s visszatér az öltözőbe.

Az urak pihentek, a hölgyek túlórás műszakon voltak az esős keddi napon, amikor a női negyeddöntőkkel folytatódott a wimbledoni tenisztorna.

Nesze neked, papírforma! Nem jutott a legjobb nyolc közé az a Serena Williams, aki a tavaly tavaszi párizsi nyitókörös vereségét követően új edzőt és (egyben) új szerelmet találva megismételhetetlen sorozattal rukkolt elő: 75 nyertes mérkőzése mellett csak három vereség sorakozott, ráadásul legutóbbi vesztes meccsére is alig emlékszünk már, hiszen zsinórban 34 találkozó óta őrizte veretlenségét. A 31 esztendős világelső szombaton ünnepelte profi karrierje hatszázadik győzelmét, és semmilyen jel nem mutatott arra, hogy a megfogyatkozott erejű mezőnyből bárki is megakadályozhatná a címvédésben, hatodik wimbledoni egyéni bajnoki trófeájának begyűjtésében.

Hol vannak az ifjú titánok? – morfondírozhat az ember az idei furcsa Wimbledon eseményei láttán, hiszen még meg sem tudnak melegedni a vezető hírek között az aktuális szenzációk, amikor máris érkezik az újabb meglepetés, az újabb különös rekord.

Fogták a fejüket a wimbledoni rendezők, megszakadtak a munkában a versenyorvosok, a sporthistorikusok pedig az annaleseket bújták, hogy kiderítsék: volt-e egyáltalán valaha is ilyen nap a legnagyobb tradíciójú Grand Slam-tenisztorna százhuszonhat esztendős történetében… 2013. június 26.: a nagy exodus.

Az első napi sokkhatás, a tizenkétszeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal meghökkentő kiesése és a szintén ötödikként kiemelt Sara Errani váratlan búcsúja után Wimbledon második napja már nem hozott hasonlóan nagy földmozgásokat, bár néhány utórezgés azért még izgalomban tartotta a teniszvilágot.

Balszerencsés volt az ötös rajtszám a 127. wimbledoni tenisztorna nyitónapján. Errani kisasszony kínos buktája azonban percek alatt elfelejtődött, amikor kiderült, hogy a férfi verseny ötödik kiemeltje is kezdhet csomagolni…

Téved, aki azt hiszi, hogy a tradícióra oly büszke Angliában a hagyományoknak megfelelően a férfiverseny címvédőjének mérkőzésével kezdődik a wimbledoni tenisztorna. Nem Roger Federer, hanem Wayne Davis nyitja meg a versenyt ma reggel kilenckor, amikor a légügyi szolgálat madarásza kiengedi ketrecéből Rufust.

Villámlátogatást tett a teniszszentélyben az, aki szombat kora délután a női döntő kedvéért kibumlizott Wimbledonba. Serena Williams úgy elpáholta Marija Sarapovát, hogy a verés nyomait alighanem őrzi majd egy darabig az orosz.

Az ausztrál gyorstüzelő teniszező, Mark Philippoussis nevére lassan-lassan már csak azért emlékszik a magyar olvasó, mert annak idején, 1995-ben tagja volt annak a Davis Kupa-csapatnak, amely a Kisstadion salakján – hatalmas meglepetésre – kikapott a Noszály, Krocskó, Markovits, Köves kvartettől, így a magyar válogatott jutott fel a Világcsoportba. A déltengeri óriás egyéni versenyen azért később csúcsközelbe is jutott: a többi közt wimbledoni döntőt játszott 2003-ban egy ifjú svájci versenyző ellen, aki már ismert volt a nemzetközi porondon, de igazán nagy eredményt addig még nem ért el.

Aki számít Angliában, az vasárnap délután Wimbledonba tartott. A tehetősebbek, a fontos személyiségek, s akik már egy évvel ezelőtt megvették a jegyüket, a centerpályán várták a csodát, a lelkes teniszbarátok pedig az 1-es pálya lelátóján vagy a Henman-domb gyepén piknikezve figyelték az óriáskivetítőn látható közvetítést.

Nem lett meglepetés és nem tört meg a brit átok sem: Roger Federer négy szettben legyőzte Andy Murrayt a wimbledoni bajnokság férfi egyesének döntőjében, és újra világelső lett.

Serena Williams három játszmában legyőzte szombaton a lengyel Agnieszka Radwanskát a 19,9 millió euró összdíjazású angol nyílt teniszbajnokság női egyesének döntőjében, ezzel - 2002, 2003, 2009 és 2010 után - ötödször nyerte meg a wimbledoni tornát.

Lejátszottak már vagy százhatvan meccset, eső áztatta, szél szárította, megannyi teniszcipő sárgás-ritkás-kopottra taposta a két hete még csodálatosan zöldellő, egy éven át gondosan ápolt szent gyepet, s immár csupán egy kérdés maradt megválaszolatlan Wimbledonban. Két döntő van még hátra, de a hölgyeknél és az uraknál is az vár eldöntésre, hogy Grand Slamújonc kezébe kerül-e a győztesnek járó díj, vagy a tapasztalt, többszörös bajnok gyűjti be sokadik trófeáját.

Ha a harmadik és a hatodik kiemelt játszik egy torna döntőjében, akkor a rendezők a vállukat vonogatják, hiszen menet közben elbuktak az igazán nagy esélyesek, bár kétségtelen, hogy a „maradék” sem lebecsülendő.

A wimbledoni tenisztorna szerdai játéknapjának voltak ugyan bőven társasági lapokba illő jelenetei, hiszen Vilmos herceg és felesége, Katalin szemlélte a meccseket a királyi páholyból, és a sportág korábbi két uralkodója, Steffi Graf és Andre Agassi igyekezett számukra csevegéssel egybekötött szakmai tájékoztatást nyújtani, a nap fontos eseményei a füvön zajlottak.

A wimbledoni tenisztornán főszereplő az eső is, immár tényleg megkeserítve a részvevők, a rendezők és a nézők életét. Hosszú várakozások, félbeszakadt mérkőzések, másnapra tolt találkozók sorakoznak a programban.