A népszavazás előtti utolsó pillanatban került a magyar könyvesboltokba az – alighanem – legkonstruktívabb és legalaposabb könyv, amelyet a mostani nagy hullám tavalyi elindulása óta írtak az európai bevándorlásról. A holland(ul) olvasókat már tavaly elérte, minket pedig most. A szerzője Paul Scheffer amszterdami szociológus, a (most éppen kormányzó) szociáldemokrata Holland Munkáspárt prominens személyisége, aki A multikulturális dráma című esszéjével másfél évtizeddel ezelőtt hatalmas vitát robbantott ki hazájában és környékén.

A filmekből ismert csodás ébredések, az évekig tartó öntudatlanság után bekövetkező hirtelen gyógyulások ismeretlenek az ország legismertebb kómacentrumában. Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben a lassú javulásban bíznak, no meg egy kicsit az emberi szervezet olykori csodatevő képességében is.

Miközben csekély és bizonytalan a magyar animációs filmek támogatása, mind több, nemzetközileg is elismert alkotás készül a hazai műhelyekben. Ráadásul ezeket már nem csak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói jegyzik. A sikerek ellenére nálunk egész estés animációs filmeket manapság nem forgatnak.

Alpakkazakónak hívták a képen látható felöltőt a nevezetes ezüsthelyettesítő fémötvözet után, amellyel leginkább háború előtti kávéházak jelzeteivel ellátott evőeszközök formájában találkozhat az ember a pesti konyha­kredencekben. Ahány darab, annyi történet.

Egy fénykép, amely kissé csalóka. A fotográfus varázslata. A ruganyos kosárlabdázó nem ugrott a felhők közé. Bár a pillanatot jelképnek is felfoghatnók. A sportág – a világon a legnépszerűbb labdajátékok egyike – itthon is ünnepnapjait éli.

Három emberről tudjuk biztosan, hogy nem vett részt Kornai János akadémiai székfoglalóján. Erről a kettőről, akit a képen látunk, és Erdei Katalinról, aki lefotózta őket.

A Fidesz 2002 és 2010 között több százszor követelt azonnali üzemanyagadó- és áfacsökkentést. Kormányra kerülve viszont csak emelt. Alább egy összeállítás olvasható a Fidesz politikusainak korabeli nyilatkozataiból, zárójelben pedig ehhez képest a valóságot igyekszünk felvillantani. Ezekből kiderül: a szavak tényleg csak szavak...

A Helsinki Bizottság nyomán összeállíytottunk egy fogalomtárat arról, hogy valójában ki kicsoda és mi micsoda a menekültválságban.

Egy fénykép, mint itt fenn is látható, nem csak a fotózás hőskorában tudott olyan lenni, mint egy festmény.

Bár a 3,9 milliárd forintnyi közpénzből dübörgő kormánypropaganda azt sugallja, október 2-án csak egyetlen választás lesz lehetséges, valójában négy opció – igen, nem vagy érvénytelen szavazat, illetve bojkott – között dönthetnek a választók. Nézzük, milyen következményei lehetnek a különböző lehetőségeknek!

A tavalyi kétségbeesett roham után ezekben a hónapokban már a menekültek integrációját tekintik feladatuknak a nyugat-európai államok. A dán tündérvilág kissé megkopott, és Németország is tapasztalja, hogy sok érkezőt előbb képezni kell, csak aztán válhat a gazdaság motorjává. A mindennapok azonban már a megoldásokról szólnak.

Hangozzék elsőre furcsának, az elbukott 1956-os magyar forradalom komoly szerepet játszott abban, hogy Kim Ir Szen rendszere olyan tartósnak bizonyult, hogy rém- és remeteállama lassan hetven évvel alapítása után változatlanul fennáll. Az elmúlt években számos könyvben rajzolták meg az észak-koreai diktatúra arcát.

„Apám a pincében töltötte a háborút, nagyapámat az oroszok Szibériába hurcolták, nagyanyám elveszítette második fiát, és a nagynéném felelős 180 zsidó lemészárlásáért. Egyszerre voltak tettesek és áldozatok, üldözöttek és üldözők, először ünnepeltek, azután megvetettek: a kortörténet fattyai.”