Ó, ha visszafelé lehetett volna átélni a történetet. Vagy inkább csak a végét. Mert szép élmény Krystian Zimermannal találkozni, finom, rokonszenves ember, csöndesen és figyelmesen beszélget a rajongókkal, mindenkihez van egy szava a bécsi Musikvereinsaal öltözője előtt, a lengyelekhez persze több szava is van, Bázelben élő hazafi. Azt kérdezem tőle, amit bárki a helyemben: eljön-e Magyarországra.

Amíg élünk, remélünk. Egyre kevesebbet. A magam részéről már alig hiszem, hogy megértem Schiff András művészetének nagyszerűségét, de abban azért bíztam, hogy legalább annyi felfogható, hogy mit imád rajta a nagyérdemű, mit lát, mit képzel, mit sejt, mit érez meg, amire képtelen vagyok rezonálni. - Fáy Miklós írása.

Vannak elvi koncertek, amikor tudja az ember, azért megy oda, hogy tetsszen neki. Nem is munkaköri kötelesség, hanem az ügy olyan, hogy annak tetszenie kell. A Zeneakadémia Hérosz sorozatában nemzetközi hírességeket hívnak meg, hogy oktassák a növendékeket, készítsék föl őket egy hangversenyre, vezényeljék el, éljék át együtt a telt ház örömeit, tanuljanak a fiatalok a nagy öregektől, és cserébe az öregek esetleg vámpírkodhatnak a gyerekek energiájából.

Nem olyan rémes, mint a híre, talán nem is annyira jó, de a Taxidermiának így is van egy hihetetlen előnye minden egyéb magyar filmmel szemben, amely az elmúlt években moziba került: meg kell nézni.

Inkább csak kérdezni szeretnék, mint mondani, de ahhoz el kell mesélni az előzményeket. Úgy kezdődött, hogy Budafoki Dohnányi Zenekar és Les Préludes a Zeneakadémián, de elmondhatatlan minőségben. - Fáy Miklós írása.

Elhunyt Gregor József. A Kossuth- és Liszt-díjas kiváló művészt 66 éves korában, pénteken érte a halál. Gregor Józsefet a Szegedi Nemzeti Színház saját halottjának tekinti - Fáy Miklós írása.

New Yorkban, mint tudjuk, ki van írva a plakátokra, hogy a mi forradalmunk nem mozi volt. Igazuk volt. Nem volt mozi, de most már az, és sajnos nem is jó mozi, bár az első öt perc, amikor a jó ritmusban vágott vízilabdameccs megy, elhiteti az emberrel, hogy végül is ez ennyi: történet, háttér, arcok, tankok, filmmé oldott emlékezés.

Nehéz bármit is mondani. A legjobb koncert a Bartók-évben? Vagy 2006-ban? Vagy legyen a legjobb tízben, az egész életben? Vagy Ránki Dezső mennybe megy, Bartók Béla szárnyain?

World Trade Center. Forgalmazza a UIP Dunafilm

Vásáry Tamás zongoraestje, Zeneakadémia

Az ember ne sajnálja és ne sajnáltassa magát. Magam helyett így aztán azokat sajnálom, akik rajongók, boldogan szaladnak a moziba, hogy megnézzék Colint vagy Salmát, akik végre egy romantikus filmben váll a vállhoz (és mindkét részről egyéb testrészeket is említhetnénk) domborítanak. Lesz nagy kiábrándulás, belegebedés és üveges szemű letargia: az év egyik legunalmasabb filmje a Kárhozott szeretők.

Már a második rész elején elbuktam, nem ment tovább, így aztán Kovácsházi István művészetéről most nem tudok beszámolni, de addig a helyzet nem volt vészes, csak unalmas. (Simándy-gála, Magyar Állami Operaház)

Szeretem azt a pillanatot, amikor az ember áll, még nem dőlt el semmi, a film elkezdődött egy viszonylag jó jelenettel, az alvó apuka lábujja közé a kislánya égő cigarettát helyez el, halljuk a papír sercegését, várjuk az ordítást.

"...szeretlek, szeretlek, szeretlek. A halál előtt, úgy látszik, ez az egyetlen értelmes mondat, ez igazolja, hogy okosan éltünk, hasznosan és értelmesen, és ha egy film ezt a nem túl bonyolult és nem is eredeti gondolatot jól tudja elmondani, akkor az alkotók sem éltek hiába."

Úgy döntöttem, hogy gazember leszek. Nem is olyan nehéz. Thomas Quasthoff énekli a Téli utazást, Schubert dalciklusát, az ember könnyes szemmel nézi a pici, torz végtagokkal született énekest, hangja van, ez nem vitás.

Ez a végső büntetése: a nekrológok inkább szólnak a náci párttagságáról, mint művészetéről, és hogy milyen ravaszul tudta eltitkolni a múltat, hiszen nagyon kevés ember mondhatja el magáról, hogy ilyen pártkönyvvel a zsebében lovagnővé ütötte az angol királynő.

Mi tagadás, ez az a film, amit a jó érzésű mozilátogató kikér magának, és felháborodottan utasít vissza.

Mint a capitoliumi dombra a pap, lassan bandukolva, de nemes izgalommal eltelve. Bayreuth csöndes város, decensen pihen a csöndes hőgutában, de négykor a zöld dombon öszszegyűlnek a hívők, mert Parsifal lesz. Meglepő mennyiségű Wagner-imitátor, furcsa hajak és szakállak, komoly emberek és komoly elmebetegek, sok fiatal, még egy tízéves forma gyereket is látok, nem lehet elég korán kezdeni. Ez az előadásra is érvényes, negyed tizenegy után van vége, az ember támolyogva jön ki, és képtelen rendet tenni a fejében vagy lelkében.