Úgy tűnik, a mozi már nem szabadul meg attól, hogy időnként döngő léptű színészek lepjék el a vásznat, fényes csizmában és horogkeresztes karszalaggal.

Kocsis Zoltán zongoraestje, Sopron, Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központ

 Ha operáról van szó, az ember a karmestert akkor dicséri, ha biztos a dolgában, és mégis teljesen tanácstalan. Van a régi Bohémélet-film, ezúttal DVD-változatban. Ha a legóvatosabb szavakkal szeretnénk élni, akkor is szörnyűség, egészséges lélek tiltakozik az ilyesmi ellen. Pedig Zeffirelli a rendező, de hát előfordul ilyesmi.

Csak azért kezdem a rosszal, hogy gyorsan essünk túl rajta: az Operaház zenekara Giordano Fedora című művét játszotta Miskolcon. Hogy miért nem próbálták, vagy ha próbálták, akkor a karmester miért fogadta el tőlük ezt a színvonalat, vagy ha nem fogadta el, akkor miért ültek ki este mégis a pódiumra, azt nem tudom, valószínűleg nem is fontos, hiszen nekik sem volt az.

Minden elismerésem azoké az elszánt mozibolondoké, akik képesek jegyet váltani a Poseidon című, "nagyon katasztrófafilmre", és még végig is nézik azt. Poseidon, rendezte: Wolfgang Petersen, forgalmazza az InterCom

A milanói Scala zenekarának hangversenye, vezényelt Daniele Gatti, Művészetek Palotája

Mielőtt végképp elterjedne, hogy az Operaház szörnyűséges bűntanya, amelyet legjobb volna lezárni, kiüríteni és bankoknak bérbe adni, meg kell nézni az új Cosi fan' tuttét. Ami természetesen a régi Cosi fan' tutte, de új énekesekkel.

Nyolcvanhárom éves korában Bécsben elhunyt Ligeti György zeneszerző - tudatta hétfőn a művész németországi kiadója, a Schott Music.

Az Ómen 666 című film végén kiírják, hogy a történetben szereplő személyek kitaláltak, és minden egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Nem hittem, hogy ezt a darabot valaha Budapesten fogom látni. Nem mintha bármi nagy baj lenne vele, csak valószínűtlennek tűnt, hogy azt fogják énekelni a körúton, barátságos revükörnyezetben, hogy "madárdal zeng Hitler tavaszán", Galambos Attila fordításában.

Orchestre de Paris a Művészetek Palotájában, vezényelt Yukata Sado, közreműködött Nikolai Lugansky zongoraművész

Nyilván fölösleges fáradság bizonygatni, hogy az X-Men című film micsoda bődületes akármi, hiszen ez már a harmadik a sorozatból, aki látott már ilyet, pontosan tudja, mire számíthat, azért nézi meg, aki meg nem látott, az bizonyára nem véletlenül.

Jessye Norman estje a Művészetek Palotájában, zongorán kísért Mark Markham. Mindent elmondani úgysem lehet, de néhány dolgot muszáj Jessye Norman koncertjéről.

Mindenekelőtt: ez egy Woody Allen-film. Annak ellenére, hogy nem mindig látszik rajta. Nincsenek benne poénok, nem szerepelnek benne pszichiáterek, még csak nem is Manhattanben játszódik. De amikor feltűnnek a fekete vásznon az ismerős betűk, olyan nevek, amelyeket csak itt olvas az ember, aztán elfelejt, aztán a követ-kező Woody Allen-film elején megint elolvas, mint Charles H. Joffe, és így telik-múlik közös életünk évtizedek óta.

Kicsi fészkelődés, kicsi tulajdonképpenezés, vagy a félig tele - félig üres pohár fontolgatása, így kezdődik a Liszt Ferenc Kamarazenekar utolsó bérleti koncertje, vagyis a kis g-moll Mozart-szimfóniával.

Elég tiszta helyzet. A film technikás, következetes, saját világot épít föl, jók a színészek benne, ó, Juliette Binoche, bocsánat, ha valaha is lemondtam róla, arc és szem, száj és kéz, ha van mit játszani, ő eljátssza, és kicsit megjelenik Annie Girardot is, látható és mély, szétcigizett hangja hallható.

Rahmanyinov: 3. zongoraverseny, Szentpétervári Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Hangversenyterem

Olyan balszerencse nincs, hogy az ember hétről hétre az évad legrosszabb filmjeit látja - de néha talán mégis van. Mert a Mária Magdolna, Abel Ferrara filmje igazán fárasztó, szépelgő, unalmas és ostoba.

Felráz és elbűvöl - ígérte a szórólap Olli Mustonen zongoraestje előtt, és legalább fele- részben igazat is mondott: Olli fölráz.

Valami furcsa átok ül Matthew McConaugheyn, mert én olyan filmet nem láttam még, amelyikben ő szerepelt, és legalább az elviselhetőség határát elérte volna.