Szia. Jól. Minden rendben. Azt leszámítva, hogy a Pityu bekattant. Ahogy mondom. Úgy. Bekattant. Összeírja magát. Mindenhol, mindenütt összeírja. Ezt lett a mániája. Listára kerülni. Gyűjti a listákat, amelyeken fönn van a neve. Lakcíme, telefonszáma, mindene. Akkor boldog. Úgy gyűjti a listát, pontosabban a listára kerülést, mint más a bélyeget.

Sokan voltunk, akik már-már nekikeseredtünk. Hogy kushad a magyar, hogy fát lehet vágni a hátán, hogy gyáva, tunya, megalkuvó. Úgy tűnt, a büszke, fölvetett fejű, dacos magyarnak egyszer s mindenkorra vége van. És akkor a fideszisták úgy döntöttek, hogy ők ezt nem hagyják annyiban. Hogy végigpróbálnak mindenkit, belekötnek, belevágnak, belealáznak, beleköpnek mindenbe és mindenkibe – hátha mégiscsak akad valaki az ugaron, aki azt mondja majd: eddig, és ne tovább.

Nem szokásom már sietni, lassan bandukoltam a minap is az utcán, lassan, meg-megállva. Mögöttem egy pár haladt, összekarolva, éppen az én tempómban. Nem akartam én hallgatózni, isten őrizzen, de az asszony jó hangosan beszélt, nyilván embere már csak úgy percipiálta a mondandót, elcsippentettem néhány mondatot két sarok között, mit tegyek.

Gondolkodtató könyvet olvastam a minap. Bokor Miklós festőművész és Wiener Pál pszichiáter a L’Harmattan Kiadónál Tótfalusi Ágnes fordításában, Erős Ferenc elővezetésével most megjelent pszichoanalitikus szemléletű munkája ezt a címet viseli: Leszámolhatunk-e Hitlerrel?

Összehangolt támadás indult a keresztények ellen – olvasom, hallom a derék kereszténydemokraták Semjén Zsolt társukat ért plágiumvádakkal kapcsolatos kifakadását. Alighanem igazuk lehet. Minálunk ez meglehetősen gyakori, az ilyen összehangolt támadás. Onnan tudom, hogy énnekem is el kellett már szenvednem, nem is egyszer.

Romlaky Zalán 1905 októberének végén érkezett Abbáziába. Itt először a Villa Varanska lakója volt, ahol azonban nem szenvedhette a kosztot. A háziasszony alighanem zsidó háznál szolgált azelőtt, mindent rémesen édesen főzött, szombatonként pedig töméntelen libazsírral aládúcolt sólettel kedveskedett a gyakorta végső stádiumban lévő betegeknek.

Hogy egy helynek, tájnak, falunak, városnak, háznak szelleme van, hogy az égben, a fűben, a fában, a macskakőben, a sárban, a falban, a mészben ott van, ott kövül azoknak ereje, szelleme, lelke, akik alatta, rajta, benne éltek, tettek-vettek, kínlódtak, haltak, azt mindenki tudja, érzi, sejti, aki képes ilyesmire.