Minden idők legátfogóbb áfaellenőrzésébe kezd ma a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az elmúlt hetekben a vámosok végezték a munka dandárját: ezrével ellenőrizték az ország határain áthajtó kamionokat, és nem csak az Európai Unión kívülről érkezőket és az oda tartókat. Sőt elsősorban nem azokra koncentráltak.

Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszó Szövetség igazgatója pedáns ember. Azt írta Martin Györgynek, a hazai pólószövetség elnökének:

Öt-hat hivatalos kérelem után immár határidős felszólítást küldött a Vasas SC elnöksége a futball kft.-ben 99 százalékos tulajdonos Híd Akvizíciós Zrt.-nek, hogy rendezze nagyjából 15 millió forintos tartozását.

Szerda ide, szerda oda, nyilván nem hétköznapi futballtalálkozó lesz ma késő este a Mestalla stadionban, amelynek plakátjain nagy betűkkel virít: Valencia–Barcelona.

Vágó Istvánnál – ha még létezne a vetélkedője – alighanem 50 milliós kérdésként szerepelne: melyik ország nyerte a legtöbb aranyérmet a múlt héten zárult, isztambuli birkózó-világbajnokságon? De ez nem kvíz, úgyhogy eláruljuk: Irán...

Tavasszal betegség miatt lemondta a budapesti vizitet, de ezúttal tényleg közeleg Bryan Ferry, a rocktörténelem egyik emblematikus playboya, hogy szerda este a budapesti Papp László Sportarénában demonstrálja: öt nappal hatvanhatodik születésnapja előtt is maradt benne elég charme és dekadens energia. A koncert gerincét minden bizonnyal a tavalyi Olympia című albumának dalai adják, de ahogy a turné eddigi állomásain, így vélhetően nálunk is elhangzanak négy évtizedes pályafutása legnagyobb slágerei. Így a Let’s Stick Together, a Boys and Girls és a Slave To Love, illetve a RoxyMusic-os időkből a Love Is The Drug, az Avalon és a Jealous Guy.

2011-ben Liszt Ferenc is lehet trendi – csak kicsit fel kell „turbózni”. A siker a titka a remix – játék a zenei elemekkel, ami révén a régebbi alkotás, legyen szó akár egy komolyzenei műről, teljesen új arcát mutatja meg. A híres zeneszerző – akinek születésének 200. évfordulóját az idén emlékévvel ünneplik – Liebestraum című művének Pannonia Allstars Ska Orchestra-s változatában valamelyest felismerhető az eredeti alkotás, mégis teljesen máshogy fogadja az ember – a Liszt-remixet nem lehet nyugodtan végigülni, táncra késztet.

Miután még a tavasszal lezajlott a magyarhangya művészfilmes bérletprogramja – melynek keretében a moziforgalmazásba nem kerülő műveket mutattak be –, mindenki kíváncsi volt, hogy a jelenlegi filmforgalmazási rendszert ódivatúnak tartó, fiatalokból álló civil kezdeményezés vajon mivel fog legközelebb előrukkolni. Most kiderült: az „interaktív” mozgóképterjesztést magára vállaló csapat a budapesti Odeon Lloyd moziba költözik be, hogy ott radikálisan átrendezze a műsorstruktúrát.

Tud még meglepetésekkel szolgálni egy budapesti hétfő este, nyugtázom a 108-as szektor lakójaként. Pedig amikor bőrig ázva érkezem az Arénához, nem sokat adok azért, hogy tényleg jól sül el a dolog. Egy vacogó újságíró minden gyilkos szándékot jogosnak érez. Milyen megvetően nézi például a bejáratnál azt a narancssárga galléros pólóba bújt pasast is, akiről gondolja: ennek a bicepszmérete jócskán meghaladja intelligenciakvóciensét, s hogy ez egy szívtelen barom tulajdonképpen. Csak nehogy mellé kelljen ülni.

Igencsak találó a Petőfi Irodalmi Múzeumban ma nyíló új Petőfi-kiállítás logója. Az a nagy kérdőjel, amely kis grafikai torzítással a költő portréjaként jelenik meg a kiállítás címének végén: Ki vagyok én? Petőfi valóban nagy, örök kérdőjel.

A mentők „kihordási” idejét lehet akár harmadnyi tartammal is megnövelni?

Garamvölgyi László, az ORFK régi-új arca és szóvivője az m1 tegnap reggeli műsorában lyukat beszélt Jegyes-Tóth Krisztina műsorvezető hasába. Esélyt sem adott arra, hogy tisztázzák, miért ne lenne „más útvonalon biztosítható a közlekedés” a szakszervezetek meghirdetett demonstrációs helyszíneinek környékén, amikor számos példa bizonyítja, hogy lehet. Például akkor is jártak a buszok valamerre, amikor hétvégenként lezárták a Lánchidat, mert vásárt és kultúrprogramokat rendeztek rajta.

Ballagok a debreceni Batthyány utcán, és a kiöltözött lányokat bámulom, akik vaníliaízt hagynak maguk után a férfiszájban, s olyan finoman ringanak a szeptemberben, mint madártejen a keményre vert tojáshab; lassan megyek, hogy több idő jusson nézni őket, amint az utcán méltóságteljesen vonulnak – s egyszerre csak megtorpan előttem egy ötven év körüli férfi, kis híján bele is botlok, de ő rám se hederít, hanem fölpillant az égre és elordítja magát: