Milyen távolinak tetszik már a szmogpánik, azóta már nemzetközi pénzügyi síkidomok veszik blokád alá a hősiesen teljesítő kis ország nemzeti valutáját, sőt devizáját, az alföldi devizát, mintegy (ad notam: alpesi etc.), és amikor a rettenthetetlen, úgy szakmailag, mint emberileg megakompetens hazai bűnüldöző szervek akcióba lendülnek (megannyi Tarzan), hogy lerántsák a leplet egy igen ravasz globális bűnszövetkezetről, miközben a dolgos hétköznapokon egyébként még a Tribuszerné-kaliberű külvárosi piramiscsalókkal is alig-alig boldogulnak, na mindegy, ez most tényleg – máris! – mellékszál, mert én a szmogra szeretnék nem visszatérni, de úgy igazán rámenni most: emlékeznek, mekkora aggódás volt itten matricákkal, riadótervvel, szálló porral, mérési hitelességgel és a satöbbivel? Pedig. Látni fogjuk.

Miskolczi Péter, a Filmalap produkciós igazgatójának tartozásáról pedig a kormánybiztos elmondta: lehet, hogy tartozik 75 millióval az MMKA felé, de az alapítvány sem fizette ki a tartozását a producernek: „ez csirke-tojás szituáció”. Andy Vajna nyilatkozata az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának filmszakmai meghallgatásán (Vajna lemondott a filmes érdekeltségeiről; Index, 2011. 11. 03.)

Néhány órája megint úgy tűnik, még sincs minden elveszve, mégis egyenesbe jöhetnek a dolgok előbb-utóbb. (Fény az alagút végén satöbbi.) Gyurcsány Ferenc váratlanul közös adópolitikai gondolkodásra szólította föl az ellenzéki erőket. (Nem lennék most Kövér László helyében.)

Nem lehet eléggé lelkesedni a tényállásért, miszerint a magyar baloldalnak az utóbbi hetven évben nem volt annyi vezető ereje, mint most két hét alatt. És ezt is Orbán Viktornak köszönhetjük.

A tejesláda nem egyszerűen kultusztárgy, nem csupán a hiperfunkcionalitás élő mementója, de a vidéki létforma alapvető szükségességű eszköze a mai napig, sőt, talán az sem lenne blaszfém fölvetés, ha a szigszalag (szikszallag)-púrhab-sarokcsiszoló (flex) szentháromság negyedik tagjának jelölnénk.

Hétfőre virradóra, nulla óra után néhány percet követően a főváros körzetében radikalizálódtak a hajléktalanok.

A héten kiderült, hogy a válság nem V alakú, ahogy egy éve hittük, de nem is W alakú, ahogy két hónapja hittük, és még csak nem is WWW alakú, ahogy két hete hittük, hanem havasi gyopár alakú, de lehet, hogy direkte nonfiguratív, ebben az esetben pedig feleségünk, barátnőnk csípejére tetováltathatjuk úgynevezett ribancrendszámként.

Szórakoztató hírmagazint fogyasztok. Negyedórás riport cinkeli Stohl színész áldozatát, a kis híján halálra frontálisütközött embert, hogy hát az öreg rájátszik itten a sérülésére, már vígan szaladgál, kapál titokban, de szeretne több pénzt, ezért inkább úgy tesz, mintha járni sem tudna.

Érdekes, hogy minden kiváló minőségű magyar termék legnagyobb ellensége a silány minőségű, de olcsó import.

Pont egy hetet ugranék vissza, személyes érintettség okán: május 31-én a pánikba esett ország még lázasan kereste, hogy ki a felelős a Budaörsi úti gigadugóért. Egy nappal később Tarlós főpolgármester visszavonta az egészet, mármint a dugót okozó buszsávkísérletet, amivel persze veszélyes precedenst teremt: mi lesz ebből az országból, ha különböző szintű vezetők csak úgy belátják, hogy tévedtek, nem védik a hülyeségeiket körömszakadtáig? Hova jutunk így? Ez az út nyilvánvalóan anarchiába vezet.

„Addig fogunk az utcán lenni, amíg erre sor nem kerül”. Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének főtitkára.

A cafeteriarendszer kiagyalója, fenntartója, támogatója egyként a dolgozó nép ellensége.

Megragadnánk az alkalmat, hogy lelkesen üdvözöljük a legújabb bürokráciacsökkentő csomagot.