Az 1970-es években, amikor könyvekből tanultuk a demokráciát, az egyik szembeszökő kérdés az alternatíva volt. Szembeszökő a hiánya miatt volt - mert a bennünket körülvevő mindennapi politikai nyilvánosságban alternatívák nem voltak. Nem volt mik között választani. Valahol persze a felmerülő kérdésekről mindig döntöttek, és sejthető volt, hogy akik döntenek, azok előtt állt valamilyen választási lehetőség - de erről nyilvánosan nem esett szó.

Történelmi mérlegek megvonása nem a történészek privilégiuma. Mi is megtesszük naponta - hiába értenek ők jobban hozzá. A történészek, hivatásos emlékeztetők, hagyományőrzők és politikai pénztárakból fizetett kommunikátorok ápolgatják emlékezetünket, de a kollektív emlékezés kérlelhetetlen szelekciójával szemben sokszor tehetetlenek. Sok minden történt az elmúlt két évtizedben, s talán nemcsak a benzinkutak és a bevásárlóközpontok fénye világol, más egyéb is fényesedett. De hiába! A rendszerváltás óta eltelt évek már most kiestek emlékezetünkből.

e hogy jutottunk idáig?! - hangzik fel ingerülten. Miért, hol vagyunk? - kettőződik ironikusan a kérdés.

(Kosáry Domokos emlékének, aki Páty községben, a Splény-kúria közelében élte élete utolsó éveit.)

Ne kösse gúzsba az állam súlyos adóterheivel a vállalkozásokat. Nem kell ijedeznünk attól, hogy a gazdagok még gazdagabbak lesznek, mert a sikeres vállalkozások révén felhalmozódó gazdagság szépen leszivárog a társadalom eresztékein, s így mindenki jól jár.

e kösse gúzsba az állam súlyos adóterheivel a vállalkozásokat. Nem kell ijedeznünk attól, hogy a gazdagok még gazdagabbak lesznek, mert a sikeres vállalkozások révén felhalmozódó gazdagság szépen leszivárog a társadalom eresztékein, s így mindenki jól jár.

Táblákat látunk az országút mentén, amelyek a zéró toleranciát sulykolják belénk. Elviccelődünk a naponta többször miséző, így misebort kortyoló papok és a semennyi alkoholt nem tűrő közlekedési szabályok ütközésén.

Kínában és annak határain kívül élő tibetiek szabadságot akarnak Tibetnek. Soha jobb alkalom, hogy erre figyelmeztessék a világot, mint most, hogy Kína az olimpiai játékok megrendezésére készül.

Most gyorsan peregnek a politikai hétköznapok. Ünnepek nincsenek. De miközben a kormányválság megoldására sok ötlet, javaslat, plánum licitál egymásra, talán nem hiábavaló a válságba került kormány jellemzésére is áldozni még egy kevés időt. Lengyel László itteni legutóbbi írásában (2008. március 29.) alliteráló szavakkal jellemzi kormányunk tevékenységének hatását: szorongás és szomorúság. No igen, felszabadult jókedvről aligha beszélhetünk.

A számok megvilágítóak? Előfordul. A számok magukért beszélnek? Attól függ. A minapi népszavazás nélkül sem volt kérdéses, hogy koalíciós kormányunk a bizalom és a támogatottság hiányával küzd. De a népszavazás számszerű eredményeinek kiderültén nem a számok beszéltek magukért, hanem a számok értelmezői, akik saját, már a szavazás előtt is ismert igazukat ismételgetik.

Húsz ével ezelőtt, Japán gazdasági felviharzásának idején az amerikai hatalom hanyatlása lett sokakban nyomasztó előérzetté. Ronald Reagen elnök károgóknak nevezte a borúlátókat. Most Fareed Zakaria, a Newsweek vezető publicistája "viszonylagos hanyatlást" lát. Ez nem defetizmus, mondja, hanem matematika. De józan számvetés azzal is, hogy Amerika világrengést okozó jelzálogpiaci botladozásáért a nagy pénztartalékokkal rendelkező országok - saját érdekükben is - állják a cechet.

Nincs elég bajunk a kormány túl jól sikerülni látszódó megszorítási politikájával, de még a kutyafütty-politika is nehezíti életünket. Mindkettő okozója rosszkedvünknek - noha két igen eltérő dologról van szó. A kormány gyors megszorításai a befektetők kedvének felderítése végett történtek, de mivel a megszorításokból is következő stagnálás miatt tovább romlott az ország híre, a befektetők még annyira se tülekednek, mint ennek előtte. S itt adódik rossz hírünkhöz és kedvünkhöz ez a kutyafütty-politika.

Megszorítás, reform, nagyrendszerek - szaporodó érverés. Kárpát-medence, polgárok, mondjon le! - emelkedő vérnyomás. Ingyenebéd, potyautas, több-biztosítós valami - a halántékon már lüktetnek az erek. Szállongó szavak, szavak szajkózása. A szavaktól félek, a mondatok megnyugtatnak - mondta egyszer egy francia gondolkodó. De kinek a mondatai? Sztrájk előtt, alatt és után, a parlamentben és azon kívül nálunk igen sok vita zajlik egy időben. A régebbi évtizedek közéletének temetői csendjéhez képest ez a demokrácia vidám, vásári hangulatát kellene, hogy keltse. Ehelyett azonban az elégedetlen mormogás valódi viták hiányát jelzi.

Az égitestek saját szféráikon mozognak, s eközben súrlódó hangot adnak ki. Ennek a harmonikus mozgásnak a hangja a szférák zenéje, de ezt az emberek nem észlelik, mert születésük óta hallják. Valami ilyesmit állítottak csillagászati elméletükben a püthagoreusok az antikvitásban.

Már most nagy a politikai zaj, amely a népszavazás miatt még erősödni fog. Akárhogy dönt is az Alkotmánybíróság az előtte sokasodó népszavazási ügyekről, bármikorra írja ki a szavazást a köztársasági elnök, az a tény, hogy az ellenzéki párt kormánydöntési céllal talált ki és fogalmazott meg ügydöntő természetű népszavazási kérdéseket, s várhatóan nagy lendülettel agitál majd mellettük - ez bizony fokozott zajjal fog járni. A zajt az is növeli majd, hogy nemcsak a kormány meginduló ellenkampánya és saját népszavazási kezdeményezése emeli a hangok magasságát, s növeli erősségüket, hanem a politikai zajszennyezés miatti panaszok is folyamatos zúgásként hallatszanak majd. S hol máshol, mint a politikai térben.

Az idei turistaszezonban felhangzott az idegenvezetők szervezetének panasza: hivatalos engedéllyel nem rendelkezők téves történeteket, adatokat mondanak a városainkról, országunkról, történelmünkről. Olyanokat, amelyek állítólag nem úgy vannak. Elrettentő példaként idézték például, hogy egy idegenvezetésre vetemedett külföldi képes volt azt állítani, hogy az Andrássy út a Millennium térre vezet. Óh, borzalom!

Aki még sose hallotta Thomas Hobbes - vagy ahogy még a múlt évszázad előtti században mondták a magyarok: Hobbes Tamás - nevét, azok is tudnak az embereknek a farkasokéhoz hasonlatos rossz híréről. Thomas Hobbes alaptétele, a mindenki háborúja mindenki ellen felidézte latinul olvasó közönségében Plautus szállóigévé lett jellemzését az emberről: homo homini lupus, vagyis az ember az embernek farkasa.

A most nálunk folyó reformszövegelés célképzeteinek egyike a kultúraváltás. Legalábbis egyes vezető kormánypolitikusok és szakértőik ezt szokták megjelölni mélyebb, illetve távlatos célként, elhárítva mintegy a napi kormánylépések miatt okvetetlenkedőket. Persze - mondják - nem a vizitdíj vagy tandíj esetleges összege, fizetésének módja az érdekes, hanem hogy az ilyen lépések hozzáállásunkat, magatartásunkat, gondolkodásmódunkat, vagyis egészében mintegy a kultúránkat változtassák meg.