Nem a föld elvesztése, még csak nem is a halottaké - a gyűlölet a legrosszabb - mondja Egoján filmjében, az örmény holokausztról szóló Ararátban a Charles Aznavour által megszemélyesített főhős, Szároján.

Jó, ha az ösztöndíjak jogosultságát világos, mérhető kritériumok alapján állapítják meg. Ha közpénzekből osztják, még inkább.

Sok-sok álmatlan éjszakát kívánok annak, aki ráerőszakolta ezt a minden idők egyik legtisztességtelenebb népszavazását a magyar társadalomra. Meg azoknak a politikusoknak is, akik ezt támogatták. És amikor nem tudnak aludni, gondolkozzanak el azon, hogy hány álmatlan éjszakát, súlyos lelkiismeret-furdalást okoztak ők sok millió honfitársunknak a külföldi állampolgárság okán feltett hazug kérdéssel. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ennek az áldatlan népszavaztatásnak pozitív eredménye is van. Ez az eredmény: tükör, amely megmutatja, milyenek vagyunk, s (főleg) milyenek nem. Mindenekelőtt azt mutatja, hogy - szemben a lelkünkben ápolt romantikus elképzelésekkel, miszerint "a magyar nagyvonalú", "áldozatkész" - igenis tudunk racionálisan gondolkodni. A nemmel szavazók és a távol maradók nagy része azt gondolja: azzal, hogy a romániai magyar kisebbség belátható időn belül éppen olyan EU-állampolgár lesz, mint mi vagy a szlovákiai magyarok, egy egész sor kérdés magától megoldódik, s ezt csak veszélyeztetné, ha a külön magyar állampolgárság osztogatásával újból felbolygatnánk a nacionalista indulatokat. Ehhez sem a szomszédos országokban, sem az EU-ban nem találunk partnereket. A többség azt gondolja, hogy kár egy nagyrészt hamarosan magától is megoldódó problémára pénzt költeni.

Október végén, az evangélikus szociális intézmények vezetői számára tartott konferencián értesültem arról, hogy szeretetházunk gazdálkodása a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozik, s ott tudtam meg azt is, hogy mind a mai napig jogértelmezési viták tárgyát képezi, vajon az egyházi intézmények a 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) hatálya alá esnek-e egyáltalán.

Pünkösti Árpád Az illatos város címmel (november 16.) megjelent írásában szellemesen, újszerűen mutatta be városunkat. Néhány, finoman fogalmazva is pontatlan megállapítását leszámítva élvezettel olvastam a cikket, de csúsztatásaira - személyes érintettségem okán - reagálni szeretnék.

Alábbi megjegyzéseimkor evidencia számomra, hogy Paál professzor olvasta a Pintér doktor által is jegyzett dolgozatot, és elolvasta megjelenés előtt az ezzel kapcsolatos nyilatkozatát (Vitatott fájdalomcsillapítók, november 18.).

Elgondolkodtató Andor Mihály cikke (Az egyházak malmai lassan őrölnek, november 25.) az egyházi iskolákról.

Közhely, hogy korunk emberét, már ha csak kilép házának kapuján, a Nagy Testvér figyeli. Orwell diktátori apafigurája napjaink közbeszédében instrumentalizálódott.

Forrai Tamás Gergely, cikkem (Az egyházak malmai lassan őrölnek, november 25.) megjelenése után, felhívta a Szociológiai Intézetet, és az igazgatóhelyettesnél érdeklődött, hogy netán intézeti állásfoglalásról van-e szó, és ha nem, akkor az MTA Szociológiai Intézete elhatárolja-e magát tőlem. Hasonló élményem utoljára a nyolcvanas évek elején volt, amikor a régi Mozgó Világban megjelent a Dolgozat az iskoláról című írásom. Knopp András berendelte a pártközpontba akkori főnökömet, Vitányi Ivánt, és felelősségre vonta, hogyan születhetett ilyen írás az intézetében. Akkor Vitányi erkölcsi kvalitása mentett meg a kirúgástól, most a demokratikus berendezkedés miatt ez nem is fenyegetett. De Forrai úr "bejelentkezéséből", a reflexszerű reagálás hasonlóságából azt a következtetést vontam le, hogy valószínűleg nem volna kedve ellen a pártállam, ha az ő egyháza lenne benne az egypárt. Íme itt egy újabb mondat, amiről eldöntheti, mi van benne: félelem vagy előítélet. Forrai úr, igazgatóhelyettesem tanácsát megfogadva felhívott, én pedig azt javasoltam neki, ha valamivel nem ért egyet, ne a főnökömnél próbáljon bemószerolni, inkább írjon vitacikket. Kételkedett benne, hogy ez megjelenne a Népszabadságban. Én viszont "előítéletesen" azt mondtam, hogy szerintem igen. Megjelent (Félelem és előítélet, december 14.).

A Jobbik nevű, immár politikai párttá alakult mozgalom ismét fölállította keresztnek csúfolt deszkaalkotmányait, melynek aljára ezt pingálták: "Megszületett a megfeszített."

Munkatársaimat évente elviszem egy egynapos moldvai körútra, hogy ismerkedjenek az oly sokat emlegetett moldvai magyarok életével. Utunk során a történelmi ismereteinket akartuk felfrissíteni, mert két munkatársam még sosem lépte át kelet felé Erdély határát. Nekünk székely magyaroknak Moldvába menni "béfelé" van, vagyis az őshaza felé.

Rossz idõpontban feltett, rossz kérdésnek tartja az állampolgársággal kapcsolatban népszavazásra bocsátottakat Valki László nemzetközi jogász a mai Népszabadságban.

A határon túl élő magyaroknak - áttelepülés nélkül - biztosított állampolgárság kérdésében tartott népszavazás súlyos károkat okozott. A választópolgárok egymással szembefordított két tömbje között a szakadék tovább mélyült, és a megélhetési gondokkal küszködő hazai társadalmi csoportokban a határon túliakkal szembeni ellenérzések felerősödtek. Ez a népszavazás kimenetelétől független és előre látható volt. Az elutasítást arculcsapásként élte meg az anyaország lakosaira eddig feltétlen bizalommal tekintő határon túli magyarság, és kisebbségi létében is kiszolgáltatottabbá vált.

A vasárnapi népszavazás sikertelensége - érthetően - mély elkeseredést váltott ki a határon túli magyarság körében. A kudarcból mindenkinek le kell vonnia a tanulságokat.

A Magyar Televízió közszolgálati szerepét a népszavazás estéjén részlegesen töltötte be, s azt is csak méltatlanul tette.

Orbán Viktor úr szerint győztek az igenek. Ezt a megállapítást apró tévedésnek érzem, hiszen a nyolcmillió választóból csak kétmillióan szavaztak a kórház-privatizációra igennel. Ha jól számolom, ez csak minden negyedik választó. A kettős állampolgárságra másfél millióan adtak igenlő választ, itt az arány még rosszabb.

A határon túli magyarok ügye utoljára a rendszerváltás idején, az 1989-es romániai fordulat után, az 1990-es választást megelőző segélyakciók heteiben, a marosvásárhelyi véres események következményeképpen vált Magyarországon olyan nagypolitikai kérdéseket döntően befolyásoló tényezővé, mint most. Erdélyi nemzettársaink hirtelen kiderülő nyomorúsága és a feldühödő román nacionalizmus győzelembe mozgósította a négyigenes népszavazás bojkottjába majdnem beleroppanó MDF-et. Tizenöt év után most történt meg ismét, hogy a határon túli magyarok ügye egy "marginalizált szélhámos" segítségével (ahogy Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke minősítette Patrubány Miklóst) jelentősen befolyásolta a magyarországi nagypolitikát.

Minden bizonnyal sokaknak megfordult a fejében a "nevezetes" betegcsere kapcsán, hogy az egészségügyben nem ez az egyetlen hasonló eset, csak ez került nyilvánosságra. Nos, az én esetem is cserével kapcsolatos. Rövidlátó lévén kénytelen voltam beméretni a szemem, s minden hiúságomat félretéve kiválasztottam egy elegánsnak mondható keretet, ami mögül szemüvegesként is igéző pillantásokat vethetek a jóképű férfiak szemébe. Nem is volt semmi gond, kifizettem a majd húszezer forintos szemüveget. Három nap múlva kivirult kedvvel tértem be az új csodáért. Az eladó még meg is húzta a szárát, mert tágnak bizonyult.

A magántőke szerepvállalását a közfinanszírozott egészségügyi intézményekben két érvvel szokás alátámasztani. 1. Megoldás a súlyos forráshiányra. 2. Javítja az intézmények gazdasági hatékonyságát. Nézzük!