Nyolcvannégy éves korában elhunyt Ferrari Violetta Jászai Mari-díjas színésznő.

Valószínűleg iszonyatosan megszólítva kellene érezni magamat. A művészet megint teljesíti kötelességét, vagy legalábbis egyik kötelességét, a „kanárikötelességet”, amiről Vonnegut beszél.

2010-ben mutatták be Eötvös Péter Die Tragödie des Teufels (Az ördög tragédiája) című operáját Münchenben. Annak Lucifer volt a főszereplője. Tavaly októberben Bécsben volt az új változat (Paradicsom újratöltve) ősbemutatója, aminek középpontjában Lilith áll. A bécsi előadás szerepelt tegnap a Művészetek Palotája színpadán. Fáy Miklós megnézte.

Fáy Miklós megnézte tegnap a bemutatót a Jurányi Házban, és megírta a véleményét a HOPPart és a Neuköllner Oper közös produkciójáról

Van két ember, aki még az életében nem foglalkozott olyasmivel, amit közönségesen dartsozásnak neveznek.

Óvatosan kellene bánni a színpadi unalom ábrázolásával, mert komolyra tud fordulni. Miközben arról beszélnek a szereplők, hogy unatkoznak, a néző is megtelik ezzel az üzenettel, na, igen, ez is a szerelem egyik éltető eleme, valami történik addig is, amíg megszerettetjük magunkat. Meg persze van égi és földi szerelem, szőke herceg és gyengéd figyelem. Köszönjük,mehetünk? Nem,még hátravan a második felvonás.

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Claudio Abbado (1933–2014), világhírű olasz karmester, aki volt a milánói Scala, a bécsi Staatsoper és a Berlini Filharmonikusok vezetője.

Kínos dolog és hálátlanság a Concerto Budapest teljesítményén háborogni. Kínos, mert mindig ilyenek, hálátlanság, mert ők hozták el ismét Budapestre Jevgenyij Koroljovot. De azért meg kell lennie: valami egészen szörnyűséges, ahogy ez a zenekar szól.

Nagy muzsikus volt, mindannyian életünk Mahler 9. szimfóniájaként fogjuk emlegetni a zeneakadémiai hangversenyt.

A kortárs magyar opera tegnap esti ősbemutatóját Fáy Miklós nem mulaszthatta el. Már le is írta, mit gondol róla. Szerinte tíz (vagy ötven?) operára jut egy remekmű.

Kínos dolog és hálátlanság a Concerto Budapest teljesítményén háborogni. Kínos, mert mindig ilyenek, hálátlanság, mert ők hozták el ismét Budapestre Jevgenyij Koroljovot. De azért meg kell lennie: valami egészen szörnyűséges, ahogy ez a zenekar szól. Mintha krokodilcsipeszt helyeznének az ember mellbimbójára és fülcimpájára, és minden vonómozdulat elektromos áramot gerjeszt, amit egyenesen a kényes helyekbe futtatnak.

Európai Tarantino-filmet forgatott Lars von Trier, és nem is nagyon titkolta: ő is fejezetekre osztotta a moziját, ő is boldogan dolgozott a finom kis belső összefüggésekkel, rárajzol a negatívra, és amit rajzol, az egy sokkal kevésbé magasröptű filmet is emlékezetbe idéz: A Da Vinci-kódot.

Ezt persze nehezen hisszük, amikor végignézünk derűs múltunkon, de a diktatúra valószínűleg nagyon kellemes államforma a népnek, már amennyiben értelmes diktátora van, aki hagyja boldogulni, élni, morogni. Mintha ez volna a tanulsága a nagy, római Augustus-kiállításnak, halála kétezredik évfordulóján.

Gondolom, mindenki, aki járt már Olaszországban, megdöbbent már azon, hogy az élet egy normális családban kizárólag a gyerekek körül forog. A papák tologatják a kocsit, a mamák ringatják, aztán cserélnek, papák ringatják, mamák tologatják, a gyerek bőg.

Még most sem lehet tudni, hogy benne vagyunk-e már a szép hagyományban, kialakult, beágyazódott, kőbe vésett, és csak örülnünk kell neki, vagy óvni kell, félteni, mert ha nem lelkesedünk eléggé, akkor kész, vége, a jövő évet már nem valamelyik Haydn-oratóriummal kezdi a Művészetek Palotája.

Ennyi maradt az őszből, télből, hogy az M1-en egyszerűen elfogytak a karakteres műsorok, a köz optimista szolgái nemigen készítenek olyan műsort, amely rendszeresen látható, nézhető, sőt nézett és még meg is jegyezhető. A ritka kivételek egyike A következő!, nem saját találmány, viszont ügyes, ahogy pörgeti magát egyre gyorsabban. Néha elkedvetleníti a nézőt, amikor kiderül, hogy rossz a kérdés, a megadott válaszok közül egyik sem megfelelő, égitestnek nevezik a vörös törpét, pedig, ugye, az óriás a vörös, a törpe fehér. Legalább látszik, hogy nem minden rejtvény az internetről való. Vagy legalábbis a megfejtések biztosan nem.

Ennyi maradt az őszből, télből, hogy az M1-en egyszerűen elfogytak a karakteres műsorok, a köz optimista szolgái nemigen készítenek olyan műsort, amely rendszeresen látható, nézhető, sőt nézett és még meg is jegyezhető.

„Moliere úr után, helyett és neki is” – áll a színlapon. Tényleg, neki is, hiszen meghalt, és éppen A képzelt beteget játszotta előtte. Jöjjön a történelem a színházba: a képzelt beteget a halál látogatja meg.

Életének 80. évében elhunyt Maár Gyula Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, Törőcsik Mari férje.

Életének 80. évében meghalt Maár Gyula Kossuth-díjas filmrendező. Fáy Miklós emlékezik.