Jazzation a Postásban

Soul-öszzejövetel lesz a Benczúr Művelődési Házban.


Soul of Jazz címmel 11. énekes jazz-fesztiválját tartja november 23. és 25. között a Benczúr Postás Művelődési Központ.

Az idei sorozat minden napját egy fiatal zenekar felléptetésével kezdik, szigorúan csupa olyan formációval, amely vokális produkcióra épülk. Az estek második harmadában vendégénekesek szerepelnek, az egyedi bemutatkozások után, a blokk végén együtt is elénekelnek majd egy-egy számot a zenészek.
Zárásképpen mindhárom napon a vokáloké a színpad.

November 23-án este nyolctól az Artemisz quartet játszik, amelynek énekese  Polonyi Artemisz, kilenckor Berki Tamás, Harcsa Veronika és Váczi Eszter. Tíztől: jazzation.

November 24-én ugyancsak nyolckor kezdődik a program, mégpedig a a Hornai Anita nevével (is) fémjelzett Borago együttesssel. Egy órával később Eöry Attila, Lakatos Ágnes és Mujahid Zoltán uralja a postások deszkáit. tíztől: Jazz Voices.

November 25-én a Eöry Attilával és Szolnoki Dórával a Zamique szórakoztatója a nagyérdeműt, egy órán át, azaz kilencig. Kilenctől Fábián Juli, Téli Márta, és Éliás Jr. (Jazzmoments – Éliás Jr. és Dajka Krisztián duó) mutatja meg mit tud. Éjjel tizenegytől a Bolyki Brothers hallható.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.