jehu

Végváraink alatt sereglő istentelen gonoszok

Nagy szerencséje a mindenfelől fenyegetett magyarságnak, de Európának is, hogy van egy Kövér Lászlója! (Meg persze Orbán Viktora.) De vajon kik lehetnek azok az istentelen, profitimádó sereglők, akik fenyegetik mai végvárainkat, a nemzetállamokat?

Ezúttal Orosztonyban beszélt, s erre megvolt minden oka: kereken 445 évvel ezelőtt csalták tőrbe a magukat az EU-ba követelő törökök ősei Thury György várkapitányunkat...

Akkor is a magyarok védték a keresztény Európát, ahogy most is! Az alkalom tehát maga magát kínálta egy kis eszmefuttatásra – s Kövér László nem azért a Ház Mestere, hogy ilyen alkalmat kihagyjon.

Bevallom, nekem, aki nem vagyok, nem is lehetnék a Ház Mestere, gondot jelentett a házmesteri arany szavak értelmezése. Íme a lényeges részletek a beszámolóból:

Az országgyűlés elnöke az egykori (vár)palotai és kanizsai várkapitány, a 445 évvel ezelőtt Orosztony határában az oszmán seregek által tőrbe csalt Thury György halálának évfordulóján tartott ünnepségen azt mondta: "a végvárak alatt sereglő új ostromlók nem hisznek sem Istenben, sem hazában, csak a pénzben és a profitban, és az ebből eredő hatalomban".
Az ostromlók "uzsorarabszíjra akarják fűzni" a mai várvédőket, "el akarják venni múltjukat, emlékezetüket, önazonosságukat", hogy a rabszíjról többé ne is szabadulhassanak - fogalmazott a házelnök.
Kövér László azzal folytatta: "a bajvívás ma nem lándzsahegyekkel, hanem szavazatokkal történik, s a szabadságharcot nem lövészárkokban, hanem a szavazófülkékben vívják". A magyar választópolgárok pedig "ebben a jelenkori szabadságharcban" 2010-ben és 2014-ben is azt üzenték, hogy "olyan újjáépített és megerősített magyar államot akarnak, amely megvédi a magyar nemzetet". Azt üzenték, hogy a magyar munka haszna a magyar embereknek jár, hogy az országot nem "idegenek uzsorahiteleiből", hanem értékteremtő munkával a magyarság érdekében és javára kívánják építeni.

...

A mai közép-európai végvári küzdelmeinkben Thury Györgyék ereje és emléke tovább él. "A magyarság kiemelkedően vívja demokratikus szabadságharcát", példát, önbizalmat és reményt nyújtva szomszédainknak, és mindazoknak Európában, akik "hisznek az együttműködő, egyenjogú és szabad nemzetek Európájának jövőjében" - hangsúlyozta beszéde végén Kövér László.

Egy ideig töprengtem: vajon kik lehetnek a mai végvárak ellen sereglő istentelen pénzimádók? Akik a nemzetállamok ellen törnek?

Először arra gondoltam – de komolyan! –, hogy valószínűleg a környező országok magyarságának bizonyos képviselői akarnak a nemzetállamokra támadni – hiszen őket a trianoni utódállamokban éppen a nemzetállam emlegetésével b@sztatják... De a szöveg alaposabb tanulmányozásával ki kellett zárnom az értelmezésnek ezt a lehetőségét. Igaz, az említett magyarok között is vannak libsik, hasonlók – tuggyuk kik szintén –, ám általánosságban mégsem nevezhetők istenteleneknek, hazátlanoknak; még csak profitimádóknak sem. Nehéz elképzelni, hogy a mai nemzetállamok  - Szlovákia, Lengyelország, Magyarország – hős védelmezőit éppen a külhoni magyarok akarnák uzsorarabszíjra fűzni!

De ha nem az elszakított magyarság készül a nemzetállamokra támadni – önvédelemből, persze –, akkor kik? Az isten szerelmére, kik?!

Alighanem Sorosék. Nem lehet véletlen, hogy Lázár a minap föl is szólította Sorost, hogy hagyja el az országot!

Szóval megint a zsidók..? Hát sehol, soha sem hagyják békén a gazdanemzeteket?!

Azért figyelmesen újraolvasva a szöveget, megállapítottam: valószínűleg zsidókról beszélt Kövér, de nem akármilyen zsidókról! Hanem olyanokról, akikről évekkel ezelőtt Orbán puszipajtása, Pörzse Sándor tartott az akkor még fideszes tévében érdekes előadást.

Az említett, fölöttébb kulturált úr arról elmélkedett, hogy a vallásos zsidók még csak-csak – de a liberálisok, az ateisták..! Se istenük, se hazájuk...

Hát hiszen akkor ők azok, már megint! Az istentelenüket!

"a végvárak alatt sereglő új ostromlók nem hisznek sem Istenben, sem hazában, csak a pénzben és a profitban, és az ebből eredő hatalomban"

Nehéz, nagyon nehéz ellenük küzdeni, mert nem egyenesen támadnak! Lételemük a rejtőzködés, amiről a végvárak alatti sereglésük közben sem feledkeznek el, mert háttérhatalmuk csak úgy állhat meg.

Adjunk hálát az Úrnak, hogy e súlyos veszedelem közepette olyanokban bízhatunk, mi és egész Európa, akik rutinos megvédők: áldja meg az Isten Orbán Viktort, Kövér Lászlót, Lázár Jánost és az egész szervezetet..!

Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!

Blogger


Jehu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.