jehu

Valakiket tényleg meg kell állítani végre...

A gátlástalanul hazudozó magyar „miniszterelnök” szerint „Brüsszelt és szövetségesét, a magyar baloldalt”. Szerintem Orbánékat – még mielőtt végképp őrületbe zuhanna a már régóta patologikus állapotba hergelt magyar társadalom.

Kockás ingben ül a stúdióban a magyar „miniszterelnök", előtte papír, kezében toll; szívén-vállán országa és egész Európa gondja... Régi vágású értelmiségi, megbízható ember. És milyen szerény! Nem is látszik rajta, hogy a Történelem Urának kiválasztottja!

Vannak pillanatai, amikor egészen jól játssza még ezt a szerepet. Addig, míg beszélni nem kezd.

De beszél, bele az ártatlan levegőbe, amelyet folyamatosan mérgez. Mert hazudik, mégpedig aljas indítékból.

Nem kezdő: nagyjából 20 éve csinálja. De már régen nem úgy, ahogy mondjuk még 10 évvel ezelőtt is; ahogy manapság például Lázár teszi: egykor élvezettel hazudott, s látszott rajta, hogy hazugságait maga is hazugságoknak tartja.

Tán csak a Történelem Ura tudja, mikor változott meg ez az állapot. Nyilván hosszú idő alatt – ilyesmi nem szokott történni egyik napról a másikra.

A mai állapot kifejezetten ijesztő: beszéde őrült ugyan, de van benne rendszer. Aljas rendszer. És elhiteti, legalábbis magával, amit mond...

Mondjon valaki a közre veszélyesebbet annál, ha a hatalmat olyan ember birtokolja, aki eszelős is, aljas is!

Mert hát aljas is, bizony: ezerszámra fulladhatnak tengerbe a menekültek - gyalázatos, merőben hatalmi érdekből űzött migráncsozásában nem hagyja magát zavartatni. Persze, már jóval a migráncsozás előtt elaljasodott: 2000-ben például azt a Demokratát ajánlotta híveinek, amely minden számában a Gede testvérek náci-nyilas kiadványait reklámozta. És még mennyi mindent lehetne, kellene elaljasodás-ügyben elmondani róla...

Pénteken, szokása szerint, bement a rádiójába, hogy üzenjen országa népének:

Brüsszel és a magyar baloldal között teljes összhang van: be akarnak hozni sokmillió embert Európába - jelentette ki Orbán Viktor.

„Az előző szocialista kormányok ilyen programjában az szerepelt, hogy az ország egytizede belátható időn belül külföldiekből fog állni" - mondta a miniszterelnök, aki szerint „ez egy agyrém, lehetetlenség".

Ezt meg kell akadályozni, tehát „nemcsak Brüsszelt kell megállítanunk ebből a szempontból, hanem Brüsszel magyar szövetségeseit, a magyar baloldalt is" - fogalmazott, hozzátéve: ezt a kérdést népszavazással kell lezárni Magyarországon.

Ez a beteges brüsszelezés már-már a lelátói húhaanyázásra emlékeztet, csak annál sokkal ártalmasabb. A magyar közélet kontextusában –  szoros összefüggésben a Fidesz 1994 utáni „politizálásával" – a brüsszelezés, a baloldal ilyetén emlegetése a hívek tudatában nemzetárulókat, bérenceket (mocskos Soros! mocskos Gyurcsány!) idéz föl...

Mondjam tovább is? Nem mondom: elvégre Orbániában zéró tolerancia van..!

Brüsszel és a magyar baloldal szövetségének emlegetése önmagában nézve nettó baromság. Brüsszel, hogy mást ne mondjak, például azt a Néppártot is jelenti, amely teljes lelkiismeretlenségről, gátlástalanságról tanúságot téve körömszakadtáig védelmezi Orbánt.

Nettó baromság, ha a duma szótári értelméből indulunk ki. Veszedelmes, közveszélyes aljasság, ha a beszélő szándékát vizsgáljuk. A szándék pedig a hívek hergelése, uszítása...

Az ember elcsodálkozik: nincs senki Orbán környezetében, aki figyelmeztetné az effajta „politizálás" veszélyeire? Hiszen elég volna belenéznie a netmocsárba – ha Orbán tudná, hogyan, merre is kellene néznie –, hogy tapasztalja azt, amit a kezdet kezdetétől tudnia kellett volna: a gyűlöletkeltés politikája nem csupán a közre, hanem a gyűlöletkeltőre nézve is veszélyes.

A gyűlölet-fagyi visszanyal, bizony... (Hiszen azért is kellene végre egy kemény, meg nem alkuvóan harcos, de polgári politikai erő ilyen nyilvánvalóan csak a mai „parlamenten" kívül képzelhető el –, hogy kanalizálja az indulatokat, mielőtt azok végképp elszabadulnának.)

Ráadásul az átkozott net mindent megőriz! Alig mondta el hazug szövegét „az előző szocialista kormányok ilyen programjáról" – programnak nevezve a kormány számára készült előterjesztést, vitaanyagot (tényleg: miért kell ilyen anyagot elzárni a nyilvánosság elől, és miért nincsenek megnevezve készítői?), máris előkerült egy 2001-es Orbán-szöveg arról, hogy Magyarország akár négymillió külföldit is képes lehet foglalkoztatni...

Megjegyzem: a szocialista-liberális kormány számára készült előterjesztésben semmi nemzetelleneset sem érzékelek: olyan gondos, alapos előterjesztésnek tartom, amilyennel a mai „kormány" nem büszkélkedhet.

Sőt: én, őszintén szólva, Orbán négymilliós elképzelésében sem látok nemzetellenességet, legfeljebb bizonyos könnyed igazodási szándékot az akkori Brüsszelhez...

Orbán persze fa(r)pofával fogja elviselni 2001-es szavainak fölemlegetését – majd Lázár meg Németh Szilárd „megmagyarázza"... Magam tartok attól, hogy az orbáni duma fölidézésével, emlegetésével a demokratikus ellenzék, a (rendszer)kritikus értelmiség akaratán kívül is hozzájárulhat a migráncsozáshoz.

Én meg csak várom, csak várom azt a demokratikus ellenzéket, amely egyértelműen kijelenti: Magyarországnak emberiességi okokból be kell fogadnia ötven- vagy akár százezer menekültet.

Orbánékat egyébként, szerintem, csakis nyílt, teljes szembefordulással lehet megállítani – elvtelen megalkuvásokkal semmiképpen. Már nagyon nagy, talán jóvátehetetlen késésben vagyunk.

Blogger


Jehu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.