jehu

Személyes utószó B. Zs. kitüntetéséhez

Érdemes a „kormány” hazug, aljas „népszavazása” dolgában is figyelni a környező országok magyar nyelvű orgánumaira: sok józan, humánus megnyilvánulással és persze nem kevés fideszes-jobbikos jellegű ostobasággal és galádsággal találkozhatunk.

Ha az ember például beleolvas a legfontosabb romániai magyar nyelvű honlapokba, azt tapasztalja, hogy a jellemző hang az emberi méltóságé, az öntudaté és emberségé: az írástudók többsége kikéri magának az orbáni propagandát és „nemzetpolitikát"; aktuálisan azt, hogy a határon túli magyarsággal akarják megnyeretni maguknak alávaló „népszavazásukat".

A kommentek persze rendkívül vegyesek; azt azért észre kell vennünk, hogy a leginkább hungarista bűzűek többsége Magyarországról érkezik.

Nos, a maszol.ro közölt egy anyagot arról, hányan is regisztrálnak a romániai magyarok közül az októberi ocsmánykodásra. Az alábbi hozzászólást engedtem meg magamnak:

Csak minimális jóérzés, elemi emberi tisztesség kellene ahhoz, hogy Magyarországon kívülről - és persze: belülről - ne vegyen részt az ember abban a példátlan ocsmányságban, amit Orbánék művelnek.

Idézem az egyik „választ" – vélhetően romániai magyartól:

Dezinformálj csak , te cionista féreg ! Az ugyancsak cionista sorosgyuri-rothschildokhoz kötött ,,Nyílt Társadalom " ideológia, ami a kommunizmusnál nagyságrendekkel gyorsabb lefolyású nemzetpusztításokat hajt végre ,- az általad is használt szavakkal próbál mételyezni. Remélem ébred elég ember a Főldőn , s eljön a semlegessé tételetek ideje is...

Természetesen egy-egy ilyen szöveg régóta nem rendít meg – volt alkalmam hozzászokni ennél durvábbakhoz is. Miért foglalkozom most mégis vele?

Mert az jutott eszembe, hogy a Fidesz úgy 1993-94 óta egyetlen olyan komolyan vehető gesztust sem tett, amellyel engem akart volna megnyerni magának... Vagy legalább a rokonszenvemet. Viszont...

Viszont teljesen tudatosan gyűjtötte maga köré azoknak az embereknek a sokaságát, akiknek gondolatvilágát az idézett „válasz" jellemzi. Erre szolgáltak a „polgári körök"; értük, nekik építette ki a Fidesz a maga förtelmes médiabirodalmát; amikor például Szentmihályi Szabó Pétert idézték honlapjukon, szinte naponta, vagy filozófusokat, művészeket gyaláztak, az ilyen emberek kegyeit akarták megnyerni; nekik migráncsozták,sorosozták végig a foci Eb.-t és az olimpiát, és nekik fogják végigmigráncsozni, végigsorosozni az „'56-os emlékévet" is.

A fideszes egyatábort áthatja az a „gondolkodás", amely a nekem írott válaszból érzékelhető. A Fidesz hatalma az ilyen emberek nélkül összeomlik. Nem véletlen tehát az a tudatos és professzionális munka, amellyel a szervezet folyamatosan zülleszti a magyar társadalmat, a magyar nemzetet.

A „konzervatív", „jobboldali", „keresztény" értelmiség egy részének a mentalitása érdemben nem különbözik ettől; akiké mégis, azok - tisztelet az elkeserítően kevés kivételnek -  inkább vállalják a közösséget az effajta világképpel, mint a kiátkozott liberálisokéval, szocialistákéval. Ne feledjük: a Jobbik fideszes „polgári körben" fogant és született meg, ott nevelődött.

Ha ebbe csak kicsit is belegondolunk, akkor, ugye, nem csodálkozunk a rezsim kitüntetésein – sem Szaniszlóén, sem Bakayén, sem Petrásén, sem Szalay Károlyén, sem Bencsik Andrásén, Tóth Gy. Lászlóén: senkién, aki önként vagy bérencként az idézett hozzászólás érzelmi és gondolati világát igyekszik elterjeszteni.

És akkor – ugye? – eszünkbe sem jut arra kérni ezt a hatalmat, hogy vonja vissza Bayer Zsolt kitüntetését...

*

E poszt megírása után vettem észre, hogy a maszol.ro moderált: eltűnt az általam idézett „hozzászólás". Ez, ugyebár, annak jelzése, hogy vannak dolgok, amelyeket nem hajlandó a honlap megtűrni.

Ez az, ami előnyére megkülönbözteti a jelentős romániai, szlovákiai, általában a „külhoni" magyar (hon)lapokat és szellemiséget, kultúrát a fideszes médiabirodalomtól, a Fidesz „nem hagyjuk magunkat leszalámizni" szellemiségétől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.