Vannak századok, amelyekben a közvélemény minden vélemény közül a legrosszabb – mondta Chamfort (1741-1794).

Vannak korok – mondom én (1947-?) –, amikor ama legrosszabb vélemény kialakítását maga a hatalom végzi, hiszen magától a köz ritkán züllik el teljesen... A hatalom zülleszti, bűnös célokat követve, profi módon, üzemszerűen.

Magyarországon ilyen kort élünk.

Vannak súlyos gondjaink, számosak. Az oktatás, az egészségügy igazából sosem volt rendben – de arra se volt példa, ami ma történik: a rezsim szándékosan lerohasztja a két nagy rendszer ama nagyobbik részét, amely a köznép kiszolgálására volt hivatott.

Békeidőben még nem uralkodott olyan szervezett rablóbanda ebben az országban, mint manapság.

Olyan is csak történelmünk legsötétebb korszakaiban volt, hogy amit jog- és törvényalkotásnak neveznek, szinte merő banditizmus csupán.

Volna tehát min legalább gondolkodnunk, ha egyelőre változtatni nem tudunk is a dolgokon.

Ami nem valós probléma, az a „bevándorlás", az a tervezett kvótarendszer. Az EU-s elképzelések nem rónak aránytalanul nagy terheket az országra; hazugság, hogy akár Magyarország, akár Európa kultúrája veszélyben volna. Lehet, hogy a menekültek között megbújnak terroristák – akkor tehát hajtsuk el az ártatlanokat is? „Ide nem teszi be a lábát egy se"?!

Nem: az az átkozott, alávaló hecckampány, amelyet Orbánék folytatnak, hazugságok tengerére épül – mint egyébként egész uralmuk.

Viszont valós probléma - mert nem csupán a szervezetre vet rossz fényt, hanem a magyarokra általában is – az a gonosztevőkre jellemző lelketlenség, hidegvérű cinizmus, ahogy a „kormány" és hívei viszonyulnak a menekültek tragédiájához. Abban az ocsmány hecckampányban, amit ez ügyben folytatnak, és „népszavazás" kezdeményezésével csúcsra akarnak járatni, minden eddigi aljasságuk töményen megjelenik. Ha a szervezet fasisztoid médiabirodalmának anyagaira és a hozzászólásokra figyelünk, tapasztalhatjuk: a „kormány" üzeneteire a hívek elképesztő, sokszor gyilkos indulatokkal, hazaárulózással, komcsizással, zsidózással, buzizással, cigányozással válaszolnak. Mi más lehetne a válasz a folyamatos migráncsozásra, hazaárulózásra, bérencezésre, brüsszelitázásra, sorosozásra..? Ezek a tartalmak a hisztérikus gyűlölködésben magától értetődőn mennek át egymásba, idézik föl egymást.

Naivitás volna azt képzelni, hogy a „kormány" hecckampányai más hatást váltanak ki, mint amit e kampányok tervezői, szervezői, sajtómunkásai, végrehajtói akarnak.

Maga a Kedves Vezér és tanácsadói, bandatársai, vazallusai ügyködnek azon, hogy a zemberek balhitekben higgyenek, tajtékozva téveteg, s életüket befonják vad kényszerképzetek...

Tán menni, menekülni kellene, mint teszik egyre többen. Főleg a fiatalabbaknak: kár volna egyetlen életüket itt elvesztegetni.

A hozzám hasonló korosabbaknak már nincs hová, nincs miért menniük. Áltatjuk magunkat azzal, hogy fog minket a nyelv, az irodalom. Nem menekült el a drága Attila se – írta a fentebb már megidézett Radnóti Miklós –, csak nemet intett, folyton e rendre...

Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat!

Hallom e szavakat, a vonatkerekek alól.