jehu

Az illegitimitás közössége

A tiszteletre semmiképpen sem méltó „Ház” többségi szavazással elfogadta a postára és az MNB-re vonatkozó aljas „törvénymódosításokat”.

Különösen az utóbbi fölháborító, mert nem csupán közpénz magáncélokra elsajátítását akarja takarni, hanem lehetetlenné teszi törvényes, jogerős bírói ítélet végrehajtását is.

A demokratikus ellenzék mindkét javaslat „vitáján" és szavazásán részt vett. A döntések ötvenvalahány ellenszavazattal születtek meg – messziről nézve tehát kifogástalanul legitimnek tekinthetők.

Ehhez adta magát oda a „demokratikus ellenzék".

A „vita" közben (a „kormány" nem vett részt benne...) mindent elmondtak, aminek a töredékéért legalábbis az adott javaslat tárgyalásának idejére – de sokkal inkább a rezsim bukásáig - ott kellett volna hagyni a hatalmat bitorló bűnszervezet által már ezerszer meggyalázott Házat...

A demokratikus ellenzék képviselői – legalábbis a szocialisták és az LMP-sek – bent maradtak, szavaztak.

Ismétlem: ezzel egy – gyaníthatóan – bűncselekmény számba menő „törvénymódosításnak" kölcsönözték a legitimitás látszatát.

S valóban: a „törvénymódosítás" legitimitását csak azok vitathatják, akik nem csupán a szervezet uralmát, hanem a „demokratikus ellenzéket" is illegitimnek minősítik.

S ha az ellenzék nem teljesíti feladatát, ha a legbotrányosabb dolgokban is partnere a hatalomnak, még ha ellenszavazatokkal is, akkor joggal mondható illegitimnek.

Már tegnap ott kellett volna hagyni a Házat, amely tisztesség dolgában egyetlen jobb kocsmával sem veheti föl a versenyt, régóta... Ám a derék ellenzékiek együtt tapsikoltak az önkény képviselőivel, ünnepelve a „lengyel-magyar barátság emlékévét", azaz az EU-ellenes, reakciós lengyel-magyar „szent szövetséget"...

Ettől az ellenzéktől semmi jó sem várható! Így viselkedni, ráadásul akkor, amikor az önkénnyel való elégedetlenség társadalmi méreteket öltött... Csak megismételni tudom tegnapi posztom: ez kollaborálás.

Úgy tűnik, az önkényuralmi rezsim és „demokratikus ellenzéke" összetartoznak egymással, a közös illegitimitásban.

Új, elvszerű, bátor, szabad demokratikus ellenzékre van tehát szükség – különben gyorsan katasztrófába hullhat, vagy még sokáig dagonyázhat az ország a fideszes önkény mocsarában.

Blogger


Jehu

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.