jamborpitbull

jamborpitbull

Faludyért, magunkért

Támadás érte a szélsőjobboldal részéről Faludy Györgyöt, a Jobbik egyik békéscsabai rendezvényén egy nő azt mondta, a "cionista, magyarellenes" költő versei nem kívánatosak hivatalos rendezvényeken. A harmincas évek világának ostoba visszatérte sokakat fölháborított. 

Andrassew Iván azt kérte a blogjában, hogy október 23-án mindenki emlékezzen a lehetőségei szerint a nagy magyar költőre, aki a recski fogolytáborban, a kommunista hatalom "ellenségeként" volt évekig "elszállásolva", a Pokolbéli víg napjaim-ban pontosan beszámol róla Faludy, aki a jelek szerint többféle rendszer ellenségének bizonyult. 

Jómagam azzal a szöveggel emlékszem Faludyra - akinek művei sokáig fenn fognak maradni -, hogy fölidézem a 95. születésnapjára írott cikkem egy passzusát. Legyünk bátran 95 évesek! címmel számolhattam be a Népszabadságban a költő életútjáról, nem sokkal halála előtt. Ekkor már Csillaghegyen lakott, s nem örvendett ugyan kicsattanó egészségi állapotnak, de az esze még mindig úgy vágott, mint a penge. 

A cikk azon a napon jelent meg, amikor az ízig-vérig költői életet élő, Kossuth-díjas Faludy Györgyről a magyar forradalom 50. évfordulóján parkot neveztek el a torontói St. Mary Streeten. Ez megnyugtató volt, mert úgy érezhettük, mások is magukénak gondolják. Nemcsak mi. Ki gondolt pár évvel ezelőtt arra, hogy Faludyt, a XX. század egyik legizgalmasabb irodalmi hagyatékot hátra hagyó nagy művészét védeni kell az újjáéledő neonáci propagandatámadások ellen?

A Villon-kötet születésének körülményeivel emlékszem Faludy Györgyre. S azon leszek, hogy emléke sokáig köztünk maradjon. Ha akarják, ha nem. 

"A 24 esztendős Faludy György beállított a Grill Kiadó szerkesztőjéhez, Horváth Zoltán íróhoz, s fölajánlotta közlésre Francois Villon balladáinak általa magyarított változatait. A versek 1934-től a Magyar Hírlapban jelentek meg, Horváth mégis azt mondta az ifjú Faludynak: - Ki olvas ma verseket, Gyurka? - s nemet mondott az ifjú poétának. Faludy nem esett kétségbe, kölcsönkért a barátaitól meg az apjától 280 pengőt - az átlagkereset "havi 200 pengő fix" volt -, s magánkiadásban hozta ki az ezer példányt. 1937 könyvnapján a pesti Opera előtt Fedák Sári, a Vörösmarty téren Szeleczky Zita, a körúti Népszava könyvkereskedés előtt maga a szerző árulta (példányonként 2,80-ért) a kötetet. Három nap alatt el is kapkodta a publikum. - Nagy dicsőség volt - idézi föl a mesés pillanatot a költő -, a 2800 pengős árbevételből elment ugyan 800 a terjesztésre meg a tiszteletpéldányokra, de így is maradt kétezer pengőm. Gondoltam, elugrok Lillafüredre pihenni. Bementem Miskolcon Nemes Julka (Szakasits későbbi felesége) könyvkereskedésébe. Látom, a kirakatban virít vagy húsz példány a könyvemből. Ez meg honnét van, kérdem, mire a válasz: a vidéki könyvterjesztőktől. Kiderült, hogy a nyomda az én ezer példányom mellett háromezret "stikában" nyomtatott. Kérdem a nyomdában a gépmestert, hajlandó-e tanúskodni a bíróságon az ügyemben? Csak akkor, ha szerzek neki egy gépmesteri állást.

A Villon-kötet valószínűleg a XX. század legkalandosabb életű magyar verseskönyve. Az említett magánkiadást máig 46 újabb kiadás követte. Számtalan úgynevezett kalózkiadásról is tudunk. Az emigránsok Zürichben, Stockholmban és Tel-Avivban is piacra dobtak ilyeneket, ügyelve arra, hogy ott legyen a fordító utószava is - csak épp honoráriumot nem fizettek érte. A könyvet a nyilasok máglyára vetették, a Rákosi-Kádár-korszakban betiltották. Miután Faludy első emigrálása után 1946-ban hazatért, '47-ben még megjelenhetett (a 14. kiadás!), ezután negyven évet kellett várni a következő (szamizdat)változatig, 1987-ig. Ezután a hófehér hajú poéta újra hazatért. Szabadszájú és őszinte művét - "Villon fedezett engem, és elém állt" - nem sikerült kitörölni az emlékezetből."

2009.10.23 08:10

Ajánlott cikkek

Blogger

jamborpitbull

Blogger

Archívum

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.