galéria megtekintése

Esztergom jobban teljesít: 100 országba exportálnák az új Vitarát

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 24. számában
jelent meg.


Boros Jenő
Népszabadság

Korszakváltás zajlik a Magyar Suzukinál, mert olyan modelleket is gyártanak, amelyek családi autónak és globális modellnek is megfelelő méretűek, ráadásul divatosak és minden korosztálynak tetszenek. Az esztergomiak terve szerint a 2015-ös Vitarát száz országba exportálják majd.

Változik a termékskála: az új modell már a gyártósoron van
Változik a termékskála: több új sportterepjáró-modell a gyártósoron

A Magyar Suzuki idei tervszáma 155 ezer autó, ami az elmúlt évtized negatív rekordja, nem csoda, ha a gyár májusban kinevezett igazgatója, Oura Rjoicsi, abban bízik, hogy az új termékskálájuk minden eddiginél jobban hódít majd. Van rá esély, hiszen a Vitara az S-Crossnál is sikeresebb lesz, mert a formájával és a technikájával is versenyképes a sportterepjárók között, vagyis az európai piac legdinamikusabban fejlődő szegmensében.

A 2015-ös Vitara még vagányabb, mint az S-Cross, ráadásul a típusnév negyedszázada sikeres sorozatot fémjelez. Szüksége is van a Magyar Suzukinak az új modellekre, mert a gyár több bérmunkától is elesett, és az orosz–ukrán konfliktus is alaposan megnyirbálta az exportját. Már nem Esztergomban készül az SX4-es testvére, a Sedici utódja, mert a FIAT–Chrysler egyesülésével az olaszországi Melfiben gyártják az azonos műszaki alapokra épülő, de a külsőben eltérő FIAT 500X-et és a Jeep Renegade-et.

 

Szabad németországi kapacitásait is igyekszik kihasználni az Opel, már nem közösködik a Suzukival, ezért eltűnt a magyarországi gyártószalagról a Splash és testvérmodellje, az Agila. A német és olasz bérmunka tavaly csaknem hetvenezer autót, vagyis a termelés 45 százalékát tette ki. A hazai járműgyártók közül a Magyar Suzuki sínyli meg a legnagyobb mértékben az orosz piac visszaesését: a tíz hónap alatt eladott 15 ezer esztergomi autó darabszáma 35 százalékkal (kilencezer darab) marad el a tavalyitól.

Egyebek között emiatt is álltak át október közepén ismét egy műszakos termelésre, igaz, közben felkészülnek a kilencedik esztergomi modell, a Vitara sorozatgyártására. Amikor a munkatársak többsége vakációzott, Oura vezérigazgató a modellre való előkészületekkel és a nyári karbantartással volt elfoglalva. A tavaly bemutatott S-Cross szalagra állítása 180 millió euróba, a Vitara modellé 200 millió euróba került, az új típus fejlesztésében és a prototípusok készítésében jelentős szerepet kaptak a magyar mérnökök.

Az esztergomi autókban az európai beszállítási arány 80 százalékos, a Suzukinak 85 magyar cég szállít alkatrészeket. A konszern 1992 óta 380 milliárd forintot ruházott be, és 2,6 millió autót gyártott Magyarországon. Urbán László vezérigazgató-helyettes elmondta: a Vitara januári sorozatgyártásával visszaállnak a két műszakos munkarendre, ami jó hír a háromezer dolgozónak, ahogy az is, hogy a 2015-ös évre 200 ezres darabszámot terveznek, ebből 40 ezer lesz az új Vitara és 80-80 ezer az S-Cross és a Swift.

A Vitarát a tervek szerint száz országba exportálják. Krisztián Róbert értékesítési vezető elmondta, hogy a legnagyobb tavalyi felvevő piac az Egyesült Királyság (19 281 db) volt, aztán Németország, Oroszország a sorrend, majd a franciák és az olaszok következnek. Az idén a 74 hazai márkakereskedésben ötezer Suzuki kelt el, ez 27 százalékos növekedés.

Európában és az USA-ban is hódítanak a sportterepjárók

Jól szerepelt az esztergomi gyár az Európai Szabad Kereskedelmi Társulás 31 piacán. Az Európai Autógyártók Szövetségének adatai szerint a tíz hónap alatt forgalomba helyezett 140 ezer Suzuki 10,1 százalékos növekedésnek számít. Az európai piacon az idén 11 millió új személyautó kelt el, ami 5,9 százalékos növekedés egy év alatt, de messze elmarad a válság előtti 15 milliótól. A Németországban eladott 2,56 millió autó három százalékkal több a megelőző évhez képest, dinamizmusban Izland az első harminc százalékkal.

A kontinensen a VW csoport a legnagyobb forgalmazó 2,8 millió autóval, a konszernen belül a Skoda 6,8, a Seat 13,1, a Volkswagen 4,8, az Audi pedig 4,7 százalékkal növelte eladásait. A legdinamikusabban fejlődő márka a Jeep ötvenszázalékos növekedéssel, a Mitsubishi 35, a Dacia 28 százalékkal lőtt ki, a negatív rekordot a Smart tartja húszszázalékos eséssel.

Az Egyesült Államokban a lista élén csaknem négy évtizede a Ford F pick-up áll: a modellből tíz hónap alatt 620 ezer kelt, a teljes újautó-értékesítés 13,7 millió volt, ami hatszázalékos növekedésnek felel meg.

Zuhan az orosz piac: a kétmillió alá benéző szám éves szinten 12,7 százalékos mínuszt jelent. Ennél is nagyobb mértékben estek a Lada-eladások: a piacvezető márka 321 ezer autója 16 százalékkal marad el az előző évi eladásoktól, az Európai Üzleti Egyesület adatai szerint az AvtoVAZ termékeiből csak a Granta tudott növekedést produkálni. ( B. J.)

Magyar Suzuki modellek

1992: Swift I.

2000: Wagon R+

2003: Ignis

2005: Swift II.

2006: SX4-es

2008: Splash

2010: Swift III.

2012: S-Cross

2015: Vitara

Forrás: Népszabadság-gyűjtés

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.