Visszalőtték a negyedik mobiltendert

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) megszüntette a mobiltendert, így Magyarországon egyelőre nem lesz negyedik mobilszolgáltató - közölte a hatóság hétfőn.

Nem lesz negyedik mobilszolgáltató, miután a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) megszüntette a pályázati eljárást. Az indulók megalapozatlannak tartják a hatóság döntés mögött álló indoklását, hogy mindez az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás jegyében történt volna.

A tenderre négy cég, a Digi Kft., a DreamCom Távközlési Kft., az Invitel Távközlési Zrt. és a Mobinet Távközlési Projekt Kft. pályázott. A kiírás az állam és a szolgáltató közös kockázatvállalására épült. Az új szereplő alacsony belépési díj mellett léphetett volna piacra, az állam a szolgáltatás későbbi sikeréből, árbevétel-arányosan részesedett volna.

Az indulók növekvő piaci részesedést és árbevételt írtak le üzleti terveikben, de ezek az NHH szerint nem voltak kellően megalapozottak. - Volt olyan, amelyben 10-15 milliárdos lyuk tátongott. Több esetben pedig nem láttuk biztosítottnak, hogy a megajánlott százalékos díj kigazdálkodható - mondta lapunknak Márton György, az NHH szóvivője.

- Az NHH által felvonultatott érvek nem megalapozottak, s nem indokolják ezt a döntést. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy egy új szolgáltatónak helye van a piacon - kommentálta a történteket Neumann Péter, a DreamCom konzorcium tagjaként induló Telekom4 Távközlési Zrt. első embere. Mint mondta: meglepődtek és sajnálják, hogy nem lett színesebb a mobilpiac, de ha nem így, akkor más módon cégük megjelenik negyedik szolgáltatóként. (A Telekom4 eredetileg virtuális - MVNO - mobilszolgáltatásra koncentráló projekt-cégként alakult.)

- Megalapozott döntést hozott a hatóság, amellyel jól jár a költségvetés és a felhasználók is - mondta Drozdy Győző, a Pannon vezérigazgató-helyettese, hozzátéve, amit már korábban is mondott: vidéken óriási igény van a mobilinternet szolgáltatásra és az a jelenlegi sávaikkal nem kielégíthető.

A mostani döntés persze nem jelenti azt, hogy automatikusan a régi szolgáltatók hasznosíthatják a most pályáztatott sávot. Ez a frekvencia-készlet ugyanis egy komplex szolgáltatásokat nyújtó mobiltársaságnak elegendő, de csak egy ilyen készlet van: a hatóság ezért továbbra is napirenden tartja a spektrum hasznosításának ügyét.

 

T
T
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.