galéria megtekintése

Visszalőtték az M0-st: a Közgép egyedül nem nyerhet?

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 04. számában
jelent meg.


Kapitány Szabó Attila
Népszabadság

Elmaradnak az őszi gigadugók az M0-son, lefújták ugyanis a hárosi Duna-híd és a hozzá vezető sztrádaszakasz teljes átépítését. A hivatalos indok az, hogy elköltötték a beruházásra korábban rendelkezésre álló uniós keretet. Van egy nem hivatalos is, ami megerősíti a Fideszen belüli küzdelmekről szóló híreket: a Közgép lett volna a nagy esélyes.

Tavaly augusztus 31-én adták át az 51-es főút és az M5-ös autópálya közötti 6,3 km hosszú szakaszt
Tavaly augusztus 31-én adták át az 51-es főút és az M5-ös autópálya közötti 6,3 km hosszú szakaszt
Kurucz Árpád

Lefújták az M0-s régi pályájának felújítását azM6-os autópálya és az 51-es főút között. A 30-35 milliárd forintos beruházásról a döntéshozók ugyanakkor nem mondtak le: napirenden maradt az elhasználódott aszfaltburkolat betonra cserélése éppúgy, mint a nyolcvanas évek tervezési hibája nyomán púpos hárosi Duna-híd lebontása és teljes átépítése.

A kivitelezők kiválasztására július elején elindított közbeszerzés visszavonásáról többféle magyarázat kering: egyesek szerint a „források átcsoportosítása”, mások szerint a „verseny szélesítése” miatt határoztak így. Az autósok mindenesetre örülhetnek, a tavaly nyár óta irányonként három sávon használható autóút őszre beharangozott szakaszos, akár fél szélességű lezárása egy ideig még nem okoz torlódásokat.

 

A néhány hónapos halasztással a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) aligha a közlekedők kegyét kereste. Lapunk úgy tudja: Tasó László, a szaktárca infrastruktúráért felelős államtitkára arra hivatkozva kezdeményezte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. folyamatban lévő közbeszerzésének visszavonását, hogy a beruházás finanszírozására az Európai Unió 2013-ban lezárult költségvetési ciklusában már nem maradt pénz.

A Közlekedési Operatív Program (Közop) forrásait ugyanis a kormány tervbe vett beruházásai felemésztették. Az M0-s Csepel-szigeten átvezető szakaszának egyébként Brüsszelben már elfogadott felújítása így már csak a 2014–2020 közötti költségvetési időszakban, az Integrált Közlekedési Operatív Program (IKOP) keretében valósulhat meg. Rossz előjel, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a brüsszeli pénzekből finanszírozandó nagy útfejlesztések sorában csak az autópályák országhatárig történő kihúzását és az új komáromi Duna-híd megépítését emelte ki a minap, az M0-s beruházásról nem is ejtett szót.

A Közgép nélkül nem megy?

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a NIF mikor fut neki ismét a 11,5 kilométeres pályaszakasz felújítása lebonyolítására pályázó sztrádaépítők versenyeztetésének. A hírek szerint azonban lehetséges, hogy az M0-s déli szektorában a bal pálya átépítése csak két részben valósulhat meg. A szaktárcánál ugyanis állítólag aggályosnak tartják, hogy a hárosi Duna-híd átépítéséért érdemben csak nagyon kevesen szállhatnának versenybe.

A háromszáz méter hosszú acélszerkezet elkészítésére legalábbis a hazai cégek közül alighanem kizárólag a Közgép Zrt. és annak konzorciuma vállalkozhatna. Ami a gyakorlatban azzal járna, hogy ha az autóút átépítésére osztatlan közbeszerzés keretében találnak kivitelezőt, a költséges munkák egyetlen cég, illetve partnerei kezébe kerülnének. Ez pedig a mostani helyzetben, amikor Orbán Viktor kormányfő és a Közgép-tulajdonos Simicska Lajos számos ügyben akasztott tengelyt egymással, úgy tűnik, probléma lett a kormány számára.

Visszatérve: abban az esetben ugyanakkor, ha a régi aszfaltpálya felbontását és betonozását, illetve az útszakasz két hídján az aktuális szerkezeti beavatkozások elvégzését külön projektként kezelnék, a részfeladatokért egy hídépítés során egyébként labdába sem rúgó cégek is versenybe szállhatnának. Vagyis kissé szélesedne a verseny. A betonozás, a szalagkorlátok és a zajvédő falak építése, esetleg a soroksári híd mellett lévő 510-es út és az 5101-es összekötő út halásztelki csomópontja aszfaltburkolatú felüljáróinak munkálatai önmagukban is jelentős megrendelést jelentenek. S ez még akkor is igaz, ha a 15 milliárd forintot meghaladó hídépítési feladatok valószínűleg így is a Közgép csapatánál landolnak.

Feltéve persze, hogy a hárosi Duna-híd teljes elbontásáról és új szerkezetének felépítéséről a döntéshozók nem mondanak le. A negyedszázada forgalomba helyezett híd teljes átépítésére ugyanis nem feltétlenül elegendő indok, hogy mérnöki szemmel nem nevezhető tökéletesnek a formája. A bontásra az sem látszik igazán kielégítő magyarázatnak, hogy a százéves élettartamra tervezett szerkezet alakja évről évre változik valamelyest. Szakemberek szerint az útpálya elhasználódására való hivatkozás sem teljesen meggyőző.

Bárhogy lesz is azonban, annyi biztos: a közlekedők nem ússzák meg az M0-s régi pályájának cseréjét, illetve az ezzel járó sávlezárásokat, forgalomtereléseket. A beruházás műszaki tartalma ugyanis a hírek szerint a halasztástól függetlenül egyelőre nem változott. Újdonság legfeljebb az lehet, ha a munkák jövő tavasszal kezdődnek meg, és befejezésükre nem 2017 nyarán, hanem közvetlenül a 2018-as országgyűlési választás előtt kerülhet sor.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.