170 milliárdot bukhatunk az útépítési szabályokon

Egy kifogásolt magyar gyakorlat miatt Brüsszel 170 milliárd forintot tartana vissza az útépítésekre adott támogatásokból. Emiatt veszélybe került az idei hiánycél teljesítése is.

Az Európai Bizottság szerint Magyarország megsértette az uniós versenyjogi előírásokat, amikor előírta, hogy a brüsszeli forrásokból is készülő útépítések kivitelezésére csak olyan cégek pályázhatnak, amelyeknek az adott útszakasz ötven kilométeres körzetében vagy az adott megyében aszfaltkeverő gyáregységük van. Magyarország ezzel a 2007 óta alkalmazott gyakorlattal kizárta az Európai Unió más területein működő, mobil aszfaltkeverő egységgel bíró cégeket a beruházásokból.

Brüsszel ezért a teljes érintett összeg, a 675 milliárd forintnyi európai uniós forrás 25 százalékát, mintegy 170 milliárd forintot tartana vissza – értesült a Magyar Nemzet. A testület várhatóan engedékeny lesz a tekintetben, hogy ezt az összeget az ország más programok esetében ismét felhasználhatja, azonban olyan közel van már a fejlesztési időszak vége, hogy gyakorlatilag "borítékolható" a forrásvesztés. Ekkora nagyságrendben képtelenség 2015 végéig új beruházásokat befejezni, addig kell ugyanis elszámolni a 2007–2013-as időszak támogatásaival.

Az állam már kötelezettséget vállalt az érintett összeg egészére, 150 milliárd forintot már ki is fizetett, s a folyamatban lévő beruházásokat nem lehet leállítani. Ha marad a 25 százalékos elvonás, a 170 milliárd forintot költségvetési forrásból kell biztosítani. Egy viszont akkora lyukat ütne az idei büdzsén, hogy elérhetetlenné válna a háromszázalékos hiánycél teljesítése.

A lap brüsszeli forrásból úgy tudja, hogy Lázár János, a Miniszterelnökség államtitkára és Johannes Hahn, regionális uniós biztos jövő keddi találkozójának előkészítése kapcsán tartott megbeszélésen már szóba került az ügy. A lap értesülései szerint a keddi találkozón a magyar fél mindenképpen igyekszik majd csökkenteni a korrekció mértékét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.