galéria megtekintése

Végrehajtáson esett túl a Simicska-cég

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 02. számában
jelent meg.


Marnitz István
Népszabadság

Az utóbbi hónapokban kétszer is adóvégrehajtáson esett át a Simicska Lajos áttételes tulajdonában álló Pro B Vagyonkezelő Kft. Az eljárásokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-budapesti adóigazgatósági hátralékkezelési osztálya kezdeményezte. Vagyis az adóbefizetés maradhatott el. Az első végrehajtást tavaly júniusban kezdeményezték, majd augusztusban – feltehetőleg a tartozás megfizetése okán – törölték. A másodikat decemberben indították, majd januárban ismét törlés következett. A cégbírósági adatbázis nem közli a tartozás mértékét, de – úgy tudjuk – akár kis, adminisztratív hibára visszavezethető összegről is szó lehet. Erre utal a gyors rendezés, valamint az, hogy a Pro B-nél pénzhiányról végképp nem beszélhetünk.

A Pro B tipikus vagyonkezelő: értékesítésből származó árbevétele nincs, viszont évente milliárdos pénzügyi bevételnek örvendhet. Jelentős költségek híján ez lényegében a mindenkori nyereség, ami után a cégpapírok adatai szerint nem kell adót fizetniük. Az éves profit általában megközelíti az összvagyont. A Pro B 2003-as alapítása óta a cégből kivont osztalék mértéke egyre nő: számításunk szerint összességében már több mint ötmilliárdot tesz ki. Néhány százmilliót viszont rendre a cégben hagynak.

 

Simicska Lajos, akit az 1990-es évek elején a Fidesz gazdasági vezetőjeként, azóta pedig a kormánypártot segítő üzleti hátország vezéralakjaként tartanak számon, 1998–1999-ben az elnöki székből irányította az adóhatóságot. A NAV jelenlegi vezetője, Vida Ildikó, Simicska elnöki időszaka alatti helyettese, 2003–2010 között a szintén a Pro B áttételes résztulajdonában álló, Simicska által vezetett Mahir munkavállalója volt. A NAV-nál megkeresésünkre a konkrét ügyben nem kívántak nyilatkozni. Általánosságban közölték: Vida Ildikónak nincs ráhatása ilyen és ehhez hasonló elsőfokú adóhatósági ügyekre. Simicska Lajos és Benyó Zsuzsanna ügyvezető a cégeiknél történt megkeresésünkre nem reagált.

A Pro B-t 99,9 százalékban a Neo-Met Kft., 0,1 százalék erejéig a Simicskához köthető cégekben feltűnő Tóth Marianna jegyzi. A Neo-Met 49,95-49,95 százaléka Simicska Lajosé és a Pro-Ráta Zrt.-é; 0,1 százalékot birtokol a több Simicska-közeli cég papírjait ügyvédként ellenjegyző Nagy Ajtony Csaba. A Pro-Ráta 50-50 százalékos tulajdonosa Tóth Marianna és a hasonlóképp körön belülinek tekinthető Kovács István. Benyó Zsuzsanna szintén leginkább Simicskához köthető cégek vezetőségében jelenik meg: ezenkívül egy hajkozmetikumcégben részes. Az Opten által kigyűjtött tavaly októberi adatok szerint a Pro B többek között a Mahir, a Magyar Nemzet, a Hír TV, a Class FM, illetve a köztévés és Szerencsejáték Zrt.-s megbízásairól ismert Hung-Ister áttételes résztulajdonosa.

Fordulatos svájci kivonulás

Tavaly Simicska Lajostól és Nyerges Zsolttól a svájci Five Grid AG tulajdonába került át a két Fidesz-közelinek tartott üzletember Svájcban alapított közös társasága, a Basis Invest GmbH. Miután 2011-ben lapunk bemutatta a székhelyét egyéb vállalkozásokkal is megosztó vállalkozást, a Basis Invest megszüntetéséről döntöttek, amely még ma is tart. Az ugyanott bejegyzett Five Grid is több szálon kapcsolódik hozzájuk. 2009 és 2010 között az akkor Energy Swiss Investnek hívott cég birtokolta az E-OS magyar energiavállalatot, melyet Nyerges Zsolt kft.-jétől vett meg, és a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgépnek adott el. A 2009-es szerződésen a svájci vevő aláírásánál a számos Simicska-közeli cégben feltűnő Nagy Ajtony Csaba ügyvéd pecsétje szerepel. A svájci tulajdonos időszakában az E-OS elnöke Baji Csaba, a választások óta az állami MVM irányítója.

2013-ig az E-OS-é volt az Elios nevű energiacég, amelynek ez év elejéig igazgatósági tagja volt Tiborcz István Ferenc, Orbán Viktor újdonsült veje.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.