Véglegesítették a jövő évi adószabályokat

Az utolsó pillanatban is faragtak az adótörvényeken, de a lényeg változatlan. Jön a gyerekkedvezmény, és úgy csökken a húsáfa, hogy nem mérséklődik az ár.

Harmincoldalas módosítást terjesztett elő az utolsó pillanatban a kormányzat a jövő évi adótörvényekhez – pedig elvben már csak apróságokban változhattak volna a szabályok. Sosem így van – most is jutott érdemi módosítás a végére, bár a kormányzati javaslat alapelemei nem változtak. Így csalódniuk kellett azoknak is, akik az utolsó pillanatig reménykedtek abban, hogy a húsáfa jövő évi csökkentése nem csupán az élő- és a félsertésekre vonatkozik majd (korábban még az agrárminiszter is megfogalmazott ilyen gondolatokat): itt is maradt az eredeti, az árakat nem befolyásoló kormányzati javaslat.

Vadonatúj elem viszont, hogy már nemcsak a szervezőktől, hanem az egyéb árusoktól vásárolt sportesemény-belépők is elszámolhatóak lesznek cafeteriakedvezmény mellett. Szintén a területet (látvány-csapatsportokat) érinti az a módosítás, amely kiterjeszti a sportkedvezméy levonhatóságát: nemcsak az adott évi társasági adóból, de az azt követő évek nyereségadójából is levonható lesz a kedvezmény. Ezenkívül hasonló társasági adókedvezmény-szabályok lépnek életbe a film- és előadó-művészet támogatása terén is. 

Itt rendelkeznek arról is, hogy a hatósági áras legyen a pénztárgépekbe épített adattovábbító egység mobildíja (így legalább nem a verseny, hanem az állam dönti el, mennyit is fizetnek majd a kereskedők azoknak a forgalmazóknak, akiknek a gépét az állam engedélyezte és erőltette rájuk). Hasonlóképp ebben az utolsó utáni változatban szabályozták azt is, hogy a cigarettapapírt és sodrógépet is csak a nemzeti trafikokban lehessen megvásárolni. 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt mondta, gyakorlatias módosításokat fogadtak el, egy részüket még a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával is egyeztették. A legfontosabb változtatásnak a gyermekkedvezmény kiterjesztését nevezte, és hangsúlyozta: nagy változások nem lesznek. Apróbb pontosításból azonban nem is egy van, így a könyvelőknek, adószakértőknek lesz mit tanulmányozniuk a következő napokban. Az is igaz azonban: valóban zömmel az eddigieknél kedvezőbb szabályoknak örülhetnek majd.

 Legfontosabb változások 2014-ben:

- A gyermekkedvezmény levonható az egyéni járulékokból is, amennyiben az adó erre nem elegendő

- Csökken az élő- és a félsertés áfája 5 százalékra (27-ről), de ez az árakban nem lesz érezhető

- Illeték szempontjából a házastárs is közeli hozzátartozó lesz (a vagyonátruházás illetékmentes)

- A termőföld is illetékmentesen lesz eladható 15 év tulajdonjog után (ahogy a lakások most)

- Adómentesen engedhetik el a hitelt a bankok (eddig az adósnak ez jövedelem volt)

- A cégbírósági bírság (felügyeleti illeték) duplájára, 100 ezer forintra nő

- Emelkedik 6660 forintról 6810 forintra a vállalkozásoknál a nem biztosítottakra fizetendő fix járulék. Ezt azonban már a nyugdíjasoknak nem kell megfizetni.

- A nem jelentős hiba (mérlegfőösszeg 2 százaléka vagy egymillió forint alatti eltérés) az éves adóbevallással javítható

- A 2014-től felvett beruházási hitel kamatának 60 százaléka (az eddigi 40 helyett), maximum 6 millió forint lesz nyereség-adókedvezmény. Jövőre már a szoftvervásárlás is elszámolható beruházásként.

- A leányvállalatok K+F tevékenysége is elszámolható az anyacégnél kedvezmény alapjául

- Az étteremben a céges bankkártyás fizetés estén nem kell áfás számlát kérni (nyugtával is elszámolható a reprezentáció)

- Előre kell kifizetni az energiacégek adóját

- 2018-ig fennmarad a fordított adózás a gabonaszektorban

- Elektronikus nyugtát is ki lehet bocsátani

- Szeszfőzde árulhat pálinkát, és jöhetnek a pálinkakóstolók is

- Szörpökkel és szirupokkal se lehet kikerülni az üdítőital termékadóját

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.