Végérvényesen bezár a diósgyőri kohászat

Gyakorlatilag megszűnik a Diósgyőrben a kohászat, a DAM 2004. kft. két lépcsőben 16 ember híján valamennyi munkavállalójától megválik, összesen 878 embert bocsátanak el - mondta Ágotai József, a DAM üzemi tanácsának és szakszervezeti szövetségének elnöke.

Megszűnik a több mint két évszázados múltra visszatekintő kohászat Diósgyőrben, mert megrendelések híján nem fogják újraindítani a tavaly decemberben leállított termelést. Ez azzal jár, hogy a cégtulajdonos a DAM 2004. Kft. két lépcsőben 16 ember híján valamennyi munkavállalójától megválik, összesen 878 embert bocsát el - tudta meg az MTI. A társaság vezetése hivatalosan tudatta az üzemi tanáccsal és a szakszervezettel, hogy a 894 dolgozóból áprilisban 771-et, májusban 107-et bocsát el.

Csaknem ezer ember állása szűnik meg a diósgyőri acélgyártás halálával
Csaknem ezer ember állása szűnik meg a diósgyőri acélgyártás halálával

A tömeges leépítés tényét megerősítette Szabó József, az  Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.Hozzátette: kedden egyeztetnek a társaság vezetésével, képviselőivel erről. Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség országos elnöke és Bodnár József az érdekképviselet észak-magyarországi regionális  vezetője szintén azt mondta az MTI érdeklődésére, hogy egyeztetést  kezdeményeznek a cég menedzsmentjével, "hátha lesz visszaút".

Kohászati szakemberek az MTI-nek azt mondták, hogy nem lenne  célszerű leszerelni a hengersorokat, az acélművet, a gyártóbázis  ugyanis még mindig korszerűnek mondható. A cégbírósági bejegyzések szerint a DAM 2004 kft. tulajdonosa 2006. februárjától egy offshore cég, a Reeferway Limited.

A diósgyőri kohászkodás hosszú és gazdag múltja egészen 1770-ig vezethető vissza. Mária Terézia 1770. július 28-án királyi rendeletet írt alá egy vasverő hámor, az ún. „Hámor Vas-mű" megalapítására, és egyben Fazola Henriket, kora kimagasló vasérc- és szénbányászati kutatóját és gyakorlati szakemberét bízta meg annak vezetésével.

A gyár 1870-ben költözött át mai területére. Rövid időn belül nagyolvasztók, vasöntöde és kovácsolók létesültek. 1879-ben bevezették Diósgyőrben a korszerű Siemens-Martin acélgyártást. A II. világháború után az újjáépítést követően az akkori állami vezetés nehézipart erősítő törekvéseinek megfelelően alakult a gyár sorsa, hatalmas kohászati kombináttá vált.

1989-ben létrejött a Diósgyőri Metallurgiai és Alakítástechnológiai Gyárak Részvénytársasága, a DIMAG Rt. A technológiai folyamat elágazásánál elhelyezkedő gyárrészlegek előbb leányvállalattá (Hámor Rt., CH Rt.), majd önálló gazdasági társaságokká alakultak. 1991. december 29-én privatizálták a DIMAG Rt. 1996. novemberében egy újabb rekonstrukció kezdődött el, amely technológiai váltással párosult.

Ezt követően 1998 január 29-én került sor a második privatizációra a VSZ Holding a.s. Kosice-vel. Ezen tulajdonosi konstrukció sikertelen gazdasági tevékenységének következtében 2000. 03. 14-én elrendelték a gazdasági társaság felszámolását. A Cash & Limes Vagyonkezelő és Felszámoló Rt. a felszámolás alatt lévő társaságot üzemeltette, majd 2001. 04. 12-én pályázat útján értékesítette.

Az új tulajdonos az olasz Cogne Acciai Speciali s.r.l., a cég neve DAM Steel Speciális Acélgyártó Rt-re változik. Az olasz tulajdonos a céget 2003 januárjáig működtette, majd 2003. március 26-ától a Mátraholding Rt. mint a bíróság által kijelölt felszámoló szervezet vette át a társaság irányítását.

A felszámoló a vagyont pályázat útján értékesítette, 2004.október 1-jén 700 fő munkajogi jogutódlással történő foglalkoztatásával megkezdte működését a DAM 2004 Acél- és Hengermű Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amely most bezárja a kaput maga mögött.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.