galéria megtekintése

Vasútszépítés méterenként másfél millióért

7 komment

Nincs egy éve sem, hogy átadták a 44 milliárd forintból felújított Budapest–Esztergom-vasútvonalat, nemsokára újabb nagy munkálatok kezdődnek – az utasoknak pedig sokszor vonatpótló buszokra kell szállniuk. Villamosítják az 53 kilométeres szakaszt.

Az eredetileg szűk 29 milliárd helyett bő 33 milliárd forintos megbízást egy három cégből álló konzorcium nyerte, egyikük a Strabag Vasútépítő Kft. A Nemzeti Infrastruk­túra Zrt. nemrégi ígérete szerint a vonatforgalmat este és hétvégenként korlátozzák – magyarán ekkor kell buszra váltaniuk az ott közlekedőknek egészen 2017 végéig. Ha befejezik a projektet, új Flirt vonatok szállíthatják majd az utasokat. A pénzből telik arra is, hogy több állomást felújítanak.

A tavaly nyárig lezajlott felújítást sok kritika érte, például a solymári megálló szétcsúszott, egyes peronoknál szintbeli gondok voltak, volt, hogy egy ideig földúton lehetett megközelíteni egy-egy állomást, az átadás után nem sokkal előfordult, hogy Budapest határán belül nem működött a sorompó a közutat keresztező vasúti pályánál, ezért két jelzőőr állította meg az ­autósokat, bő féléves késéssel adták át Óbudán a kapcsolódó közúti fejlesztéseket – a mérleg másik serpenyőjében az van, hogy 5–17 perccel rövidült a vonatok menetideje.

 

A mostani projekttel így összesen közel 78 milliárd forintot emészt fel a főváros és Esztergom közötti pályaszakasz. Méterenként másfél millió forintba kerülnek a munkák.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.