Varga István az új gazdasági miniszter-jelölt

Varga István közgazdászt, gazdasági szakértőt kérte fel nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternek Bajnai Gordon kormányfő - közölte a kormányszóvivő.

Varga István 2008 év végéig a Shell magyarországi vállalatának vezetője volt, 2003-tól 2009-ig a Magyar Szénhidrogénkészletező Szövetség igazgatótanácsának tagja és a Magyar Ásványolaj Szövetség alelnöke.

A miniszterjelölt a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi szakán végzett 1980-ban, és itt szerezte  másoddiplomáját is 1986-ban gazdasági szakértői szakon - mondta Budai Bernadett.

A commonpurpose.org.hu oldalon a leendő gazdasági miniszterről megtudható még, hogy a Mineralimpex külkereskedelmi vállalatnál 1980 és 1991 között számos értékesítési, később vezetői pozíciót betöltve az olajtermékek kereskedelmében szerzett szakmai tapasztalatot, majd a piaci liberalizáció idejében csatlakozott a Shell magyarországi vállalatához.

A Shellnél a hazai beszerzési üzletág felépítése után kilenc éven keresztül nemzetközi vállalatoknál végzett regionális és európai szintű vezetői tevékenységet, s 2002 végét tért haza, hogy előbb mint a Shell Hungary vezérigazgatója majd mint az igazgatóság elnöke vezesse a vállalatot. Jelenleg az Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért Egyesület elnöke és tagja a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara vezető testületének. Emellett tag az Autonomia alapítvány kuratoriumában és a Transparency International mellett fejt ki tanácsadói tevékenységet. 

2008 novemberében a brit-magyar kapcsolatok fejlesztése terén végzett munkájáért brit birodalmi érdemrenddel jutalmazták.

Nős és három gyermek édesapja.

Bajnai Gordon először Vahl Tamást kérte fel utódjának a gazdasági tárca élére, de ő a kormányfő kérésére visszalépett, miután kiderült, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábban három esetben is elmarasztalta kartellvétség miatt az akkor még általa vezetett SAP Hungary Kft.-t.

 

2005. július 21-én készült fotó Varga Istvánról, a Shell Hungary Rt. elnök-vezérigazgatójáról. Varga István
közgazdászt, gazdasági szakértőt kérte fel nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternek Bajnai Gordon miniszterelnök.
2005. július 21-én készült fotó Varga Istvánról, a Shell Hungary Rt. elnök-vezérigazgatójáról. Varga István közgazdászt, gazdasági szakértőt kérte fel nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternek Bajnai Gordon miniszterelnök.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.