Varga: a tartalékhoz nyúl először a kormány

A várt forgatókönyv, a költségvetési tartalékok zárolása lehet a válasz az Európai Bizottság magasabb hiány előrejelzésére – derül ki Varga Mihály tárca nélküli miniszter szavaiból.

Ha ki kell igazítani a büdzsét, akkor először a tartalékhoz nyúlna a kabinet – jelentette ki Varga Mihály tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádióban. A gazdasági tárca várományosaként emlegetett politikus azt mondta, hogy a kormány továbbra is elkötelezett, hogy a hiányt 3 százalék alatt tartsa, és így az ország kikerüljön az uniós túlzottdeficit-eljárás alól. A költségvetésben mintegy 400 milliárdos tartalék áll rendelkezésre, azon a Bizottság előrejelzése után (amelyben 3,4 százalékos deficitet és 0,1 százalékos gazdasági visszaesést jeleztek erre az évre) senki sem lepődne meg, ha a kormány zárolná ennek egy részét, vagy akár az egészét.

Szavai szerint figyelembe veszik az Európai Bizottság által említett bizonytalansági tényezőket – ezek között az elektronikus útdíj megvalósításából és a pénztárgépek összekötéséből várt bevételeket említette. Hangsúlyozta, hogy a kabinet döntött arról, hogy felgyorsítja az ezzel kapcsolatos munkát. (Az útdíj esetében úgy határoztak, hogy a beszerzést nemzetbiztonsági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánítják, a pénztárgépek esetében pedig megjelentek a szükséges jogszabályok. A két tételből összesen mintegy 150 milliárdos bevételt remél a büdzsé)

Varga közölte: ha ezek az intézkedések nem lennének elegendőek, akkor nyilván további lépésekre van szükség. „De most abból indulunk ki – és azért hadd jegyezzem meg, hogy az első két hónapon sem vagyunk túl még –, hogy ebben az évben a tervezett számok úgy fognak alakulni, mint ahogy azt a parlament tavaly év végén elfogadta” – mondta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.