galéria megtekintése

Varga „nullára gyúr”

0 komment


Ábrahám Ambrus

Inkább politikai, mint szakmai kérdés, hogy szükséges-e 2017-re nullára csökkenteni Magyarország költségvetési hiányát – mondta lapunknak Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzője annak kapcsán, hogy Varga Mihály a héten ezt jelentette be. Az első hallásra ambiciózus vállalás messze nem elérhetetlen, de a 300 milliárdos egyenlegjavításhoz szigorú gazdálkodás kell.

Ha sikerül egyensúlyba hozni a büdzsét, és ezzel párhuzamosan az államadósság is csökken, annak biztosan pozitív piaci fogadtatása lesz. A tavalyi számokból kiindulva összesen körülbelül 670-700 milliárd forintot kellene „találni" a kiadási és a bevételi oldalon összesen, vagyis a GDP arányában két százalék körüli kiigazításra volna szükség – mondta a Népszabadságnak Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzője, miután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt nyilatkozta: munkatársai azon dolgoznak, hogy már 2017-re nullszaldós költségvetést állítsanak össze.

Ez Ürmössy Gergely szerint igencsak ambiciózus terv. Egy ilyen méretű kiigazítás egyik évről a másikra már a gazdasági növekedésre is hatással van, s nem feltétlenül pozitív irányba, ezért mindenképpen tisztázni kell, hogy a kormány miként képzeli el ezt, de a cél az elemző szerint 2017-re nem reális. Inkább csak elindulhat az a folyamat, ami lehetővé teszi a terv elérését.

Ez egy üzenet a hitelminősítők felé – válaszolta az elemző arra a kérdésünkre, miért van erre szükség. A kabinet immár nagyon szeretne egy piros pontot kapni a három minősítő közül legalább egynél, és erre meg is van az esély, hiszen az első fél évben mindhárman tartanak felülvizsgálatot Magyarország esetében. Ürmössy szerint idén a Fitch és a Moody's felminősítheti az országot.

 

A kormány 2012–2013 óta kiérdemelte a befektetők bizalmát annyira, hogy ha beharangozza a nullás tervet, ám az nem valósul meg teljes mértékben, annak nem lesz káros hatása a piacokon. A nullás hiány­ üzenete, hogy komoly a fiskális szigor idehaza. Mivel a régióban korántsem mindenütt ilyen határozott a törekvés a hiány és az adósság csökkentésére, a célkitűzés javíthatja versenyképességünket például Lengyelországgal vagy Romániával szemben, ahol idén lazítani kezdték a költségvetéseket.

Varga alaposan megnézte a lehetőségeket
Varga alaposan megnézte a lehetőségeket
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A több száz milliárdos költségvetési egyenlegjavítás néhány év alatt messze nem elképzelhetetlen laptársunk, a Világgazdaság számításai szerint. A gazdasági lap szakértői megjegyzik: egyelőre nem tudni, mekkora volt a tavalyi hiány. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetői szerényen kétszázalékos deficitről beszéltek korábban, ám elemzők nem tartották elképzelhetetlennek, hogy még ennél is jobb, akár a GDP egy százalékát közelítő a mutató. A múlt évi javítást elősegítő adóbevételek ebben az évben is hatnak, vagyis a hiány csökkenése folytatódhat. A konvergenciaprogramban a kormány erre az évre kétszázalékos hiányt, vagyis – az eredetileg tervezett tavalyihoz képest – 0,4 százalékos csökkentést vállalt, míg 2017-re 0,3 százalékost. Ha a deficit tavaly 1,5 százalék közelébe esett, és a kormány mindössze korábbi vállalásait­ tartja, könnyűszerrel 0,8 százalék körülre faraghatja a hiányt 2017-re. Ehhez képest a nulla valóban nem elérhetetlen: 300 milliárdnál kisebb kiadáscsökkentés szükséges hozzá. Igaz: ekkor további adócsökkentésre vagy kiadásnövelésre aligha marad költségvetési mozgástér.

Egyensúlytalanság

Nem elérhetetlen az egyensúlyi nullszaldós költségvetés a következő években – véli Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke, aki támogatná a hiányszámok erőteljesebb csökkentését. Miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán közölte, hogy 2015 végére az államháztartás európai uniós módszertannal számított úgynevezett maastrichti adóssága a GDP 75,5 százalékára csökkent a negyedévvel korábbi 78 százalékról és az egy évvel korábbi 76,2 százalékról, Kovács Árpád azt nyilatkozta: bár ez éves szinten szerény mértékű csökkenés, a mostani „kegyelmi állapotot" ki kell használni arra, hogy stabil pozíciójú költségvetés és államháztartás alakuljon ki azokra az évekre, amikor csökkenni fog vagy megszűnik az uniós források beáramlása.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.