Van üres állás, de nincs rá mindenütt megfelelő munkaerő

Szeptemberben 43 200 új álláslehetőséget jelentettek be a munkaadók, az előző havinál 52,7 százalékkal többet, míg az előző év azonos hónapjához viszonyítva 15,1 százalékkal kevesebbet.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál 526 700 álláskeresőt tartottak nyilván szeptember végén; augusztushoz képest 160-nal, az előző szeptemberhez képest pedig csaknem 10 ezerrel csökkent a munkát keresők száma – derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett legfrissebb munkaerő-piaci statisztikából, írja a HR Portál.

Az adatok szerint idén szeptemberben a több mint 526 ezer álláskeresőből 51 500-an kaptak álláskeresési járadékot vagy álláskeresési segélyt, 186 700-an pedig foglalkoztatást helyettesítő támogatást, ugyanakkor több mint 288 ezren nem kaptak pénzbeli támogatást. Az előző hónaphoz képest egyik csoport létszáma sem változott jelentősen, az álláskeresési támogatásban részesülők száma stabilizálódni látszik.

A szokásos szezonális változásoknak megfelelően szeptemberben folytatódott a pályakezdő álláskeresők beáramlása a kirendeltségekre, azonban erőteljesebb ütemben. Az NMH adatai szerint a nyilvántartásba belépő pályakezdők több mint 64 százalékának középfokú végzettsége volt, a második legnagyobb csoportot a legfeljebb általános iskolát végzettek jelentik, míg felsőfokú végzettséggel a belépő pályakezdők 8,2 százaléka rendelkezett.

Az év kilencedik hónapjában 43 200 új álláslehetőséget jelentettek be a munkaadók, az előző havinál 52,7 százalékkal többet, míg az előző év azonos hónapjához viszonyítva 15,1 százalékkal kevesebbet. Az újonnan bejelentett állások harmada nem támogatott álláshely volt, 66,7 százalékát pedig valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretén belül kínálták a munkáltatók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.