Vámteherrel sújtja az EU az import-bioetanolt

A tonnánkénti 62,9 eurós piacvédő vám kedvező hatással lehet a hazai mezőgazdaságra és etanoliparra.

A Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) közleményében üdvözli az Európa Tanács által hozott rendeletet, mely vámteherrel sújtja az Amerikai Egyesült Államokból az Európai Unióba importált bioetanolt. A rendelkezés értelmében az importőrök az elkövetkezendő öt évben 62,9 euró vámot kötelesek fizetni tonnánként. „Ez a lépés kiválóan tükrözi, hogy az Európai Unió továbbra is elkötelezett a bioüzemanyagok iránt, és törekszik arra, hogy védelmet biztosítson a felhasználók és termelők számára a dömpingszerűen érkező etanol visszaszorításával” – jelentette ki Héjj Demeter, az MBSZ elnöke.

Az Amerikai Egyesült Államokból és Brazíliából Európába érkező etanol 2009-ben még 102 millió litert tett ki, két évvel később ez a mennyiség 1,17 millió literre nőtt. Ez közel 1051 százalékos növekedést jelent, mely olyan negatív hatással volt az európai bioetanol-iparra, hogy szinte megbénította a fejlődést. Az import ilyen mértékű bővülése miatt sok gyártó kritikus pénzügyi helyzettel találta magát szemben. Az európai bioetanol-termelők szervezete, az ePURE éppen ezért kezdeményezte 2011-ben a dömpingszerűen érkező import-bioüzemanyagok visszaszorítását.

A lépésnek köszönhetően várhatóan visszaszorul az EU-ba irányuló import-bioüzemanyag mennyisége, ennek eredményeképpen ismét fejlődésnek indulhat az európai etanolipar. A termelők ismét hozzáláthatnak a kontinens etanoligényének kielégítéséhez, ezáltal korábban megszűnt munkahelyek jöhetnek létre. Mivel Magyarország hagyományosan jó mezőgazdasági adottságokkal rendelkezik, ezért jó eséllyel válhat a biomassza-termelés európai központjává.

Az MBSz szerint fontos, hogy a helyben termelt üzemanyag helyi szinten legyen felhasználva. Így ugyanis a felhasználók ellenőrzött, tiszta alapanyagokból készülő etanolhoz juthatnak, a termelők pedig stabil, tervezhető pénzügyi és gazdasági folyamatokkal számolhatnak. Ugyanakkor a Brazíliából érkező több millió liter bioüzemanyagot szállító tankerhajók jelentősen szennyezik az óceánokat. A környezetvédő szervezetek és a Magyar Bioetanol Szövetség szerint értelmetlen külföldről szállítani az etanolt és a biodízelként használt indonéz pálmaolajat.

Az ET-döntés a hazai mezőgazdaságra is jó hatással lehet, melynek köszönhetően a jövőben az etanolipar kiemelt tényezővé válhat a magyar agrárium számára. Az MBSZ szerint nemzetgazdasági érdek a jól működő hazai bioetanol-ipar kialakítása és további fejlesztése, hiszen a bioetanol-gyártás akár 30.000 munkahelyet is fenntarthatna, amelyek java részét kis- és középvállalkozások biztosítanák. Az importdömping visszaszorítása Magyarország tekintetében a környezetvédelmi és gazdasági szempontokon túl az állatélelmezés miatt is előnyös, hiszen itthon az etanolgyártás társtermékeként keletkező CGF és DDGS garantáltan GMO-mentes. „Hazánk kitűnő adottságokkal rendelkezik az etanoltermelés területén, ezért a Magyar Bioetanol Szövetség bízik abban, hogy a rendelet pozitív hatásai hamarosan megmutatkoznak a magyar gazdaságban, legfőképpen a termelési mennyiség növelése által, így elősegítve a hazai termelők jobb és biztonságosabb megélhetési körülményeit” – jelentette ki Héjj Demeter, az MBSZ elnöke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.