Váltsuk euróra a frankhiteleket?

A devizahitelesek számára aggasztó forintgyengülés legjobb ellenszere a hitelek átváltása lehet; a svájci frank hitel más devizahitelre való váltásával jelentős megtakarítás érhető el, az átváltásnak azonban szigorú feltételei vannak - közölte az Otthon Centrum (OC) hitelközvetítési üzletágát is működtető HC Központ Kft. az MTI-vel.

A közlemény ismerteti: a bajba jutott hitelesek számára a legjobb megoldás az, ha olcsóbb hitelkonstrukcióra váltanak, azaz meglévő hitelüket kedvezőbb feltételűre cserélik. Ugyanakkor, bár jelenleg talán a forinthitelek kockázata a legkisebb, a svájci frankban eladósodottaknak nem éri meg forinthitelre váltani.

A szakértők szerint a frankadós, aki most váltana forintra, teljes hitelére realizálja az árfolyamveszteséget. Számítások szerint egészen addig veszteséget okozna az átváltás, amíg a svájci frank becsült árfolyama a hátralévő törlesztési időszakban nem éri el a 241 forintot.

A számítás egy 2006-ban, 20 éves futamidőre folyósított, 5 millió forint összegű hitelre készült, amelynél eddig forinthitel esetén 3 millió forintot, svájci frank hitelnél 1,9 millió forintot törlesztett az ügyfél.

A forintra való átváltás ellen szól az OCHC szerint Magyarország monetáris unióhoz való várható csatlakozása is, mivel azt követően az euró lesz a hivatalos magyar fizetőeszköz, így a forinthitel elveszti eddigi előnyét.

"Az eladósodott devizahitelesek számára a forintra való váltás akár milliós árfolyamveszteséget jelenthet. A havi törlesztő részletek csökkentésére megoldást jelenthet, ha meglévő svájci frank hitelünket egy kedvezőbb konstrukciójú euró hitelre cseréljük. Az árfolyamkockázatot azonban ezzel csak mérsékelni tudjuk, teljesen megszüntetni nem" - hangsúlyozta Bánfalvi László, a HC Központ Kft. ügyvezető igazgatója.

Az új hitellel több kölcsön törlesztése is összevonható egy törlesztőrészletbe, így a jövőben csak egy helyre kell fizetni, így átláthatóbb és egyszerűbb lesz a havi törlesztés.

Az igazgató hangsúlyozta ugyanakkor: a hitelcserére készülők ne a régi, a forintleértékelés előtti törlesztő részletet hasonlítsák az újhoz, hanem a várható jelenlegit a számított újhoz - így látják reálisan megtakarításaikat.

A közlemény ismerteti: a hitelátváltásnál csökkenti a pozitív elbírálás esélyét, ha a forint nagyon gyengül; ekkor ugyanis a fennálló tőketartozás megnő, ami a hitel-fedezet arányt is megnöveli. Ezt maximum limithez kötik a bankok.

A bankok mérlegelik a fedezetül bevont ingatlan forgalomképességét, illetve minimum limitet is előírhatnak az ingatlan forgalmi értékére vonatkozóan.

A bankok előírhatják továbbá, hogy a hitelcserét igénylők törlesztési múltjában nem lehet 30 napot meghaladó késedelem.

Az igazolható jövedelem (amelybe általában a gyes, gyed, családi pótlék, főállású anyaság, gyerektartás teljes egészében beszámítható) minimumát is előírhatják. Ez azonban akár kiváltható is lehet meghatározott ideje futó, rendesen fizetett életbiztosítással, önkéntes nyugdíjpénztárral vagy lakás-takarékpénztárral. Vállalkozók és minimálbéren bejelentett alkalmazottak sincsenek ugyanakkor kizárva a hitelcseréből, bizonyos feltételekkel.

Előírás lehet az is, hogy a cserére jelentkező ügyfél nem szerepelhet a Központi Hitelinformációs Rendszerben (népszerű nevén "BAR-lista").

A lecserélendő hitel csak saját kölcsön lehet; más magánszemély jelzáloghitelét általában nem lehet kiváltani.
    Az eredeti hitel Magyarországon bejegyzett pénzintézettől származhat, de van példa osztrák hitel kiváltásra is a közlemény szerint.

Feltétel az is, hogy az új hitel és a felvételekor felmerülő egyéb költségek összege nem lehet magasabb, mint a kiváltandó hitel eredeti összege.

Amennyiben a kiváltandó kölcsön devizaneme nem egyezik meg a folyósítás devizanemével, a bankok árfolyamkockázat címén többletdíjat számolhatnak fel.

Bánfalvi László szerint az állami kamattámogatott forint alapú hitelek nagy részéhez nem érdemes hozzányúlni, hiszen ezeknél nincs árfolyamkockázat és igen kedvező a kamatozásuk is.

"Alapszabály ugyanakkor, hogy minél magasabb a tartozás összege, annál nagyobb lehet a megtakarítás kiváltás esetén. Emellett logikus, hogy az eredeti hitel felvételéhez képest minél jobban erősödött a svájci frank, annál nagyobb a megtakarítási lehetőség" - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.