Simor nem lesz miniszterelnök

Egyik párt sem kereste meg, de ha keresnék akkor sem vállalná a miniszterelnökséget Simor András. Az MNB elnöke erről azután beszélt, hogy a monetáris tanács kamatdöntő ülésén nem módosított a jegybanki alapkamaton.

A várakozások szerint nem változtatott, 9,5 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa - jelentette be Simor András, a MNB elnöke a grémium ülése után tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: két javaslat volt az alapkamat szintentartása és egy 100 bázispontos emelés, végül jelentős többség mellett előbbi melett döntött a monetáris tanács.

Az MNB indoklása szerint az elmúlt hónapok globális kockázatvállalási hajlandóságának romlása és a közép-kelet-európai régió megítélése miatt a forint jelentős mértékben leértékelődött. Ennek folytatódása középtávon károsan hatna a pénzügyi közvetítő rendszer tőkehelyzetére, ugyanakkor a gazdaság kibocsátással kapcsolatban remélt élénkítő hatása megkérdőjelezhető. A jegybank indoklásában ugyanakkor a hétvégi fejleményekre, azaz a miniszterelnök lemondására nem reagált.

Simor András kifejtette: egyfelől a kormányváltás és a miniszterelnök lemondása nyilvánvalóan növeli a bizonytalanságot a piacokon, másfelöl viszont, ha egy új kormány megfelelő intézkedéseket hoz az kedvező változásokat eredményezhet és a befektetői hangulatot is javíthatja. Az MNB feladata az, hogy bármilyen helyzet is áll elő, mérsékeljék a forintra nehezedő nyomást. Már csak azért is, mert a tanács döntéseiben az elmúlt időszakban a forintra nehezedő nyomás csökkentése elsődleges feladattá vált. Az egyre erősebb forint rontja a devizahitel-tulajdonosok helyzetét, így a hazai pénzintézetek tökehelyzete is romlik.

Hozzátette: egyik politikai erőtől sem keresték meg, de ha megkeresnék, akkor sem vállalná el a miniszterelnökséget. Kitért az elől a kérdés elől, hogy egy új kormánynak mik lennének az elsődleges feladatai. Csupán annyit jegyzett meg két dolgot kell egyszerre orvosolni: egyrészt van egy nemzetközi gazdasági válság, másrészt Magyarország sebezhetősége nagyobb volt ebben a helyzetben az elvárhatónál. Ezt a két kérdést egyszerre kell kezelni, a megoldások keresésekor ezt a két feladatot nem szabad egymástól függetleníteni - jegyezte meg a jegybank elnöke. 

Egy új kormányprogram kidolgozásában való együttműködésről kifejtette: "Az MNB-nek nem feladata, hogy részt vegyen egy ilyen munkában. Más kérdés, ha megkérdeznek minket, akkor elmondjuk a véleményünket."

 

Simor András
Simor András
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.