Választott a Volánbusz: három cégnek 13 milliárd

Lezárult a Volánbusz alvállalkozói tendere. A meghirdetett négy feladatra három, azonos érdekeltségi körbe tartozó cég jelentkezett. Akik mindent vittek, évek óta bejáratott partnerek.

Gyöngyösre és a Jászság vonalaira a Color Tours Kft. szállíthatja az utasokat, a zsámbéki medencében ismét a Kontakt-Busz lett a nyerő, Gödöllő és Vác környékén pedig a T&J Busz Projekt Kft. kapott megbízást a Volánbusz járatainak az üzemeltetésére - írja a vs.hu.

Mind a négy ajánlat egy kicsit magasabb volt az eredetileg becsült összegnél: összesen mintegy 240 millió forinttal tornázták feljebb a szolgáltatás árát. A Volánbusz azonban nem válogathatott, miután a feladatokra csak egy-egy ajánlat érkezett. A három cég összességében 13,2 milliárd forintnyi megbízást kapott.

A tulajdonosi kör is érdekes: Kiss Zsolt Tibor, valamint a Prima Busz Kft. mindhárom cégben érdekelt, a Prima Busznál pedig Tóth Ignác és a Kiter Kft. tűnik fel. Ez utóbbinak az egyik alapítója L. Simon László, a Fidesz kultúrpolitikusa, aki azonban 2004-ben megvált a cégtől.

Miközben a Volánbusz alvállalkozókat von be a helyközi járatok üzemeltetésére, addig a Budapesti Közlekedési Központ a Volánbusszal üzemelteti az agglomerációs járatait. Az egy évvel ezelőtt kiírt tenderen a Volánbusz egyetlen ajánlattevőként 56 milliárd forintos megbízást nyert el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.