galéria megtekintése

Panelprogram csúsztatásokkal és ködösítésekkel

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 19. számában
jelent meg.


Marnitz István
Népszabadság

Februártól újraindulnak a panelfelújítási pályázatok – jelentette be tavaly decemberben Németh Lászlóné szakminiszter. Március közepe is elmúlt, de panelpályázatnak se híre, se hamva. A szaktárca a jelek szerint nyugodt, pedig nyakunkon a választás.

Omló vakolat Orosházán
Népszabadság

Az Orbán-kormány alatt több milliárd forinttal visszaesett a lakosság energiafelújítási támogatása. Új panelprogram az elmúlt négy év során egyáltalán nem indult. Igaz, komoly összegeket fordítottak még a Gyurcsány- és Bajnai-korszakban megítélt panelpénzek tényleges kifizetésére. Az utolsó nyertesek elvileg mostanság kapják meg jussukat.

 

A szaktárca ennek megfelelően sosem felejti el megjegyezni: azért foglalkoznak még mindig az öt-hat éve kihirdetett pályázatokkal, mert azokra az előző kabinet nem különített el fedezetet. E megállapítás több szempontból vitatható. A szocialisták szerint ugyanis erre egy jelentősebb szén-dioxid-kvótaértékesítés nyújtott volna fedezetet, ám azt a Fidesz-kormány leállította.

Noha az Orbán-kabinet később szintén kvótákból teremtette elő a pénzt, annak tőzsdei ára időközben leesett, így a késlekedés révén súlyos milliárdoktól szabadították meg a felújítókat. Ráadásul az előző kormányok a 2002–2010 közötti időszak elején-közepén is több tízmilliárd forintot költöttek – például még az első Orbán-kabinettől megörökölt – panelpályázatokra.

Azt nehéz követni ugyanakkor a nyilvántartásokból, pontosan mennyit is költenek a kormányok az energetikai célú korszerűsítésekre. Hű maradt ehhez a rossz hagyományhoz decemberben Németh Lászlóné is.

Németh Szilárd rezsibiztos (balra) és László Tamás, a XV. kerület polgármestere (jobbra) Otrok Mátyás (középen) otthonában
Németh Szilárd rezsibiztos (balra) és László Tamás, a XV. kerület polgármestere (jobbra) Otrok Mátyás (középen) otthonában
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Csak úgy repkedtek a levegőben a lakás százezrek és a forintszázmilliárdok. Szavai szerint 2000–2014 között 320 ezer panellakás újult meg, bár úgy vélte, ez a szociálliberális időszakban csupán kommunikációs szinten zajlott. Miután a panellakások száma szerinte körülbelül 700 ezerre tehető, a további 380 ezret az elkövetkező hét évben újítják fel.

Nem elvitatva az Orbán-kabinetnek a 2008-as Panel I., illetve a 2009-es Panel II. kifizetésében szerzett elévülhetetlen érdemeit, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs (ÉMI) Nonprofit Kft. nyilvántartása szerint 2013 elejéig a Panel I. keretében 45 ezer lakás felújítására 13,2 milliárdot, a Panel II.-ben 12 ezer lakás felújítására 6 milliárd forintot utaltak át. Mivel körülbelül 12 ezer Panel I.-es lakást még a Bajnai-kabinet fizetett ki és jelentős a kizártak és a visszalépők száma, a második Fidesz-kormány így bizonyosan nem járult hozzá 80 ezernél több panellakás felújításához.

A fennmaradó körülbelül 240 ezer lakás zömének tehát – beleszámítva az első Orbán-kormány által az utódaira hagyományozottakat – valahogy mégiscsak 2002–2010 között kellett megújulnia. Ráadásul a Gyurcsány-kormány kifejezetten a panelfelújítások miatt vetett ki az energiavállalatok nyereségére Robin Hood-adót.

Ezt az évente akár tízmilliárdos bevételt az adó bevezetését még bőszen ellenző Fidesz kormányon egy tollvonással a költségvetési kalapba irányította, majd az így keletkezett forráshiányt már „az elmúlt nyolc éven” kérte számon.

A paneltámogatások politikai kommunikációja eddig sosem tette lehetővé az események pontos nyomon követését. A program indulásakor, 2000-ben körülbelül százmilliót kaphattak az igénylők.A 2001-es Széchenyi Tervből mintegy 5 ezren juthattak körülbelül egymilliárdhoz. 2003-ban már 17 ezer lezajlott és 10 ezer folyamatban lévő felújítást jelentettek. Nagy ívű tervekből akkor sem volt hiány: a frissen megválasztott szociálliberális kabinet 15 év alatt évi 120 milliárdos költést tervezett. 2004-ben néhány milliárdról, 2005-ben viszont már 8-12-14 milliárdról, 77 ezer lakás felújításáról szóltak a hírek. Igaz, hol úgymond ebből fizették az előző évi pályázatokat, hol a következő évi költségvetésre hivatkoztak.

2006-ra is nyolcmilliárdos keretet indítottak, amit már akkor felülről nyitottnak hirdettek. 2008–2009-ben tehát nem az eljövendő polgári kormány elleni aknaként tettek hasonlóképpen, hanem mert ez volt a politikájuk. 2006-ban összesen 2489 pályázatnál, 113 ezer lakásnál tartottunk.

Ekkor 2013-ig az összes panellakás 80 százalékának felújítását ígérték. 2007 szünet, de 2008-ban már 10 milliárdot ígértek. Szeptemberben gyér érdeklődésre panaszkodtak, de végül is hatalmas, 30 milliárdos igény beérkeztéről adtak számot. Ekkor kelt lábra egy 34 milliárdos szám is, amit hol 2002–2008 között, hol 2007-ig költöttek el körülbelül 200 ezer lakás felújítására. Az ÉMI-adatok szerint mindenesetre 2008-ban 15, 2009-ben 30 milliárdos igényt fogadtak be.

2008–2009 között a kormány fűtésmérésre is elkülönített több mint tízmilliárdot. Ezt a Fidesz végig támadta, lefitymálva, kevesellve a támogatást. László Tamás 2008-ban úgy fogalmazott, a Gyurcsány-kormány kibekkelte a panelprogramot. Most, XV. kerületi polgármesterként ezt nem rója fel az eddig egyetlen panelpályázatot sem indító Orbán-időszaknak.

A Fidesz-kormány felújításokról szóló kommunikációja elődeihez hasonlóan egyenetlen. Kampányszerű, ködös bejelentéseikből lapunk nagyjából 16 milliárdnyi Panel I.- és Panel II.-kifizetést számolt ki, bár a kimutatások zavarosak. Németh Lászlóné és az oldalán nyilatkozó Horváth Attila Imre megújulóenergia-ipari államtitkár decemberi szavai több más ponton megkérdőjelezhetők.

Valójában például nem 700, hanem mintegy 800 ezer a hazai panellakások száma, ami rögtön százezerrel dobja meg a felújítási szükségletet. Szavaik szerint a támogatások – egy felújítás költségeinek egyharmada – nagyrészt uniós pénzekből, kisebbrészt szén-dioxid-kvótabevételekből állnának össze. A „fennmaradó” kétharmadról viszont csak annyi derült ki, hogy alapvetően hitelekben gondolkoznak, lakói önrésszel. Ez nem hoz változást az eddigiekhez képest: a 2000 óta lezajlott, számtalan szakmai vitát kiváltó magánlakáspályázatok különböző mértékben támaszkodtak állami, önkormányzati segítségre, kedvezményes hitelekre, önrészre.

Végül is most februárban nem történt semmi. Pedig alkalom lett volna rá. Például akkor, amikor Németh Szilárd fideszes rezsibiztos és László Tamás polgármester Újpalota egyik panelházának IX. emeleti lakásában a rezsicsökkentés és a panelfejlesztések áldásos hatásáról értekezett. A meghitt eseményen a lakás tulajdonosa, Matyi bácsi pedig kifejezte az Orbán-kormány iránt érzett háláját.

Lesz, lesz, lesz

A panelpályázat feltételeinek kidolgozása előrehaladott – közölte a fejlesztési tárca. Homlokzatok, födémek hőszigetelését, nyílászárók cseréjét, épületgépészeti, komplex felújításokat terveznek támogatni. A költség kétharmadát a pályázók saját forrásból kell fedezzék, de „államilag támogatott lakás-előtakarékossági lehetőségeket is igénybe vehetnek”. A bevezetés időpontjára és a támogatás keretére vonatkozó kérdésünkre nem válaszoltak.

Kapcsolódó cikkek

Sorsukra hagyott téglák

.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.