Vajon ki lesz az új ezresen?

A Magyar Nemzeti Bank hétfőn bejelenti, fokozatosan új bankjegyekre cseréli le a teljes hazai készpénzállományt - dolgozta fel az Index.hu a jegybank hétfői eseményre szóló meghívóját. Az MNB pénteken minden további magyarázat nélkül küldött ki egy sajtótájékoztató meghívót, amelyből csupán annyi derült ki: lesz új magyar készpénz.

Az a valószínűbb, hogy csak lecserélik az összes forgalomban lévő papírpénzt, és nem új, az eddigieknél nagyobb címletet vezetnek be. A portál szerint 2018-ig új, az eddigiektől eltérő grafikájú bankjegyet vezetnek be az összes címletben. Azt egyelőre nem lehet tudni, mi lesz a grafikán, mi már tűkön ülünk, hogy megtudjuk.

A pénzcserénél az esztétikai és biztonsági szempontok mellett ólyan pórias előnyei is vannak, hogy milliárdokat spórolhat az állam, ha a lakosság lusta lesz a nála lévő régi bankjegyeket beváltani. Talán kicsivel több értéke van annak, hogy a pénzcserével ellenőrizhetik a lakosságnál lévő vagyonokat. Azoknak pedig, akiknek nem legális forrásból volt nagyobb mennyiségű felhalmozott készpénze, más valutára kell váltania a régit, hogy újból forinthoz jusson, ami szintén nyereséget termel majd.

Tiszta haszon ennek fényében, hogy egyelőre nem tervezi Magyarország az euró bevezetését, hiszen elég sokáig eltart majd a pénzcsere. A legutóbbi átfogó készpénzcserére az 1990-es években került sor, miután a korábbi avítt technikájú és részben elértéktelenedett magyar bankjegyek és érmék megértek a leváltásra, a teljes csere hét évig tartott. Akkor a nettó költsége ennek közel hárommilliárd forint volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.