galéria megtekintése

Vajna befektetés és munka nélkül is kaszálhat az új üzletével

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 05. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Az online kaszinók üzlete is a kormányhoz közel álló kedvezményezettek – Andy Vajna és Szima Gábor – ölébe hullott az október beköszöntével. A törvénynek köszönhetően ráadásul úgy, hogy beruházniuk sem kell, csak megállapodni a külföldi szolgáltatókkal, s munka nélkül számolhatják a jutalékot a milliárdos forgalomból.

Október elején hatályba lépett az a törvény, amelynek értelmében Magyarországon online kaszinós játékoldalakat csak azok működtethetnek, akik élő játékkaszinó üzemeltetésére szóló koncesszióval rendelkeznek. A Fidesz törvénye tehát annak a két embernek gurította oda az online kaszinóbizniszt, akiket a kormány már korábban helyzetbe hozott azzal, hogy nekik adta az igazi kaszinók működtetésének koncesszióját – milliárdos adókedvezménnyel. Andy Vajna és Szima Gábor, a két felkent kaszinópápa csaknem az online sportfogadási piacot is megszerezte, ám be kellett érniük a hagyományos játékok privilégiumával.

A hatályba lépett törvény még javaslatként, kezdeti állapotban nekik adta volna a sportfogadás és a lóversenyfogadás lehetőségét, de ez végül kikerült a törvényből. A Szerencsejáték Zrt. mérlegszámai és az itthon illegálisan működő nemzetközi oldalak becslései alapján e szegmens forgalma meghaladja a 150 milliárd forintot. Óvatos szakmai becslések pedig arról szóltak, hogy egy jól és szabályosan működő piacon az online kaszinók éves forgalma több tízmilliárd forintra is rúghat. A jelenlegi rend szerint tehát a sportfogadás az állami monopóliumnál, a Szerencsejáték Zrt.-nél marad –, mint ahogy a lóversenyfogadás pedig az ugyancsak százszázalékos állami tulajdonban lévő Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. joga marad.

Online is pörög a rulettkerék
Online is pörög a rulettkerék
Kurucz Árpád / Archív

 

Online kaszinóra – hasonlóan az élő kaszinók esetében – tízéves működési engedély adható ki. Ezért nem kell a koncessziós díjon felül egyebet fizetni. Online kaszinójátékot kizárólag magyarországi IP-címről kapcsolódó játékosnak lehet hozzáférhetővé tenni. A szervezőnek folyamatosan biztosítania kell az állami adóhatóság részére a távoli hozzáférés lehetőségét a szerverhez.

Lapunk szakértők segítségével értelmezte az új jogszabályt, s e szerint az internetes kaszinóban nemcsak rulettezni lehet, hanem mód nyílik online pókerjátékra is, amely éves szinten csak itthon – az említetten felül – újabb több tízmilliárdos bizniszt jelent. Különösen úgy, ha az online pókeroldal összekapcsolódik a nagy nemzetközi cégek felületeivel, amelyre magukat megnevezni nem kívánó szakértőink szerint lehetőség van.

Ez azért fontos lehetőség, mert így a magyar online kaszinó működtetője megállapodhat más, a székhelye törvényi előírása szerint jogszerűen működő külföldi szolgáltatóval. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a magyarországi koncesszióbirtokosnak csak egy úgynevezett gyűjtőoldalt kell létrehoznia, amely továbbirányítja a játékost egy nagy nemzetközi oldalra.

Vagyis, érdemi befektetést nem követel, mégis mind a két fél jól járhat:

egy ismert, népszerű pókeroldal sokkal nagyobb forgalmat hozhat a kaszinópápáknak, akik tehát befektetés nélkül juthatnak bevételhez, míg a jelenleg a szürke zónában dolgozó külföldi pókeroldalak legálisan térhetnek vissza a magyar piacra.

A felek ekkor a magyar játékosok által generált bevételen osztoznának, vagyis, a magyar kaszinópápák tulajdonképpen jutalékot szedhetnek az online kaszinóktól a magyar játékosok után. A hazai bevétel után az adót a magyar fél szedi be (levonja a nyereményből) és fizeti meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Az így szerzett pénz ezzel már legálissá válik, amely komoly vonzerőt jelenthet a jelenleg illegálisan játszó, jövedelmüket az adóhivatal elől titkolni igyekvő játékosok számára.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.