Útdíjtender nyolcassal: itt vannak a jelentkezők

Túl sokat várt útdíjtenderétől az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.: a néhány napja 36 lehetséges pályázó rajthoz állását valószínűsítő társasághoz szerda délelőtt nyolcan juttatták el részvételi jelentkezésüket. Valószínű azonban, hogy közülük is legfeljebb három-négy cég felel majd meg a rendszerszállításra aspirálókkal szemben megfogalmazott követelményeknek.

Nagy könnyebbség a vártnál kisebb létszám az ÁAK irodistáinak és tanácsadóinak. Az október 19-ig rendelkezésükre álló hét munkanap és egy hétvége alatt nem kell megszakadniuk a munkában. Elég lesz, ha naponta egy pályázó részvételi jelentkezését alaposan végigböngészik, és eldöntik, hogy a társaság megfelel-e az ajánlati felhívásban megfogalmazott követelményeknek. Megvannak-e a megfelelő szakemberei a versenybe szálláshoz, illetve eleget tesznek-e a műszaki és pénzügyi feltételeknek.

Az ÁAK mindenesetre azt ígéri: várhatóan október 19-én minden, a részvételre alkalmasnak tartott pályázónak megküldi az ajánlattételi felhívást. Korai lenne találgatni, hogy a sztrádatársaság megmérettetésére kik kapnak majd meghívót. Ezt a pályázat kiírója tájékoztató hirdetményben hozza majd nyilvánosságra. De, hogy az érdeklődők ennek megjelenéséig se kényszerüljenek ideges körömrágásra, lapunk elárulja, az ÁAK kik közül válogathat.

A magyar útdíjtender projektjét az útdíjrendszerek legnagyobb nemzetközi építői is megtisztelték figyelmükkel. Csatasorba állította erőit például a német autópályákon alkalmazott műholdas díjszedés gazdájának magyar "unokaöccse", a T-System Magyarország Zrt. Azért unokatestvére, mert míg a német díjrendszer üzemeltetője a Deutsche Telekom (DT) tulajdonában van, addig a magyar pályázó a DT tulajdonú Magyar Telekomé. A rokoni kapcsolatoktól függetlenül azonban lépésükkel igazán nagy meglepetést valószínűleg senkinek sem okoztak: a társaság a közelmúltban egy Dél-Buda és Törökbálint között működő demonstrációs rendszerrel mutatta meg, mire lenne képes, ha elnyerné a 42 milliárd forint keretösszegű magyar közbeszerzést.

De a versenybe szállók sorában találni a németek legnagyobb ellenlábasaként számon tartott Kapsch TrafficCom AG, illetve magyar leánya, a Kapsch Telematic Services Telematikai Szolgáltató Kft. szövetségét is. Az osztrák díjszedő rendszer építőinek esélyeit kisebbítendő, versenytársai rendszerint arról beszélnek: a társaság a mikrohullámú technológiára épülő díjrendszerek építésében szerzett referenciákat. Márpedig ezek a rendszerek a zárt infrastruktúrák, így elsősorban az autópályák lefedésére alkalmasak. Az ÁAK több mint 6300 kilométernyi közutat, ezen belül főutakat is kiszolgálni képes rendszerrel szembeni igényeinek kielégítésére nem felelnek meg. Kiépítésük ehhez túl lassú és költséges. A hírek szerint azonban a probléma megoldására az osztrákok már jó előre felkészültek, és készen áll műholdas rendszerépítési ajánlatuk.

Az ÁAK Váci úti székházába a részvételi jelentkezések leadására adott határidőig odatalált a társaság régi partnere, a Getronics Magyarország Kft. is. Legfeljebb találgatni lehet, hogy a magyar sztrádák matricás útdíjrendszeréhez a kamerás ellenőrzés berendezéseit szállító cég milyen technológiával venne részt a vaskos megbízásért folyó versenyben. Mindenesetre, ahogy az osztrákok, úgy a Getronics szakemberei számára sem lehet titok, hogy a 2013 július 1-i rendszerindítási feltétel mellett egy olyan kiterjedt úthálózaton, mint a magyar elképzelésekben szereplő, a határidők tartására komoly esélye csak azoknak lehet, akik műholdas rendszerre tesznek ajánlatot.

Beadta részvételi jelentkezését az EFKON AG is. Az osztrák Strabag leánya korábban sem titkolta, hogy ott lesz az ÁAK tenderén rajthoz állók között. És az osztrák cég valóban az esélyesek csapatában lehet. Ezt sejteti, hogy a társaság szállította a 12 tonnánál nagyobb teherautók számára kiépített műholdas német útdíjrendszer-technológia elemeinek számottevő hányadát. 

A jelentkezők sorában azonban vannak hazánkban kevésbé ismert cégek is. Ilyen az olasz IMET Spa. A cégről versenytársai jobbára annyit tudnak, hogy hazájában számottevő telekommunikációs berendezés és telepítő cégként tartják számon. Akinek, ha az olasz sztrádák díjrendszereinek építésében szerzett referenciákkal áll rajthoz, van keresnivalója a magyar tenderen.

De "sötét lónak" tartják a részvételi jelentkezését szintén beadó China International Telecommunication Construction Corporation csapatát is. Igazából ugyanis senki sem tudja, hogy a kínaiak milyen technológiát kínálnak, és milyen pénzügyi ajánlatot fogalmaznak majd meg. Márpedig az ÁAK hangsúlyozottan technológiasemleges tenderkiírásában az utóbbi, pénzügyi követelmény az egyetlen döntő szempont: az nyer, aki a legolcsóbban vállalja a rendszerépítést.

A bennfentesek szerint szerényebb esélyekkel vesz részt az ÁAK pályázatán a TowerCom Infrastructure AS. A társaság a szlovák útdíjrendszer építésénél szerzett érdemeket: elsősorban az ellenőrző infrastruktúra kiszolgáló egységeinek, az eszköztartó portálok, az elektromos rendszerek kialakításában.

És van egy olyan pályázó is, akinek kilétét még a szakmában jól értesültek is csak találgatják. A Hungarian Motorway Konzorcium néven futó társaság tagjainak nevét ugyanis a részvételi jelentkezéskor nem adták meg. A máskor izgalmas titokzatosság azonban most sokba kerülhet. Máris elhangzott ugyanis a felvetés: a mögötte állók dolgát a kelleténél bizalmasabban kezelő cég, magatartásával megsérthette a közbeszerzési törvényt.

Akármilyen döntés is szülessen erről, az ÁAK tartja magát tendere korábban összeállított menetrendjéhez. Vagyis ahhoz, hogy az ajánlattételi felhívás október 19-i megküldése után tárgyalóasztalhoz ül az arra érdemesnek tartott pályázókkal. Úgy számolnak, a végleges ajánlatok beadása után, a pályázat nyerteséről november második felére megszülethet a döntés. December első felében pedig már a szerződéskötésen is túl szeretnének lenni. 

Útdíjra várva...
Útdíjra várva...
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.