Utastájékoztatás negyedmilliárd felett

Megörvendezteti utasait a MÁV Zrt.: a Keleti és a Nyugati pályaudvaron júniustól minden eddiginél korszerűbb utastájékoztató rendszerek mondják meg, melyik vonat mennyit késik. A fejlesztésre 276 millió forint ment el, de a kasszát még nem zárták le, a költekezés a debreceni, a füzesabonyi és a mezőkövesdi állomásokon folytatódik.

Ha a MÁV tervei valóra válnak, lesz itt minden, mi szemnek és fülnek kellemes. A vizuális utastájékoztatásról pontmátrix, illetve grafikus LCD kijelzők gondoskodnak majd. A hagyományos perontáblák mellett megjelennek a legalább 107 centiméteres "havaria monitorok", amelyeken a menetrendi információkon kívül reklámok, késési, átszállási vagy akár időjárási információk is futhatnak. És megújul a hangos információközlés is: a recsegő hangszórókat irányított hangsugárzók váltják fel. Maga a hanganyag pedig az egész országban egységes lesz – a nemzeti vasút egységesülő arculatának megfelelően.

A MÁV szerint a Keleti és Nyugati pályaudvar utastájékoztató berendezéseinek telepítésére 2013-ban kiírt közbeszerzési eljárást a pro Montel Zrt. nyerte el. A Nagykovácsiban székelő cég szerződését már aláírták, és tavaly szeptemberben életbe is lépett. A vonatok érkezését vagy indulását feltüntető táblákat aggódva leső, a hangosbemondó szavára fülelő utasoknak mégis júniusig kell várniuk a teljes mértékben az állami vasút forrásaiból finanszírozott beruházás első eredményeire. A kivitelezők ugyanis jelenleg a tervezésnél tartanak, de ígérik: a "munkák hamarosan elkezdődnek".

A Keletiben a hangos és vizuális tájékoztató rendszerek fejlesztését a pro Montel 252,9 millió forintért végzi el. Ebbe a keretbe belefér a pályaudvar utastájékoztató berendezéséhez tartozó, új audiovizuális gépi vezérlő szolgálatba állítása. Az élőszavas utastájékoztatás az üzembiztonsági és a környezeti zajártalomra vonatkozó előírásoknak megfelelő, de zajos akusztikai környezetben is jó érthetőséget biztosító új hangrendszert kap. Az elavult vágányvégi kijelzőtáblákat pedig korszerű kijelzők váltják fel. A Nyugatiban ugyanakkor a tendergyőztes a meglévő rendszereket bővíti 22,94 millió forintért. Ebből az összegből valós idejű menetrendi információkat megjelenítő kijelzőket szerelnek fel.

Utasnak és vasutasnak nem kell aggódnia: a MÁV legalábbis látszólag tapasztalt kivitelezőt választott. Az Opten adatai szerint 2012-ben 1,8 milliárd forintot meghaladó árbevétel mellett 61,3 millió forint mérleg szerinti eredményt produkáló pro Montel a többi között dolgozott már a BKV, a Sagem, az Ericsson, a Siemens, az Invitel, az OTP, és a Swietelsky megbízásából. De szerzett tapasztalatokat a MÁV háza táján is: ez a társaság helyezte üzembe a Keleti pályaudvar vizuális összesítő tábláját, építette ki az utastájékoztatást Újszászon, Hatvanban, Székesfehérváron.

És azt sem zárja ki semmi, hogy szereplése folytatódjon a vasútnál. A MÁV ugyanis még nem végzett utastájékoztató berendezései korszerűsítésével. A tervek szerint a fejlesztések hamarosan elérik a debreceni és füzesabonyi állomást is. A közbeszerzési eljárások legalábbis már zajlanak. Ha eredményesen lezárulnak, mindkét állomáson audiovizuális gépi vezérlő rendszereket telepítenek.

Debrecenben 107 centiméteres összesítő kijelzőket szerelnek a peronokra, míg a meglévő, elavult perontáblákat új, 97 centiméteresekkel váltják fel. Füzesabonyban a peronokon LCD perontáblák telepítését tervezik. Az állomásépületbe további 107, illetve 183 centiméteres, az aluljáróba 140 centiméteres összesítő kijelzőket szerelnek. Ha pedig mindez nem lenne elég, Mezőkövesd is új audiovizuális gépi vezérlő berendezést, korszerű hangos utastájékoztató rendszert kap.

Már csak a végszámla kérdéses. Na meg az, a magyar vasút mikor jut el oda, hogy utasainak nem kell kapkodniuk a fejüket a télen a hideg, nyáron a meleg, tavasszal és ősszel pedig a csapadékos időjárásra hivatkozva bejelentett késések miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.