Üres asztallal várta a CÖF a Bankszövetséget

A kormányvédő civilek előbb feljelentették a bankokat, majd tárgyaltak volna velük. A Bankszövetséget viszont nem érdekli a CÖF.

Egy külön, üres asztalt hagyott a kormány, illetve Orbán Viktor mellett békemeneteket szervező Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közalapítvány (CÖF-CÖKA) a Bankszövetség képviselőinek, akik azonban nem jöttek el a CÖF szerdai sajtótájékoztatójára, illetve a Bankszövetség a CÖF képviselőivel sem állt szóba.

A kormány mellett ugyanis a CÖF is szeretett volna tárgyalni a Bankszövetséggel a devizahitelesek megmentéséről, azonban Csizmadia László CÖF-alapító, CÖKA-elnök szerint a Bankszövetség, miután megtudta, hogy a CÖF rendőrségi feljelentést tett a devizahitelek ügyében, elzárkózott tőlük. Dacára, hogy mi csak ismeretlen tettest jelentettünk fel a rendőrségen - érvelt Csizmadia.

Csizmadiai László szerint: "úgy gondoltuk, hogy a Kárpát Medence legnagyobb civil közösségeként kellő szakmai tapasztalat birtokában képesek lennénk a civil emberek spontán véleményét eljuttatni a bankok képviselőihez."

Ugyanakkor Csizmadia László szerint az is fontos, hogy kiderüljön: történt-e a devizakölcsönökkel kapcsolatban bűncselekmény. "Biztos vagyok abban, hogy a társadalom erkölcsi ereje, ha nem is peres úton - bár pár feljelentésről azért tudunk - ám erkölcsi úton vissza tudja jelezni, hogy mi a véleményünk a deviza alapú elszámoltatású kölcsönökről" - fogalmazott Csizmadia.

Csizmadia László gyakran hangsúlyozta: ők nem pereskedni akarnak, hanem inkább érvelni, tárgyalni. Azért megjegyezte: a bankok ártatlanságán el lehet gondolkodni. Csizmadia László a Bankszövetség 2006-os kiadványából idézett, ahol állítólag ez állt: a hosszabb lejáratú hitelt felvenni szándékozók nyugodtan választhatják a devizahitel-konstrukciókat, mivel a hitel futamideje alatt árfolyammozgás valószínűleg nem lesz.

Ennél jóval keresetlenebbül fogalmazott a CÖF-CÖKA devizehiteles-helyzet megoldására tett ajánlásában: "a banki kölcsönfelvevők eladósodása kifejezetten a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormány felelőtlen hanyagsága miatt következette be, melyhez hozzájárult a Bankszövetség megtévesztő magatartása." 

Az deviza áfium ellen való orvosság

Ezt követően ismertették a CÖF, címlapján nemzeti trikolórral és Báró Wesselényi Miklós útinaplójából vett idézettel ékesített, és a XVII. század nyelvhasználatára hajazó, veretes, "Az idegen devizában nyilvántartott, forintban visszafizetendő kölcsönök adósai által nem vállalt kötelezettségekről történő szabadulásra" címet viselő ajánlását.

A magyar nyelvtan szabályait másutt is kreatívan kezelő írásmű preambuluma leszögezi: a CÖF-CÖKA 2011-ben stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal (KIM) melynek értelmében a jogszabályalkotásért felelős miniszter a jogszabály előkészítésébe széles társadalmi réteg (sic!) érdekeit megjelenítő, illetve kimagasló szakmai teljesítményt nyújtó szervezeteket, intézményeket bevonja. A kimagasló szakemberekkel dolgozó CÖF-CÖKA így jogosult a minisztérium irányába jelezni, hogy milyen tárgykörben látja szükségesnek a Jogszabály-tervezetek (sic!) elkészítését. 

1100 év az uzsorások markában

Ilyen kiemelkedő szakember lehet Varga István közgazdász, aki a szerdai sajtótájékoztatón rögtön a nemzeti hitvallással indított, miszerint "minden magyar felelős minden magyarért." Mivel a Bankszövetség nem jött el a CÖF sajtótájékoztatójára, illetve nem tárgyalt a CÖF képviselőivel, így a Bankszövetség nem érez felelősséget minden magyarért – vonta le a kézenfekvő konklúziót Varga. Pedig szerinte ez a felelősség ma történelmi léptékű.

"Ha visszatekintünk a magyarság 1100 éves történelmére, nemcsak fegyveres támadás ellen kellett szüntelenül védekeznünk, ám századokon át az uzsora is fel-felütötte a fejét" – helyezte a mai kor devizahitelesét Varga István történeti kontextusba. "Régen például létezett egy hat százalékos felső küszöb a kamatra, azonban ezt az uzsorások úgy kerülték meg, hogy az adóslevélre nagyobb összeget írtak, mint amit ténylegesen megkapott az adós."  

A deviza alapú hitel illetve kölcsönszerződések ma már olyan arányokban rosszul teljesítenek, amit a többség el sem tud itthon képzelni, mivel – így Varga István – ezt a sajtó nem tárja a nyilvánosság elé. Varga István kérésére tehát leírjuk: a problémás hitelek aránya évente 10-15 százalékkal nő, a rendszer pedig két éven belül összeomlik.

Szerencsére van még kiút, Varga István szerint vissza kell állítani a "a szavak értelmét és a jog erejét." A szavak értelme pedig az, amit az emberek gondolnak mögötte. A devizahitelek esetében például a devizahitel addig érvényes fogalom, amíg hitelt nem folyósítják forintban. Onnantól az már forintkölcsön, amit nem szabad devizahitelnek hívni. Ugyancsak: a kölcsönnek van kamata, de díja nincs és nem is lehet, csak a sajtóban és másutt a pénzügyi érdekek mentén nyilatkozó tanácsadók zavarták össze a fejeket – nyilatkozta Varga István. 

A CÖF pontjai

Ez a gondolatmenet megjelent Csizmadia Lászlónál is, aki szerint " a jogállamiság keretein belül nem kerülhető meg az igazságszolgáltatás verdiktje" így szükséges, hogy a magyar bíróság jogerősen mondja ki, hogy devizaalapú vagy forintkölcsönről van szó, illetve, hogy az egyoldalúan emelt költségek vagy kamatok jogszabályba ütköznek vagy sem. És addig is: "természetesen értékeljük a kormánynak az eddigi munkáját, amit a végtörlesztés, a nemzeti eszközkezelő, a gyűjtőszámla és az árfolyamgát létrehozásával hozott."

A CÖF szerint a végleges jogi megoldás megszületéséig ki kellene terjeszteni az árfolyamgátat mindenkire aki kéri, ugyanakkor meg kellene szüntetni a gyűjtőszámlát, az így keletkező különbözet pedig a bankoknak a saját eredményük terhére el kellene engedniük.

A végrehajtásokat is azonnal fel kellene függeszteni, az árfolyamgát által megállapított átváltási kurzus szerint a kormány a bank és a civilek által összeállított szakértői csoport számolja újra a kölcsönfelvevők adósságterheit majd válassza ki az adós számára legmegfelelőbb konstrukciót.

A mégis kilakoltatásra kerülők számára a kormány ajánljon fel bérlakást a korábbi lakhelyükön. A CÖF szerint a hitelintézeteknek tudomásul kellene venni a hitelek fedezetéül szolgáló ingatlan értékcsökkenését.

 A CÖF-CÖKA szerint szükséges, hogy a Bankszövetség és a kormány között jöjjön létre egy megegyezés vagy a kormány egy rendelettel helyre tegye a helyzetet. "Nem a pereskedés a lényeg, sokkal inkább a békesség" – állapította meg Csizmadia László.   

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.